fbpx

Az olimpiai bajnok Vinokurovra is rászálltak – bundabotrány?

Rossz idő járnak mostanság a kerékpársportra, a londoni olimpia elit férfi mezőnyversenyén pályafutását óriási győzelemmel záró 39 éves kazah bringás sztárt, Alexander Vinokurovot bundázással gyanúsítják a 2010-es Liege-Bastogne-Liege versenyen aratott győzelmével kapcsolatban, és a nagyobb hírügynökségek (AFP, Reuters) információi szerint a bizonyítékok már a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) asztalán vannak…

Vinokurovnak az eltiltás utáni nagy visszatérést jelentette a Liege Bastogne-Liege-győzelem 2010 áprilisában, amikor is Alexander Kolovnyevvel megszökött a 259 kilométeres verseny utolsó fél órájában, majd a hajrában az utolsó kilométeren könnyedén magára hagyva az oroszt nyert.

Alexander Vinokurov

Alexander Vinokurov

2011. decemberében már a svájci L’Illustre lap meggyanúsította Vinót, hogy lefizette Kolovnyevet, de azóta nem hallhattunk következményekről. Az UCI most egy olasz államügyésztől, Benedetto Robertitól kapta az információkat, aki kerékpárosokat érintő korrupciós ügyekben nyomoz. Pat McQuaid UCI-elnök tegnapi bejelentése szerint megindult a vizsgálat, levelezéseken és benki tranzakciókon alapuló bizonyítékok nyomán.

Idézetek e-mailekből, amiket az UCI asztalára került akták tartalmaznak:

„Emlékszel, volt egy nagyon jó esélyem… Még a feleségem is el van keseredve, hogy második lettem… Most türelmesen várok…” – írja Kolovnyev 2010. április 26-án, majd alább a svájci bankszámlaszáma olvasható.

Két hét múlva Vinokurov válasza (május 8.): „Hello Lolobok, Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem válaszoltam, Ne aggódj, mindent jól csináltál. Az egyességünk miatt ne aggódj, mindent elintézek. Egy kicsit várnod kell. Jó pihenést. Vino”

Az elküldött anyag tartalmazza továbbá a bizonyítékát két tranzakciónak a két versenyző számlája között – egy 100 000 eurós utalás 2010 júliusában és egy 50 000 eurós 2010 decemberében, ami arra utal, hogy Vinokurov 150 000 eurót fizetett Kolovnyevnek a versenyért.

A szóban forgó verseny végjátéka:

Az UCI szabályai szerint a csalásért törölhetik eredményüket és eltiltásra is számíthatnak (Vinokurov már visszavonult, de csapatvezetőként is eltilthatják). Érdekesség, hogy a versenyen harmadik Alejandro Valverde eredményét is törölték utólag, így a negyedik helyezett, az aktuális Philippe Gilbert ölébe hullhat a Liege-győzelem. További következménye lehet az ügynek, hogy ha bebizonyosodik a csalás ténye, az Asztana és a Katyusa csapat első osztályú licencét is felülvizsgálják.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo