fbpx

Az iszapbirkózás után palánkraszorítás Stybar-módra – videó

Hatalmas versenyt hozott a Bpost Bank Trofee cyclocross sorozat hatodik fordulója Essen városában, elsősorban a sáros szakágba visszatérő cseh Zdenek Stybar ellentmondásos főszereplésével.

Talán a szezon legsárosabb pályája várt a mezőnyre, a versenyzőket alig lehetett megkülönböztetni a mezekre tapadó trutyi miatt. A topfavoritok közül Sven Nys és Kevin Pauwels is a technika ördögének áldozata lett, jelentősen hátrányból eredtek újra a többiek után.

Nys szerencsétlenül járt

Az élen a sorozat összetettjét is vezető regnáló világbajnok, Niels Albert tempóját a most már egyértelműen az országútra koncentráló Stybar, valamint két belga menő, Jan Denuwelaere és Rob Peeters tudta tartani az utolsó körig. Egymást váltották az élen, a legtöbbet Albert vezetett az iszonyú nehéz pályán, ahol helyenként a síkon is futni kellett a sár miatt. A célhoz közeledve Stybar az egyik felfutásnál hajdani önmagát idézve támadott, Albert elé kerülve.

A palánkraszorítás

A cseh exvilágbajnok innen nem engedte át a kezdeményezést, láthatóan fűtötte a bizonyítási vágy, talán túlságosan is, mert a sprinten egyszerűen felrakta a palánkra az előzést már balról megkezdő Denuwelaere-t. A győzelmet természetesen a zsűri elvette Stybartól és a negyedik helyre sorolták.

Videó összefoglaló:

A meglepetés-győztes így Denuwelaere lett, aki az első jelek ellenére nem sérült súlyosan. Stybar elismerte hibáját, és elnézést kért a twitteren: „Sajnálom, Sajnálom, Sajnálom, amit tettem. Nem fogok tudni nyugodtan aludni emiatt, nagyon sajnálom, ami történt, Jan. Az én hibám volt, és elfogadom a negyedik helyet.”

A sprint:

Sven Nys a láncleesése után még óriásit küzdött egyedül, fél perccel a négyfős élboly mögött érkezett, így életben tartotta reményeit az összetettben, Albert mögött 47 másodperccel. (A Bpost Bank Trofee összetettjében a versenyen elért időeredményeket adják össze.)

Végeredmény:

1. Jan Denuwelaere (Bel) Style & Concept 1:00:05
2. Rob Peeters (Bel) Telenet – Fidea
3. Niels Albert (Bel) BKCP – Powerplus 0:00:01
4. Zdenek Stybar (Cze)
5. Sven Nys (Bel) Landbouwkrediet-KDL 0:00:32
6. Klaas Vantornout (Bel) Sunweb-Revor 0:00:55
7. Thijs Van Amerongen (Ned) AA Drink 0:01:04
8. Kevin Pauwels (Bel) Sunweb-Revor
9. Bart Wellens (Bel) Telenet – Fidea 0:01:42
10. Tom Meeusen (Bel) Telenet – Fidea 0:01:46

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo