fbpx

Az Év Sportolói 2019 – BringaSport Gála a Testnevelési Egyetemen

A szokásosnál előbb, decemberben megtartotta éves díjátadó gáláját a Magyar Kerékpáros Szövetség. Az előző idényeknél korábbi időpontra azért volt szükség, mert a díjazottak közül a legtöbb hazai kerekes immáron külföldi, elit csapatok versenyzője és a világversenyekre való felkészülés, az edzőtáborok már az év elejétől lekötik szinte minden idejüket.

Dr. Princzinger Péter az MKSZ elnöke a díjátadón azt mondta: „Hálás vagyok érte, hogy egy olyan időszakban lehetek a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, melyet az erőfeszítések összehangolása jellemez, és melyben a közös munka meghozza a várt eredményeket. Amikor a Kormány kiemelt hozzájárulása, a szponzori támogatások és a pályázati források lehetővé tették, hogy fejlesszük a versenyrendszert, erősítsük az utánpótlás bázist, edzőképzést indítsunk, előre lépjünk infrastruktúra fejlesztés terén, és a klubok, valamint a kiemelkedő versenyzők támogatásában.” – utalt ezzel arra, hogy az elmúlt években az új sportágfejlesztési stratégia révén eddig soha nem látott lehetőségek nyíltak meg a Szövetség előtt, amelyek meghozták a várt eredményeket.


„Az elmúlt időszakban nem csak a magyar versenyzők, de a magyar versenyek is felléptek a kerékpározás világszínpadára. A teljesség igénye nélkül két World Tour szerződést, eddig három olimpiai kvótát, világ- és Európa-bajnoki dobogós és top10-es eredményeket zsebeltek be a hazai bringások folyamatos országos csúcsjavítások mellett. A Tour de Hongrie minden bizonnyal Pro Series versennyé növi ki magát, egyre több versenyünk szerepel a UCI naptárában, jövőre országúti junior világkupát rendezünk, majd pedig Budapestről indul a világ egyik legnagyobb Grand Tour versenye, a Giro d’Italia.”– Zárta gondolatait az elnök.

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte a Tour de Hongrie-n elért jó magyar eredményeket, az országúti kerékpárban szerzett olimpiai kvótát, illetve azt, hogy jövőre Valter mellett Peák Barnabás is a World Tour-sorozatban tekerhet. “2020 remek évnek ígérkezik, jó eséllyel még az ideinél is messze-messze sikeresebb lehet” – fogalmazott a politikus, aki azt mondta, a májusi Giro d’Italia Nagy Rajtja Magyarországra irányítja a világ figyelmét, Magyarországét pedig a kerékpározásra.

A gálán a szokásokhoz híven átadták az év legjobb kerekeseinek járó elismeréseket, valamint rendhagyó módon a GyereBringázni! – utánpótlás pályázat első díjait.

Az Év Sportolói 2019

BMX Cross

  • Naszádos Saba
  • Zsembery Boldizsár
  • BMX Freestyle

  • Szepesi Tibor
  • Triál

  • Erdélyi Ádám
  • Végh András
  • MTB DH

  • Cseh Martin
  • Megyaszai Lilla
  • Ferenczi Marcell
  • Kerékpárlabda

  • Árendás Tamás és Toma Vilmos
  • Művészkerékpár

  • Sági Alexandra
  • Hugyecz Zsófia
  • Schön Martin
  • Parakerékpár

  • Wermeser Zsombor
  • Cyclo-cross

  • Vas Kata Blanka
  • Vas Balázs
  • Pálya

  • Borissza Johanna Kitti
  • Lovassy Patrik Rómeó
  • Filutás Viktor
  • Szalontay Sándor
  • MTB XC

  • Baranyi Dávid Áron
  • Vas Kata Blanka
  • Benkó Barbara
  • Dina Márton
  • Országút

  • Mészáros Bence
  • Vas Kata Blanka
  • Valter Attila
  • Különdíj

  • Vas Péter
  • Valter Tibor
  •  

    Forrás: bringasport.hu

    Hozzászólások

    Írd ide a hozzászólásod:

    Leave a reply

    Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
    Logo