fbpx

2015 legjobb trail bringája: Cannondale Habit

Merészség ilyen kijelentéseket tenni, általában kerüljük is a kinyilatkoztatásokat, hiszen nincsen lehetőségünk mindig mindennel menni ami a piacon újdonság. Idén viszont volt néhány trail/enduro gép a tarsolyban, olyanok is, melyeket személyes indíttatás miatt teszteltünk, de nem készült róla cikk. Ilyen volt a Cannondale Habit is, ami mindent vitt! Figyelem erősen szubjektív írás!

Ahogy a nyíl is mutatja. Őt választanám!

Ahogy a nyíl is mutatja. Őt választanám!

Az idei listán nagy volt a verseny ebben a kategóriában: Mondraker Foxy R, Merida One Twenty Carbon, Bergamont En-Core, Rose Root Miller, Lapierre Zesty AM, Trek Fuel EX, Specialized Camber. Kicsit vegyes a lista, hiszen 120-140 mm-es rugóútig minden van benne, de ugyanígy széles a felhasználási területe a Habit-nek is.

A szokásos "hordó"

A szokásos “hordó”

Igazából saját szórakoztatásomra próbáltam ki, mivel imádom a „C”-ket, a Leftyt meg főleg. Ha túl vagy pár száz bringán, akkor már pár méter után érzed, hogy ez bizony jó lesz, vagy éppen ennek ellenkezőjét. Meg hát kerestem a saját bringámat is 2016-ra. Imádtam a Root Miller nagy kerekeit, és az S-es váz mellett a kiváló fordulékonyságát, míg a Foxy R kezelhetősége eléggé non plus ultra volt, csak kicsit nehéz volt az alap felszereltség miatt.

Kormányról blokkolható a rugóstag

Kormányról blokkolható a rugóstag

A Habit BallisTec karbon vázra épül, carbon Lefty 2.0 villával, és SRAM X01 váltórendszerrel. 11,6 kilós tömege már a fájdalomhatáron belül van, de az ára bizony kívül. Már az első méterek meggyőzőek voltak, főleg a mozgás finomságát tekintve, de ez nem is lepett meg hiszen a Lefty hagyományosan finom, ebből a szempontból már a Scalpel is kiválóan szerepelt, de az irányíthatóság, kezelhetőség főleg jónak tűnt.

cannondale_habit_01

A tesztelés helyszínén egy kis pumptrack pálya is rendelkezésre állt, és amikor a tripla buckát elsőre átnyomod manual-ben, akkor tudod, hogy megérkeztél. Nehéz ezt leírni, mert nem tudod milliméterekkel, fokokkal, alkatrészekkel megmagyarázni. Csak azt tudod, hogy felülsz és qrva jó. Az X01 szett szerintem egy jól eltalált cucc, és a SRAM GuideRSC már nem is olyan rossz fék, de cserélném rögtön Shimano XT-re.

cannondale_habit_05

Persze innentől már csak az örömködésről szólt a dolog, hiszen imádom az „instant get” cuccokat, és a Habit Carbon 1 bizony az. 650B-s kerekeit megszoktam azonnal, pedig inkább 29-es párti vagyok, de nagyon illeszkedett a géphez, és hát érzésre bizony többnek érződött a mozgása, mint 130/120 mm, ahhoz pedig már a kisebbik kerékméret optimálisabb (az ex Stumpjumper 29-esem a 177 centimhez már picit „dög” volt). Szóval számomra 2015. legjobb trail bringája címet maximálisan és egyhangúan elnyerte a Habit!

Persze sajátnak nem ezt választanám, mert számomra megfizethetetlen, hanem a Habit SE modellt, amibe nem is 120-as hanem 130-at mozgó Lefty került, bár nem a karbon kivitelből, és X1 szettel jön az X01 helyett. És az is csak 12,7 kiló, ami még simán vállalható. A dolog pikantériája, hogy pár nappal a rendelési határidő előtt összetörtem a vállam, így jövőre a montizás nagy eséllyel kimarad, így a többi gyártónak is van ideje felzárkózni. A léc magasra lett téve. Amit sajnáltam, hogy a Mondraker Foxy-ból a Carbon R-t nem sodorta felém a sors, pedig az nagy riválisa lehet a Habit-nek.

Ez persze csak szubjektív iránymutatás, nem egzakt összehasonlítás, elképzelhető, hogy te ugyanebből a ligából teljesen mást választanál.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo