fbpx

Andrew Talansky a Critérium du Dauphiné győztese

Mikel Nieve nyerte az őrült szakaszt, de még ezzel sem tudott a csapat összteljesítményén árnyalni, lévén Froome a top 10-ből is kiesett.

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

Nem sokkal a rajt után nem kevesebb, mint 23 fős szökevénycsoport alakult ki, de ami a legfontosabb, hogy benne volt az összetettben harmadik helyen álló Talansky és az ötödik van den Broeck is (és akkor még Voecklerről, Igor Antonról, van Garderenről, Hesjedalról és Porte-ról nem is beszéltünk) . Sajnos a közvetítés hiánya miatt egyelőre nincsen pontos információ afelől, hogy mégis hogyan engedhetett el a Tinkoff-Saxo és a Sky egy ilyen erős csoportot, annyi azonban bizonyos, hogy a Megéve emelkedőn az előnyük már közel egy perc volt és nem sokkal később már a három percet is túllépte…

A Sky aztán nekiállt izomból az üldözésnek Col de Saisies emelkedőn. Az akciót a szökésről lemaradt top 10-es versenyzők át bírták venni. Froome 30 kilométerrel a cél előtt támadott, de nem volt átütő erejű az akciója, Nibali viszont kihasználta, hogy riválisai csak egymást nézik és továbbment.

Contador az utolsó előtti hegyen unta meg a várakozást és a második akcióját már nem bírta átvenni Froome, aki a végül már nem tudott kijönni a gödörből és a nap végére a top 10-ből is kiesett. A pisztolyos begyűjtötte Nibalit, így az ő támadása is tiszavirág életűnek bizonyult.

Innentől kezdve nyílt sisakossá vált a küzdelem Contador és a nagy szökevénycsoportból legjobban álló fiatal Talansky között. A spanyol és az amerikai is óriásit mentek az utolsó lejtmenetben és kilométerről kilométerre ugrált köztük a különbség, végül azonban Talanskynak elegendő előnye volt ahhoz, hogy ő váljon a 2014-es Dauphiné győztesévé. A zöld trikót Froome, a pöttyöst Alessandro De Marchi (Cannondale), a fehéret pedig Wilco Kelderman vitte.

A Sky napját 3,3 kilométerrel a cél előtt Mikel Nieve akciója mentette meg, aki végül megnyerte az utolsó szakaszt és ezzel első sikerét aratta a brit alakulatnál.

Az utolsó szakasz végeredménye:

1 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Team Sky 3:20:29
2 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:03
3 Adam Yates (GBr) Orica GreenEdge 0:00:05
4 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp 0:00:09
5 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto-Belisol
6 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:00:15
7 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:32
8 John Gadret (Fra) Movistar 0:00:36
9 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits. 0:00:41
10 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Tinkoff-Saxo 0:01:15
20 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:05:05

 

A 2014-es Critérium du Dauphiné végeredménye:

1 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp 31:08:08
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Tinkoff-Saxo 0:00:27
3 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto-Belisol 0:00:35
4 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:43
5 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:01:20
6 Adam Yates (GBr) Orica GreenEdge 0:02:05
7 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:02:12
8 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Team Sky 0:02:59
9 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits. 0:03:04
10 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:03:17
11 Leopold König (Cze) Team Netapp-Endura 0:04:03
12 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:04:25

Critérium du Dauphiné 7. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 6. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 5. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 4. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 3. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 2. szakasz összefoglaló

Criterium du Dauphiné 1. szakasz összefoglaló

Előzetes információk

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo