fbpx

Dósa Eszter és Módos Gabi végül hatodikak Andalúziában

A Dósa Eszter-Módos Gabriella páros a hatodik helyen végzett a spanyolországi Andalucía Bike Race hatnapos mountain bike maratonon, s ezzel olimpiai kvalifikációs pontokat gyűjtöttek a nemzetnek.

Február 26. és március 2. között több mint 400 kilométert tekertek a lányok, 11 600 méter szintkülönbséget leküzdve, a kilenc női páros közül végig a hatodik helyen érkezve. Az elit férfiak között a Multivan Merida Team duói taroltak, nyert a José Hermida-Rudi Van Houts páros, második lett Hannes Genze és Andreas Kugler.

Andalucía Bike Race - 6. nap

Az utolsó, hatodik napról így nyilatkoztak a magyar lányok:

Megcsináltuk! Most már elmondhatjuk, hogy komoly technikai probléma és baleset nélkül sikerült túlélnünk a hat napot. Habár a szpíker rajtnál azzal biztatott, hogy a mai lesz a legkönnyebb nap, a 2 100 m leküzdendő szintemelkedés azért nem ezt sugallta, pláne, hogy tegnap éjjel leesett az eső. Szerencsére nem dagonyáztunk a sárban, de itt minden kőből van, ami viszont csúszott. Ma is érintettük a hóhatárt, a hegytetőn öt fok sem volt. A napok során kialakultak az erőviszonyok, így nagyrészt ugyanazzal a társasággal tekertünk, közöttük a helyi hosszútáv specialista vegyes párossal.

Andalucía Bike Race – Megcsináltuk

Több mint 24,5 órát töltöttünk nyeregben, ez a hatodik helyre lett elegendő, minden nap így zártunk. Ezzel az eredményünkkel fejenként 45 világranglista-pontot szereztünk a nemzetnek, azaz összesen 90-et, közelebb kerülve így az olimpiai kvalifikációhoz. Összetettben férfiaknál Hermida-Van Houts, Kugler-Genze, Justesen-Nielsen állhatott fel a dobogóra.  Nőknél pedig Bigham-Landtwig, Erlandsson-Snihs, Schneiter-Mauerer párosok alkották a dobogót.

Ezúton köszönjük a segítséget és a szurkolást!
Üdv, Eszti, Gabi”

5. nap:

Az ötödik napon is “papírforma eredmény” született, lányaink hatodikak lettek és ugyanezt a helyezést tartják összetettben. Így nyilatkoztak a szakaszról:

Ma Jaenbe költözött a cirkusz, ugyanis az utolsó két etap a környékbeli hegyekben zajlik. A rajtot követően, ami a szokásos pozícióból történt, újabb csiki-csuki következett Jaen belvárosában, majd 34km-en át mentünk El Almadén. Alig hittünk a szemünknek, ahogy a szikrázó napsütésben megjelentek a hófoltok. Bizony, még hóban is tekertünk.

Persze nem ez volt az egyetlen kihívás. A pálya második fele további hosszú emelkedőket és figyelmet igénylő lejtőket tartalmazott. Kissé meglepődve, de nem felkészületlenül  nyugtáztuk, hogy napról napra több energiára van szükségünk, már ami a verseny közbeni étkezést és hidratálást illeti. Az eddigiektől eltérően az utolsó frissítő állomás a korábbi 20km helyett majd 30km-re volt egymástól.  Így 2km-el a frissítő zóna előtt, ahol 5km/h- val másztuk az utolsó hegyet kerülgetett bennünket a vég, mert kulacsaink már kiürültek.

A király-etapon 87km-en  2700m szintkülönbséget kellett leküzdeni. Elfáradtunk rendesen, de túl vagyunk rajta, a változatosság kedvéért ma is 6. lettünk. Holnap már „csak” egy 60km, 2150m szintkülönbség és a záró buli vár ránk.

Fiúknál ma Genze-Kugler, Hermida-Van Houts, Beltran-Carrasco Gamiz, míg nőknél Schneiter-Mauerer, Bigham-Landtwing, Erlandsson-Snihs lettek a dobogósok.

Üdv, Eszti, Gabi

4. nap:

Talán már az lenne az óriási meglepetés, ha Eszti és Gabi mondjuk az ötödik vagy a hetedik pozícióban érkezne…

Eszti nyomja elöl, Gabi próbálja tartani az iramot

A magyar pároson mindenesetre már mutatkoznak a fáradtság jelei, úgyhogy mindenki szorítson, próbáljunk minél több energiát adni lányainknak innen a távolból a folytatáshoz, mert iszonyú kimerítő a szervezet számára egy ilyen többnapos. Csütörtökön ráadásul a legnehezebb szakasz következik.

Dósa Eszter

Rövid beszámoló a 4. napról:

A negyedik nap végeredménye nem okozott meglepetést, ismét hatodikak lettünk.
Ma Priego de Cordoba környékét jártuk be. Ezúttal kétszer ezer méteres magasságra is fel kellett mászni. Tán egyre több a maratoni jellegű út, de ami nem , az szó szerint kőkemény. Emellett már nagyon érződik, hogy csökken a koncentráció, ami két kisebb bukást is eredményezett.

Módos Gabi

Holnap következik a király-etap, 90km,  2700m, ami az előző négy nap után nem lesz egyszerű.
Holnaptól Jaen környékén folytatódik a verseny. Szurkoljatok, hogy ne legyen gond.
Fiúknál ismét Hermidáék, lányoknál pedig Bighamék nyertek.

Üdv, Eszti, Gabi”

3. nap:

Úgy tűnik, lányaink kibérelték a 6. helyet, a harmadik napon is a megszokott pozícióban érkeztek, és összetettben is hatodikak kilenc női páros közül, fél óra hátrányban az ötödiktől és egy óra előnnyel vezetnek a hetedik duó előtt. A férfiak között a meridások uralják a versenyt, az összetettet is vezető José Hermida-Rudi Van Houts duó előtt a mai 76 kilométeres etapon a Hannes Genze, Andreas Kugler páros nyert.

Gabitól ma fotókat kaptunk a szakaszról:

A harmadik napon ismét hatodikak lettünk, de egyre többet vesz ki belőlünk a sorozatterhelés, így csak egy képes beszámolóval jelentkezünk. Holnap hajnalban pedig indulunk tovább Priego di Cordoba-ba.

Ismét az első blokkból rajtholhattunk.

A Sierra Morenát már úgy ismerjük, mint a tenyerünket.

A mai napon már a meleggel is meg kellett küzdenünk, de ismét volt profi frissítésünk minden technikai zónában.

Gabi apait-anyait beleadott, hogy Eszter nyomában maradjon.

A mai 76km-es táv már több maraton jelleget tartalmazott.

De azért ilyen lejtőkön is le kellett jutnunk.

4:43 óra alatt teljesítettük a mai szakaszt.

Összetett eredmények a 3. nap után:

Nők:

1. Sally Bigham & Milena Landtwing (Topeak-Ergon/ Centurion V)     8:57:40
2. Åsa Erlandsson & Kajsa Snihs (Team Snabeltutarna)     0:14:16
3. Nathalie Scheitter & Sabrina Mauerer (Team Colnago – BSK Graf)     0:35:22
4. Rikke Kornvig & Helle Qvortrup Tvillum Bachman (Racing 29Ers 2)     0:41:50
5. Sandra Santanyes Murillo & Celina Santos Carpinteiro (2/Bike Magazine Portugal/)     1:11:03
6. Eszter Dosa & Gabriella Modos (Hungary)     1:41:06
7. Arantxa Millan Chamon & Yolanda Magallon Vallejo (Conor Saltoki Moncayo)     2:44:55
8. Marta Polo Lacasa & Mercedes Lozano Montilla (Cordoba Mora)     3:15:53
9. Noemia Lopes Silva & Montse Aranda Castan (Monbike)     3:22:41

Férfiak:

1. Jose Antonio Hermida & Rudi Van Houts (Team Multivan Merida 1)     7:15:44
2. Luis Alberto Da Costa Leao Pinto & Tiago Jorge Ferreria Oliveira (Bicis Esteve 1)     0:02:28
3. Hannes Genze & Andreas Kugler (Team Multivan Merida 2)     0:05:30
4. Alejandro Diaz De La Peña Lop & Pedro Romero Ocampo (Gr100 Sports-Specialized)     0:20:42
5. Juan Pedro Trujillo Hernandez & Francisco Perez Sanchez (Wildwolf-Trek Pro Racing)     0:23:46
6. Thomas Bundgaarrd Jensen & Erik Skovgaard Knudsen (Racing 29Ers 1)     0:25:06
7. Jesus Del Nero Montes & Victor Manuel Fernandez Grande (Rotor R&D Team 1)     0:26:15
8. Benjamin Justesen & Klaus Nielsen (The Danish Olympic Team)     0:26:33
9. Adrià Noguera Soldevila & Cristofer Bosque Ruano (Tomas Belles Cannondale)     0:27:43
10. Manuel Beltran & José Luis Carrasco Gamiz (Sport Bike-Emotion)     0:43:15

2.nap

A tegnapi eredménynek köszönhetően a 6. sorból, egyenesen a profik mögül vághattunk neki a mai 80 km-es távnak. Rajtunk a „szokásos”: Cordoba főteréről, ezúttal városnézés nélkül indult egyenesen a hegynek.

Dósa Eszti és Módos Gabi a második nap rajtjánál

A szervezők az előző pályát újrahasznosították, több tegnapi lejtőzős szakaszt ma emelkedőként abszolválhattuk. Így az első emelkedőt, a szintemelkedés mellett, a technikás mivolta és a rajt utáni tolongás fűszerezte. Megtapasztalhattuk, milyen egy nemzetközi maraton.
Több, mint 80 kilométer, és majd’ 2000 méter szint volt a mai feladat, ami önmagában sem kevés, pláne, tudva azt, hogy még négy ugyanilyen vár ránk.

A táj szépségében nem nagyon tudtunk elmerülni, mert folyamatosan több dologra kellett figyelni – erőbeosztás, nyomválasztás, ivás, evés, de legfőképp egymásra. Azért is nagyon fontos, hogy a párok ne veszítsék el egymást, mert vannak olyan szakaszok, amikor olyannyira egymásra vannak utalva, hogy nem tudnának túljutni egy akadályon. Történt ugyanis, hogy egy sziklán kellett leereszkedni, ahol ember és biciklije nem tudott egyszerre lejutni – ekkor egyikünk lemászott, a másik leadogatta a bicikliket, majd ő is lemászott.

Nagy könnyebbség volt, hogy mindhárom frissítőre el tudtak menni segítőink, Viktor és Marci, így mindenhol a saját kulacsainkat kaphattuk meg. Azért is fontos ez, mert sajnos a frissítő állomások kínálata elég szegényes: víz, izo, banán.

Habár az elején még úgy tűnt, partiban lehetünk a spanyol-portugál párossal – akik mögött végeztünk az előző napon – azonban a mai napon is arányosan hasonló hátrányt kapva, a 6. helyezés lett a miénk a mintegy 4,5 óra versenyidő után.

Mikor már csak az utolsó köves lejtő volt hátra, megadta magát Gabi teleszkópjának lockoutja. Bízunk benne, hogy a nemzetközi Merida csapat szerelői által megtuningolt teló bírni fogja a következő napok kihívásait.

Fiúknál a tegnapi eredmény megismétlődött, 1. Hermida-Van Houts; 2. Alberto Da Costa Leao Pin-Ferreira Oliveira; 3. Genze-Kugler.
A lányoknál felcserélődött a tegnapi 2-3. hely, a svéd páros megelőzte az XCO-specialista Schneiteréket, 1.Bigham-Landtwing; 2. Erlandsson-Snihs; 3.Schneiter-Mauerer.

1.nap

Ma nekivágtunk az Andalúcia Bike Race-nek. A prológ 34 km-t és 710 m szintet tartalmazott. Cordoba történelmi belvárosából indultunk, érintve a város nevezetességeit, amiből sajnos sokat nem láttunk – sokkal inkább figyeltük az út szélén parkoló autókat, akadályokat, sikátorszerű útszűkületeket. S nem utolsósorban a több mint 400 induló között folyamatosan figyelemmel kellett tartanunk a másikat, ugyanis páros verseny lévén, nem szabad elveszítenünk egymást. Az etapok során 3-4 ellenőrző pontnál a páros tagjai 2 percen belül kell legyenek, különben komoly időbüntetést kapnak.

A terep nagy odafigyelést igényel, nem igazán az a dózer út fajta, sokkal inkább xco szakaszokkal tűzdelt a pálya, csak kevés aszfalttal. A táj jellegéből adódóan köves, sziklás a talaj, ebből kifolyólag pedig nagyon sokan szerelnek defektet a pálya mentén, vagy éppen ápolják sebeiket, szóval figyelni kell! Nekünk is jól jött, hogy tegnap megnéztük a mai szakasz egy részét, így legalább tudtuk, hogy mit tartalmaz a célhoz vezető utolsó 5km-es lejtő. A többi napra ilyen “pályabejárás” már nem lesz, mert a mainak majd’ háromszorosát fogjuk teljesíteni.

A szurkolókra nem lehet panasz, mindent beleadnak, és nem csak a belvárosban, hanem terepen is, óriási hangulatot teremtenek. Öröm így tekerni.

Ma a 6. helyen értünk célba a női párosok között, 3 perccel a spanyol-portugál nemzeti bajnok alkotta páros mögött, ami még semmit nem jelent, hisz az első és legrövidebb szakaszon vagyunk túl. Holnap már talán többet látunk az erőviszonyokból.

A lányok között Sally Bigham-Milena Landtwing párosa nyert Natalie Schneitter-Sabrina Maurerer és Asa Erlandsson-Kajsa Snihs duók előtt. A fiúknál a Hermida-Van Houts alkotta páros vezet az első etap végén Alberto Da Costa Leao Pin- Ferreria Oliveira spanyol duó illetve a meridás Kugler és Genze előtt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo