fbpx

Alvilági bringások

A kerékpározás végtelen szabadságot ad használójának, hiszen a segítségével elhagyhatjuk a városok forgatagát, a lakott területeket, de még a járt utakat is. Némelyek még ezt is tovább fokozzák, hiszen a földfelszínt hátrahagyva a föld mélyére is bringával szálnak alá.

Kezdjük a legőrültebbekkel és időben a legtávolabbi eseménnyel. Tíz évvel ezelőtt, 2003 februárjában került megrendezésre a németországi Sondershausen (Türingia) melletti „Glückauf” sóbányában a Red Bull Race Down to the Middle of the Earth, (verseny a föld középpontja felé) elnevezésű mountain bike verseny.

A területen a föld alól 1893-tól kezdve hozták felszínre a „fehér aranyat” egészen 1991-ig, amikor bezárt a sóbánya. A bányatevékenység 50 millió köbméternyi barlangot és 400 km-nyi alagutat eredményezett, amelyben gond nélkül elfér egy kisváros.

A különleges helyszínhez különleges versenyzők is dukáltak, így a szervezők a világ legjobb bringásait hívták meg a viadalra. A verseny -700 méterről indult, ahova bányaliftekkel jutottak le a résztvevők és azok a szerencsések, akik tanúi lehettek ennek a nem mindennapi eseménynek. Az 1000 méteres pályán párosával rajtoltak a bringások és kieséses rendszerben rostálták a mezőnyt, hogy végül a döntő futamban, ahol a riderek 80 km/h-s sebességgel száguldottak a föld középpontja felé, az amerikai Brian Lopez bizonyuljon a legjobbnak és nyerje az örök trófeát, hiszen a verseny egyszeri alkalom volt és nem került megismétlésre.

Szintén meghívásos verseny volt, hasonló lebonyolítási rendszerben a Metro Ride, amely 2007 szeptemberében kerül megrendezésre a budapesti Deák tér alatt összefutó aluljáró rendszerben. A föld alatti downhill verseny során a bringások mozgólépcsőkön száguldottak alá, hogy metrókocsikon és  az aluljárók csúszós kövezetén át tekerve jussanak az ugratókkal és rámpákkal nehezített pályán a célba.

De mi van akkor, ha mi is szeretnénk a föld alatt bringázni?

Ha nagy utazók vagyunk, akkor indulhatunk az Egyesült Államok északi részére, a Michigan államban található Adventure Mine felé, ahol minden jelentős településtől távol egy hegy sötét gyomrában rendezik meg évről-évre, immáron negyedik alkalommal a Miner’s Revenge (a bányász bosszúja) névre keresztelt föld alatti viadalt, ahol bárki rajthoz állhat, aki vállalja, hogy bemerészkedik a sötét járatokba. Az száz éve bezárt rézbányán átvezető verseny során a korom sötét alagutakban csak magunkra, illetve a magunkkal vitt lámpákra hagyatkozhatunk, ugyanis semmilyen egyéb világítás nem lesz segítségünkre.

Ha nem szeretnénk ilyen messzire utazni, akkor megoldás lehet Szlovénia is, ahol a Karavankák-hegységben, a Peca-hegy gyomrában vár ránk egy több mint 6 km hosszú kiépített alagút, amely az egykori ólombányán vezet keresztül minket. A lámpára itt is szükség lesz, de szerencsére itt tágas járatokban és viszonylag sík útvonalon teljesíthetjük a távot. Másik előnye, hogy nem kell egy rendezvényre várnunk, hiszen bármikor felkereshetjük a bányát.

Azok számára is van megoldás, akik még közelebb keresnék a kalandot, hiszen az országot, de még Budapestet sem kell elhagynunk, ha szeretnénk kipróbálni milyen is a föld alatt bringázni. Az Underworld Kupa elnevezésű verseny keretei között idén augusztus 11-én harmadik alkalommal nyílik meg kőbánya titokzatos pincerendszere a kerekesek előtt, amely több mint másfél évszázada alakult ki. Az 1834-es árvízben elpusztult pesti épületek újjáépítéséhez innen termelték ki a mészkövet, de a Lánchíd, az Akadémia és az Országház építéséhez is innen vittek a puha, könnyen faragható kőből. Az elhordott nyersanyag helyén hatalmas, közel 35 km hosszú, 300 ezer négyzetméter alapterületű, fésűs elrendezésű járatrendszer maradt.

A MOFÉM Underworld Kupa során a föld alatti alagútrendszer egy részén kerül kialakításra a pálya nyomvonala, amely egyedülálló élményt jelent az indulók és a nézők számára is. Mivel a résztvevők száma limitált, így nem árt gyorsnak lenni a nevezésnél annak, aki ki akarja próbálni magát az évszázados járatokban rendezett kerékpáros viadalon, ahol juniorok és nők, profik és hobbi bringások külön-külön futamokban versenyeznek majd.

Linkek:
www.minersrevenge.com
www.podzemljepece.com
www.underworldkupa.hu

Írta: Fülöp Miklós

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo