fbpx

Alpina Starter 16”-os gyerek kerékpár

Az Alpina Starter nagyon menő kinézetű járgány, és hát ebben a korban erre szükség is van, hiszen a gyerekek döntése nagyban függ attól, hogy megvan-e a „szerelem első látásra”. Itt bőven van esély rá.

Alpina_starter_gyerekkerekpar1

A Starter acél vázra épül, aránylag alacsony átlépési magassággal és jól letolható nyereggel. Nagyjából 4 éves kortól fogják tudni a kicsik használni, és mondani sem kell, hogy csajos festéssel is kapható. Rendes csapágyazott kerekeken gurul, az aszfalttal a kontaktust pedig Rubena Winner gumik veszik fel. Mivel a gumik 1.75” szélesek, nem célszerű letérni vele a betonozott részekről, de nem is nagyon jellemző, hogy ebben a kategóriában nagyon montiznának a gyerekek.

A megállásról hátul kontrafék, elöl V-fék gondoskodik, a fékkar pedig gyerek kezekhez méretezett. A teljes hajtás burkolt, védi a ruházatot, aminek főleg az anyukák szoktak örülni, ugyanis az olajos kosz nem a legkönnyebben kimosható anyag. Persze az sem hátrány, hogy a kezükkel sem tudnak olyan helyekre nyúlkálni, ahol sérülés érhetné őket. Ha már biztonság, akkor érdemes megemlíteni a csillapítórésszel ellátott markolatot, vagy akár a kormányszárra tett „BMX” stílusú szivacsozást.

Alpina_starter_gyerekkerekpar2

A sárvédő inkább design jellegű rajta, de azért némi védelmet is nyújt, ha rossz időben is bringázásra adja a fejét a kölök. A kitámasztókerék szériában jár hozzá, de leszedhető ha már biztonságosan megy a kétkerekezés. Amennyiben egy Alpina Tornado-val kezdte a bringázást a gyerek, ez nagy eséllyel gyorsan meg is fog történni.

Forgalmazó: Kellys Bicycles s.r.o.

Fogyasztói ár: 47.990 Ft

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo