fbpx

AlpenTour Trophy: magyar párosnak is szurkolhatunk az alpesi szakaszokon

Négy napon át öt kétezer méter körüli hegy és több “kisebb” emelkedő várja az AlpenTour Trophy MTB-maraton mezőnyét, ahol a férfi párosok között a többszörös maraton-bajnok Blazsó Márton és Takács Tamás (Mesterbike – 575 – RideHard.hu) is megméreti magát és napi beszámolókkal jelentkezik majd a Bikemag.hu-n.

A Specialized Stumpjumper HT Carbon-t egész szezonban nyúztam

A június 8. és 11. között zajló AlpenTour Trophy-t már 19. alkalommal rendezik az ausztriai Schladming környékén, ezúttal is komoly húzónevekkel, az UCI-pontokért zajló egyéni rajtlistán ott lesz a versenyen gyakran látható kétszeres maraton-világbajnok osztrák Alban Lakata, a női mezőnyben pedig talán az albstadti világkupafutamon diadalmaskodó ukrán Yana Belomoina a legismertebb.
Az állandó rajt és célhelyszín miatt “kényelmes amatőrök” számára is vonzó többnapos mountain bike versenyre 30 országból több mint 400 bringás érkezik. Schladmingból minden nap más irányba indul a mezőny, hogy felkapaszkodjon egy-két hegyóriásra és a köztük lévő nem kevésbé nehéz emelkedően, a szakaszok végén pedig a Plainai sípálya lejtője várja őket, ami a végén már rutinfeladatnak számít, csak a sebességre kell ügyelni.
alpentour_trophy_002

Tulajdonképpen véletlenül jött az ötlet, hogy Marcival induljunk, miközben arról beszélgettünk, milyen martonokat tervez idénre. Óva intettem, mert nem vagyunk hasonló formában, de kihívásnak tekinti, hogyan lehet kihozni a helyzetből így a maximumot és egy négynapos verseny mindenképpen jobb bármilyen edzésnél. Nem utolsósorban teszteljük kicsit a BMC merev és fully mountain bike-ok tudását is. Nekem a sok munka miatt úgy alakult, hogy idén ez az első versenyem országutat és MTB-t tekintve is, több kérdőjelet lehetne tenni több helyre, mégsincs semmi nyomás. Annyit azonban megígértem, hogy beleadok majd mindent, ami tőlem telik, és ahogy Contador szokta mondani: Vamos a ver día por día… – azaz meglátjuk majd napról napra, hogy ez mire lesz elég. Tavaly Záray Lacival elég rossz időt fogtunk ki, talán minden nap esett az eső, az egyetlen, amiben reménykedem, hogy idén ez másképp lesz – foglalta össze az előzményeket Takács Tamás, aki a Bikemag részéről többször részt vett már az alpesi maratonon.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo