fbpx

AlpenTour Trophy: ma siettünk, hogy strandolhassunk!

Ma papíron a legkönnyebb szakaszt kellett teljesíteni az ausztriai négynapos mountain bike maratonon, az AlpenTour Trophy-n, persze azért akadt tétje a harmadik szakasznak…

at10

A papíron legkönnyebb (53 km, 2200 m szint) azt jelenti, hogy csak egy nagy hegy, azaz a 2000 méteres Hauser Kaibling szerepelt az itinerben,  UCI S1 kategória szóló versenyzői közül ma olasz Daniele Mensi volt a leggyorsabb, aki eddig főleg a hegyi hajrák levadászásában jeleskedett az AlpenTour Trophy-n. Mögötte a Centurion Vaude osztrák versenyzői, Hermann Pernsteiner és Daniel Geismayr dolgoztak össze a végén, s hátrányuk mindössze 6 másodperc volt a célban. Honfitársuk, a többszörös világbajnok Alban Lakata ma összeszedett egy kis hátrányt, de összetettben még így is második 2:06 perccel, a harmadik Pernsteiner 2:39 perccel. A nők között az osztrákok vitték a prímet, ezúttal Angelika Tazreiter nyert Christina Kollmann vezet, megnyugtató, 11:16 perces előnnyel.

A férfi párosok között induló bikemagos duó, Blazsó Márton és Takács Tamás (Mesterbike-575-RideHard.hu) számára a többnaposokon kritikus harmadik nap jól sült el. Marcinak eddig sem voltak erőnléti gondjai, szerencsére a tegnapi etapon nagyon elfáradó Tufinak is sikerült regenerálódni és a 3. etapon voltak eddig a leggyorsabbak, ami a szakaszon és az összetettben is 6. helyet ért. Tufi a következőképpen foglalta össze a mai nap történéseit:

Van itt a hotelünk hatalmas kertjében egy szép kis strand, fedett uszodával, egyebekkel, és nagyon sajnáltuk. hogy eddig nem mentünk le alternatív regenerálódásképpen. Úgyhogy tegnap megbeszéltük, ma jó lenne hamar befutni… Mondjuk én tegnap ilyenkor inkább nem gondolkoztam rajta, mi lesz holnap, mert rettenetesen elfáradtam. Reggel sem éreztem a tigrist, ráadásul az eső is esett, viszont a rajt előtt egy órával már kisütött a nap. A jelentések szerint déltől lehetett számítani esőre, beszéltük is, hogy mindenképpen sietni kell, vagy azért, hogy megússzuk az esét, vagy azért, hogy kipróbáljuk a strandot…

IMG_4602[1]

Sokszor szóba kerül, miért nehéz mentálisan, ha van egy komoly formakülönbség a páros két tagja között. Nekem a tegnapi nagy halálom után volt egy kis lelkiismeret furdalásom, nem akartam elrontani Marci játékát azzal, hogy magamtól legszívesebben csak végigtúráztam volna a távot. A rajtnál azon gondolkoztam, hogy a táv nem nagy, tuti nem tudok belerogyni, nyomom az elejétől, ahogy csak tudom, akkor legalább megtettem a magamét… Nem is a számszerű eredmény miatt, csak hogy meglegyen mindkettőnknek a terhelés. Az első rövidebb emelkedő borzasztó rosszul esett, lassú is voltam, de utána valahogy a dombos részen sikerült folyamatos előzésbe kezdeni és a test is teljesen máshogy működött, mint tegnap.

Ma olyan arcokkal mentünk, akikkel eddig nem, az egyéni versenyben is láthattunk meccseket, már lehetett válogatni, hogy melyik bollyal menjünk, sőt, ami még jobb, hagyjuk-e magukra őket, s ragadjunk rá a következőre. Ehhez mondjuk megint kellett többször Marci segítsége, a kritikus pillanatokban ezeken is múlott, hogy éppen felértünk, vagy nem szakadtunk le. Meghajlok türelme előtt is, én lehet jobban felhúznám magam, ha sokszor kéne várnom a páromat. A végére összerázódtunk az 5. helyen álló osztrák duóval, összetettben már kialakultak a különbségek, nem haragudtunk egymásra, békésen lejöttük együtt a sípályán, az 5. és 6. helyen.

Én azért voltam nagyon feldobva, mert a többnapos versenyeken kritikus harmadik nap jól sült el, a célba érés után nem voltam hulla, holnap is van kedvem bringázni! A jó hangulatot a délutáni strandolás is erősítette, persze már szigorúan kevésbé tikkasztó napfényben, hogy ne szenvedjen csorbát a regeneráció. Holnap egy hegyi időfutamot kell teljesíteni, vagyis “nyélen”, 1300 méter szint 14 kilométeren, amiben még egy kis lejtő is van. Szóval meredek lesz…

at09

Marci így látta a 3. szakaszt:

Reggel nem sütött be a nap az ablakon, felhős vizes időre ébredtünk fél nyolckor. Rajtra viszont már derűs idő lett, kicsit feldobva a hangulatom. Csapattársam tegnapi letérdelése után azon gondolkoztam, hogy egyedül kéne menni. Végre én is versenytempóban zúzhatnék. Végül aztán elvetettem az ötletet. Rajtnál az első emelkedő nem volt túl acélos és az első 20 km-en résztávozgattam párat, ahol persze nem zavartam a többi versenyzőt. Helyre kellett billentenem a mentális/fizikális egyensúlyomat. Kellett egy kis légszomj, hogy lenyugodjak, és érezzem elég kemény bringázás lesz a mai is. Használt is!

Később be-be vártam Tufit és akkor már volt idegzetem segíteni neki. Egy pillanat volt még nálam, amikor “elgurult a gyógyszer” Szokás szerint az itató zóna előtt felpakoltam a kulacsainkat teletöltöttem az összeset, pakoltam kis kaját, aztán egy hosszabb aszfaltos sík részen utánaeredtem Tomi bolyának. Akkor látom épp, hogy ő vezeti behasalva, leelőztem az egészet és kicsit leordítottam a fejét, hogy mi a francnak húzza, amikor most jön kb. 10 km emelkedő 900 m szintemelkedéssel. Ezután még sprinteltem párat felfele, hogy lenyugodjak. Szerencsére a tegnapinál jobb tempót tudtunk menni fölfele is, és Tufin is láttam hogy totál nyélen ment! Gondolom segített, hogy kicsit megpakoltuk High5 extrémmel is 🙂

Ezután már egy rövidebb, mindössze 200 m emelkedésű mászáson kívül, csak lefele száguldozás volt. A végén a szokásos DH pályán, csak hosszabban. A lefelét nagyon élveztem ismét. Jól előre mentem, néha hátra hátranézve lassítva, hogy társamnak nincs e technikai vagy más problémája. Lehet nem kellett volna annyiszor hátrapillantani. Egy hirtelen beszűkülő kanyarban pont elkaptam, hogy a csapattársam félig kipatentolva, hattyúk tava stílusban, majdnem lezúg a bicajomal a szakadékba. A völgy túloldaláról, alulról láttam milyen magas. Nagyon magas! Szerencsére megfogta. És pozíciónkat megtartva frissen és fiatalosan, de ami a legfontosabb egészben begurultunk a célba, ja, és végre ma csúszdáztam is!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo