fbpx

Alakulóban az új magyar kontinentális kerékpáros csapat – interjú Stubán Ferenccel

Stubán Ferenc, országúti szövetségi kapitány, több mint egy évtizede működtet országúti csapatot, amely folyamatosan meghatározó részét alkotta a hazai kerékpársportnak. Összeállni látszik a 2013-as projekt is, erről kérdeztük a sportvezetőt.

Stubán Ferenc

Bikemag: Egyre többet hallani formálódó új csapatodról, miben töröd a fejed 2013-ra?

Stubán Ferenc: Az idei szezon után elgondolkodtam, hogyan tovább, de abban biztos voltam, hogy mindenképpen szeretnék újra kontinentális csapatot működtetni.. Úgy voltam vele, ha nem sikerül, inkább hagyom az egészet. Két komoly magyar céggel is megkezdődtek a tárgyalások, voltam meghallgatásokon, érdeklődnek a csapat iránt.

Bikemag: Itt álljunk meg egy szóra, meséld már el, hogyan fogad egy komoly vállalat képviselője ma Magyarországon, ha kerékpáros szponzori ajánlattal keresed meg?

Stubán Ferenc: Egy multihoz 3 éve próbálok folyamatosan kapcsolatot találni, nagyon sok időt vesz igénybe, és csak ismeretségen keresztül működik. Az egyik céggel például korábbi főszponzorunk, Pisók István hozott össze. Ismeretlenül sajnos azt kell mondjam, 100%-osan értelmetlen próbálkozás.

Meglepő, hogy mennyire nem tudják mi a versenysport, képtelenek különválasztani az amatőr eseményeket a valódi sportágtól. Szerencsére másfél órán át tudtam ecsetelni, és érdekelte is őket, hogyan lehet eljutni világbajnokságra, olimpiára, mit jelent egy Europe Tour viadal, hogyan lehet üzemeltetni egy kerékpáros csapatot, mert ez csapatsport, komoly infrastruktúra szükséges, autók, géppark, költséges utazások, edzőtáborok és így tovább…

Bikemag: Hogyan alakultak a dolgok?

Stubán Ferenc: Ahogy említettem, a két magyar céggel még folynak a tárgyalások, egy hónapja azonban jött egy telefon Olaszországból, olyasvalakitől, aki hosszú éveken keresztül ProContinental, első vagy másodosztályú csapatokat csinált. Már nyár óta kapcsolatban voltam vele, de most gyorsultak fel az események, egy hét múlva itt is volt egyeztetni. Varga Orsolya Főtitkár és Törzsök Zsolt  a Szakági Szövetség Elnöke segítségével lejelentettük, hogy  2013-ban  XY néven kontinentális csapatot szeretnénk üzemeltetni, átutaltuk a nevezési díjat, halad a regisztráció. A csapat neve is megvan már, de egyelőre partnerem kérésének eleget téve még nem fedhetem fel azt.

Bikemag: Ez is magyar bejegyzésű olasz-magyar csapat lesz, mint amit a Limontával csináltatok?

Stubán Ferenc: 7-8 magyar versenyző lesz a 16-ból, az első névadó szponzor olasz, a második/harmadik lehet magyar cég. Most ebből a szempontból előnyös helyzetben vagyunk, mert tudjuk teljesíteni a bankgaranciát, tehát még van időnk. Csapatunk két leendő főversenyzőjével jövő hétfőn tervezzük a megállapodást –  többiekkel tulajdonképpen már megállapodtunk – azután sokkal többet osztunk majd meg a nyilvánossággal.

Bikemag: Mennyire érvényesülnek majd a magyar érdekek a csapatban? Mik a távlati tervek?

Stubán Ferenc: Terveink szerint a csapat 16 kerekessel, 2 sorral szinte az egész szezonban párhuzamosan fog versenyezni az Europe Tour sorozatban. Ez hozzávetőlegesen 140-150 versenynapot jelent. A két párhuzamos verseny programunkat már el is készítettük.

Alapvetően a legfontosabb az olaszországi versenyeken való részvétel lesz, hogy az összes .1-es kategóriás versenyen rajthoz álljunk.  Folyamatosan lesznek magyarok is, akik ott fognak versenyezni a fejlődés érdekében, így a .2-es kategóriás versenyeken, melyeket én választok majd ki, komoly eredményeket fogunk tudni elérni. Szeretném a legjobb magyarokat egy csapatba tömöríteni, így egy nagyon eredmény centrikus csapatot építeni.

Célunk, hogy a jövő évben Firenzében megrendezésre kerülő országúti világbajnokság elit mezőnyversenyében 3 magyar versenyző képviselhesse hazánkat. Álmaink pedig remélem valóra válnak: a csapatidőfutam világbajnokságon való részvétel, hogy szponzorainkat is eljuttassuk Firenzébe, az országúti kerékpársport legnagyobb jövő évi seregszemléjére.

Megvannak az elképzelések és az anyagi háttér is. Komoly eredmények kellenek, hogy feljebb tudjunk juttatni néhány magyar kerekest prokontinentális szintre, vagy akár feljebb is. Ez viheti előbbre az országúti szakágat.  Fontosnak tartom, hogy a gyerekek és a szülők is lássanak perspektívát a versenysportban.

Bikemag: Köszönjük a válaszaid, várjuk a további fejleményeket!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo