fbpx

Ajándék utcai szemüveg az IRONMAN 70.3 Budapest hivatalos partnerétől

RUDY PROJECT_1Budapest 2014-ben került fel a világ legnevesebb triatlonbajnokságának, az IRONMAN-márkás versenysorozatok térképére. A hazai rendezés professzionális színvonalát jól mutatja, hogy az IRONMAN 70.3 Budapest rögtön az első évben megkapta a világ legjobb első, illetve Európa legjobb versenye címet, ami példa nélküli a nemzetközi szériában.

A Rudy Project Magyarország csapata már 2014 óta remek kapcsolatot ápol a szervezőkkel, 2015-ben már sisak partnerként segítették a rendezvényt, majd idénre, magasabbra emelve a lécet, teljes vállszélességgel állva a rendezvény mögé, a hivatalos szemüveg- és sisak partnerei lettek.

 „Az idén harmincéves olasz gyártó nagyon erős hangsúlyt fektet termékei fejlesztésénél mind az amatőr, mind a profi sportolók visszajelzéseire, hiszen kiemelkedőt nem lehet kizárólag laborban létrehozni.” – vélekedett Benecz Ferenc, a Rudy Project Magyarország marketing-kommunikációs vezetője. – „A szponzorált versenyzők a legextrémebb, legkeményebb helyzetekről tudnak tapasztalatokkal szolgálni, így a kevésbé aktív felhasználók maximálisan megbízhatnak a termékekben. Ezen filozófiához igazodva fontosnak tartottuk, hogy az IRONMAN 70.3 Budapest rendezői és a Triathlon Club edzői is megtapasztalhassák a Rudy Project bukósisakok és szemüvegek komfortját, hisz számukra ezek nemcsak fejvédők és szemüvegek, hanem egész napos viseletek is.”

RUDY PROJECT_3

Így Kropkó Péter, Kővári Sándor és Németh Ádám is a Rudy Project bukósisakok és sportszemüvegek csúcsmodelljeit, a WINDMAX-et és TRALYX-et viselik idén, míg a rendezők szemét a sportszemüvegek etalonja, a TRALYX fogja védeni.

SZERETNÉL AJÁNDÉKBA EGY UTCAI SZEMÜVEGET?
Csak az IRONMAN70.3 Budapest végéig érhető el a Rudy Project Magyarország weboldalán keresztül illetve a bemutatótermében az a különleges csomag, melyben a sisakok és sportszemüvegek top modelljei, a WINDMAX és a TRALYX mellé ajándék SPINHAWK lifestyle szemüveg és egy IRONMAN70.3 Budapest logózott sisaktartó zsák jár!

A csomag így 99 800 Ft-ért vásárolható meg (a szett teljes ára 129 600 Ft lenne) – nézd meg a webshopban IDE KATTINTVA!

RUDY PROJECT_2

Az ajánlatban meghatározott színű modellek vesznek részt: a Windmax White/Red Fluo sisak, a Tralyx Red Fluo/Multilaser Orange sportszemüveg, a Spinhawk Crystal/Multilaser Orange utcai szemüveg. A fenti termékek csomagolásában az alap kiegészítők is benne vannak – a sisak mellé egyéves ICEDOT regisztráció, két különböző méretű napellenző, valamint két különböző vastagságú normális és egy bogárhálós szivacsozás, a sportszemüveg mellé keménytok és puhatok (mely egyben törlőkendő is), míg az utcai szemüveg mellé puhatok (mely egyben törlőkendő is). A sisakra egy év, a szemüvegekre 2 év garancia vonatkozik! A csomag korlátozott darabszámban, kizárólag az IRONMAN70.3 Budapest rendezvény végéig, vagy a készlet erejéig érhető el!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo