fbpx

ABUS Smiley 2.0 gyermek fejvédő teszt: Rózsaszín! Rózsaszín!

Gyerek bukósisakot gyerekekkel lehet teszteltetni. Ez azonban nehezebb, mint elsőre gondolnánk. Nem könnyű információkat kiszedni a kicsikből, viszont teljesen más szempontok alapján „választanak” bukósisakot, mint ahogy azt mi felnőttek gondoljuk. A Smiley 2.0 a 3-5 éves kor közöttieket célozza meg, ebből pedig egy lány állt rendelkezésre itthon.

abus_smiley_20_sisak_teszt (1)

Kétféle mintázattal rendelkező modellt kaptunk tesztre. Az egyiken kis krokodilok tucatjai láthatóak, a másik pedig rózsaszín pillangós. Komoly oddsot a fogadóirodák sem adtak volna arra, hogy a krokodilost választja, de amikor a lányom meglátta a pillangósat, akkor olyan szinten ignorálta a krokodilosat, mintha ha soha le sem gyártotta volna az ABUS. Mikor megpróbáltam egy fotó erejéig ráadni, akkor egy „de apaaaa….nem rózsaszín” félmondattal világossá tette ezt ismét.

abus_smiley_20_sisak_teszt

A gyerek mindig mintákat követ, ezért nálunk evidens a buksisak használata bringázás közben, hiszen mi is csak abban kerékpározunk. Így ők is automatikusan veszik fel amikor felülnek a gépre, akár a kertben is. Igenám, de a gyerekeknek nem könnyű sisakot választani, hiszen nem hatja meg őket a gondosan tervezett EPS hab, vagy a szellőző csatornák kialakítása. Nálunk három dolgon dől el a felveszem/nem veszem fel kérdése. Első és mindent felülíró a szín és minta. Mivel lányról van szó, ezért neki csak a rózsaszín létezik, minden más szín ráerőltetése felér a normandiai partraszállás nehézségével. A második, de már valóban fontos szempont a fejméret állító rendszer kialakítása. Ha egy gyereknek egyszer meghúzza a haját, azt még kimagyarázod. A második után viszont többet nem veszi fel. Szerencsére a Zoom állítórendszer nem tesz ilyet, sőt párnázott a tekerőgomb hátoldala is. A harmadik a szellőzés, mert ha már tavasszal izzadtságban úszik és a haja összeragad, akkor szintén hamar elindulnak a harcok. A Smiley 8 szellőzőnyílással rendelkezik, és elöl a két középső bogárhálót is kapott.

Persze minket szülőket inkább érdekel az, hogy inmold kialakítású a héjszerkezete, vagyis az ütéselnyelő EPS hab és a kemény külső héj egy egységet képez. A tarkó és a halánték is kiemelt védelmet kapott. Illetve a sisak front részét meghosszabbították egyfajta napellenzőnek. Tarkó része lapított, ami a gyerekülésben jön jól, hiszen nem tartja el a gyerek fejét, ezzel nem kényszerít rá kényelmetlen tartást. Persze ettől még célszerű olyan gyerekülést választani amiben van mélyedés a sisaknak.

Azóta sem lehet lerobbantani a gyerekről, tehát láthatóan kényelmesnek érzi, szereti. Most majd jöhet a harc a visszaadás miatt 🙂 Természetesen nem csak kétféle színben kapható, hanem kilenc különböző kivitel áll rendelkezésre S (45-50 cm) és M (50-55 cm) méretben.

Forgalmazó: Pacific Cycles

Elérhetőség: https://www.abus.com/eng/Mobile-Security/Bike-Safety-and-Security/Helmets/Kids/Smiley-2.0

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo