fbpx

A Vuelta a Espana pénteki 13. szakasza (videó)

Egy másodosztályú csapatnak hozott szerencsét a 13-as szám, persze Dani Navarro a belét is kihajtotta a befutó előtti meredek emelkedőn, ahol atomjaira szakadt végül a főmezőny.

Contador továbbra is piros trikóban

Contador továbbra is piros trikóban

Cantabria tartományba érkezett ma a Vuelta mezőnye, Belorado városából indulva 188,7 kilométert és néhány kisebb hegyet teljesítve Obregónig. A terep kedvezett a szökéseknek, de végül nem járt sikerrel az egyre inkább elfogyó élboly, az utolsó 10 kilométerre összezárt a főmezőny.

A cél előtt 3 kilométerrel egy helyenként 16 százalékos, két kilométeres “muro” magasodott, ahol számítani lehetett az akciókra Contador egykori hű segítője, most a prokontinentális Cofidis csapatát erősítő Dani Navarro már viszonylag korán indított és lélegzetvételnyi előnyre tett szert.

Videón az utolsó kilométerek:

Az emelkedő vége felé aztán az esélyesek többek között Alejandro Valverde (Movistar), majd Chris Froome (Sky) akcióinak köszönhetően szétcincálták a mezőnyt, s már majdnem utolérték Navarrót, amikor megkezdődött a taktikázás a kilaposodó részen. Az utolsó pár száz méteren még Dani Moreno (Katyusa) és Wilco Kelderman (Belkin) is próbálkozott, de nem tudták utolérni Navarrót.

Az összetett élén az eseménydús finálé ellenére sem történt érdemi változás, a favoritok nagyjából együtt érkeztek célba pár másodperccel a győztes mögött.

Vuelta a Espana 13. szakasz eredménye:

1 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 4:21:04
2 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha 0:00:02
3 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
4 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:05
5 Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr
6 Damiano Caruso (Ita) Cannondale
7 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo
8 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team
9 Daniel Martin (Irl) Garmin Sharp
10 Gianluca Brambilla (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team

 

Összetett állás:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 48:59:23
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:20
3 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:08
4 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:01:20
5 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:01:35
6 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:01:52
7 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:02:13
8 Winner Anacona Gomez (Col) Lampre-Merida 0:02:37
9 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:55
10 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:03:51

 

Vuelta rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2014

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo