fbpx

A végére csak egy maradhat – Molnár István nyerte a Tour de Pelso-t

Május 31-én került sor a legnépszerűbb hazai amatőr kerékpárversenyre, a Tour de Pelso mezőnye kontinentális csapatunkkal és osztrák indulókkal kiegészítve rajtolt el Siófokról.

tour_de_pelso_2014_001

A Balaton déli partján nyugodt tempóban vágtak neki a bringások a 200 kilométeres távnak, amiben löszfalomlás miatt Fonyódnál egy kisebb kitérőt iktattak be a szervezők. A verseny tulajdonképpen ezután kezdődött, Dér Zsolt dirigálásával az Utansilnord szélezett le a bal oldalra, s ekkor kezdtek leszakadozni kisebb nagyobb csoportok a több mint 200 fős mezőnyből.

tour_de_pelso_2014_003

20-30 főre zsugorodott az élboly, 6 Utensilnord-versenyzővel, többek között Molnár Istvánnal és Hemmert Jánossal a Mugen Race-ből, valamint a Waberer’s-es mtb „profikkal”. A régi 7-es és a 76-os főút alkotta csücsöknél a kisebb emelkedő után pofaszél váltotta az oldalszelet, itt is voltak leszakadók, ezután azonban úgy tűnt, ez a sor hazaérhet, innen kerül ki majd a 2014-es Tour de Pelso győztese.

tour_de_pelso_2014_006

A Balaton északi partjára érve viszonylag hamar kialakult egy háromfős szőkés, Molnár Istvánnal (Mugen Race), Kenyeres Ábellel (Utensilnord) és Szatmáry Andrással (Waberer’s Areus MTB Team). Az eddigi élbolyból üldöző csoport lett, s lévén az Utensilnordnak és a Mugennek is volt elöl embere, alábbhagyott a tempó, egy újabb 20-30 fős csoport ért fel, s innentől ez a kb. 50 fős boly lett a főmezőny.

tour_de_pelso_2014_009

Elöl értelem szerűen a győzelemért hajtottak összedolgozva, a peloton pedig az oldalpofa-szélben nagyon laza tempóra kapcsolt, Füred környékén már nem volt kérdés, hogy hazaér a háromfős szökés. Nem született meglepetés, az országúton kevésbé tapasztalt Szatmáry volt elöl az első leszakadó, és a rutinosabb Molnár Kenyerest is elrázta még a befutó előtt, így a Mugen versenyzője egyedül haladhatott át a célvonalon.

tour_de_pelso_2014_010

A Balatonakarattya után nagyobb tempóra kapcsoló mezőny végül közel négy perc hátrányban érkezett, a sprintet az osztrák Christopher Imrek nyerte. A hölgyek közül Tache Marike (Peloton Team) volt a leggyorsabb, közel háromnegyed óra hátránnyal. A letölthető eredménylisták között a Balaton Maraton és a Tihany Túra értékelése is megtalálható alább.

tour_de_pelso_2014_013

Fotók: Tirszin János

Nutrixxion-galériák:

PelsoKupa: http://foto.nutrixxion.hu/2014/Orszaguti/0531-PelsoKupa/index.html
BalatonMaraton: http://foto.nutrixxion.hu/2014/Orszaguti/0531-BalatonMaraton/index.html
TihanyTura: http://foto.nutrixxion.hu/2014/Orszaguti/0531-TihanyTura/index.html

Eredménylisták (nem végleges listák, előfordulhatnak még hibák, forrás: http://balaton-team.com/index.php/eredmenylista.html):

pelsokupa14_eloz

balatonmaraton14_eloz

tihanytura14_eloz

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo