fbpx

A traktoron is elöl van a kisebb kerék…

Lassan már annyi kerékméretekkel kapcsolatos írást olvashatunk, mint összességében a kerékpárról, de higgyétek el, még nincs vége. Miután összevetettük a három kerékméretet (26″; 27,5″, 29″) és az azok közti különbséget, megvitattuk az előnyét, hátrányát és kifogytunk az érvekből, akkor jön a kombinálás.

Igen, ahogy a némi iróniát sugárzó főkép is erről árulkodik, erőltetettnek érezzük a különböző kerékméretek – az elöl kicsi, hátul nagy kombináció – használatát a kerékpárokon. Korábbi cikkünkben már szóba került a Trek 69-es modellje, ami régóta a piacon van és szegényt rengeteg kritika érte. Talán az elképzelést – elöl nagy, hátul kisebb, mint a motokrosszban – mégsem kell temetnünk, mert logikusan gondolkodva akár még jól is járhatunk egy ilyen párosítással…

Az Axevo 27,5″ – 29″-os gépe

Az Eurobike Demoday-en botlottunk bele az olasz Axevo cég ugyanilyen koncepciójába. Itt kisebb a kerekek mérete közti különbség, mint a Treknél és itt is előre került a nagyobb kerék. Hátul egy 27,5″-os, elöl pedig egy 29″-os kerék kapott helyet. A nagyobb első kerék az akadályok leküzdéséhez biztosít segítséget, a kisebb és könnyebb hátsó pedig a gyorsíthatóságot javítja.

Korabeli stéher kerékpár

Már régóta alkalmazzák az eltérő kerékméretet néhány speciális szegmensben, ahol tisztán látszanak az előnyei. Ilyen például a stéherezés. A stéher versenyen a kerékpáros motoros felvezetéssel – szélárnyékban – teker, és annál kedvezőbb a légellenállás, minél közelebb tud kerülni a szélárnyékot adó motoroshoz. Ebben a fordított villa (hátrafelé ívelő) és a kisebb kerékátmérő van segítségére. Korábban a pálya időfutam kerékpárokon is használtak elöl 26-os kerekeket, hogy minél lejjebb kerülhessen a kormány, javítva az aerodinamikát, de ma már ez szabálytalan.

fotó: mtb269.de

Ezt a felállást, miszerint előre kisebb kerék kerül és hátra a nagyobb a német 269 MTB is alkalmazza. Ennek a verziónak azt az előnyét tudnám kihangsúlyozni, hogy – hasonlóan az előbb említett időfutam kerékpárokhoz – alacsonyabbra kerül a kormány és aerodinamikusabb pozíciót lehet felvenni vele a kerékpáron. (Bár a kép ellentmond ennek, hiszen akkor miért vannak hézagolók a stucni alatt?) Ezen kívül nem tudom, hogy miért jó ez, de a kérdés egy kis visszatekintésre inspirált, hogyan változtak a kerékméretek a kerékpár fejlődése során.

Eltérő kerékméretek a kerékpározás történelmében:
Az első kerékpár formájú közlekedési eszköz Karl von Drais “vesszőparipája” volt, ami után megjelent az első taposópedálos kerékpár (2). Ennél a típusnál is eltérő kerékméretet használtak, bár ugye itt még szóba sem jöhettek a colok és a különböző kerékméretből adódó esetleges előnyök. Sokkal inkább a lovashintók ihlethették a kisebb első kereket és az ezzel járó kecsességet, illetve kényelmesebb közlekedési lehetőséget.

A kerékpár evolúciója

A következő ilyen példát nagyjából 50 évvel később, az 1870-es években megjelenő velocipédnél (4) tapasztalhattunk. Ennél a modellnél a legnagyobb a különbség a két kerékméret közt. Míg az első kerék, akár emberméretű is lehetett, addig a hátsó szinte elenyésző méretű, csupán csak a nagy kerék kitámasztására szolgált. A velocipéd esetében ugye egyértelmű az elrendezés oka: nem lánccal hajtották meg a kereket, hanem közvetlenül. A velocipédre a felszállás külön művészetet igényelt és a haladást sem nevezhettük éppen biztonságosnak, így nem is futott be túl hosszú karriert.

A hátul kisebb felnivel és ballonosabb gumival rendelkező krossz motor – fotó: motorrevu

Körülnézve más közlekedési/sporteszközök közt, némely motoroknál (motokrossz) is megfigyelhetjük az eltérő kerékméretet. Valószínűsíthető, hogy itt is azért kerül nagyobb kerék előre, hogy az akadályokat könnyebben le lehessen küzdeni. Az első keréken ilyen esetekben valamivel filigránabb gumi feszül, mint hátul. A hátsó kerék kisebb felniátmérővel és ballonosabb gumival rendelkezik, ami a jobb tapadás elérése érdekében fontos, illetve a kisebb átmérőjű kereket még jobban lehet gyorsítani.

Érdemes elgondolkodni ezen a kerékméret kérdésen, hogy kinek és mire van szüksége. Más sportágakból sok példát lehet venni és ellesni, hogy ott mik a tapasztalatok. Lehet, hogy valakinek majd pont az eddigiektől eltérő kombináció jön be, és a jelenleg folyó 26″ vs. 27,5″ vs. 29″ mizériával még biztosan nincs vége a történetnek. A következő fejezetet akár a hibridek írhatják, de egy ideig még biztosan elfilozofálgatunk a az említett 26″ vs. 27,5″ vs. 29″ kérdésen. A kevésbé elvont fazonok pedig kigurulnak bringázni azzal, ami a garázsban várja őket…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo