fbpx

A sárga trikós Chris Froome bundázott!

Tegnap este a belgiumi Sint Niklaas városában a Tour de Fance győztese nyerte a 73 kilométeres Cibel Natourcriterium gálát, amely a szokásoknak megfelelően “tökéletesen papírforma eredményt” hozott.

froome_kriterium

A Tour de France után bevett szokás, hogy a legnagyobb sztárok európai “turnéra” indulnak, olyan országokban találkozik a közönséggel a francia körverseny mezőnye, ahol a legnépszerűbb a kerékpársport Európában. Ezeken az úgynevezett “post-Tour kritériumokon” általában előre “bundázzák” az eredményeket, a célvonalon mindig a legnagyobb sztárok haladnak át először, vagy a Tour főszereplői, vagy az adott ország legjobbjai, akik jól szerepeltek a Touron is.

Így történt ez Sint Niklaas-ban is, ahol a lámpafényes versenyt az eső és a kockakövek tették kicsit izgalmassá. A sárga trikóban induló Froome nem is “kockáztatott”, a végén a Touron harmadik katalán Joaquim Rodriguez társaságában megléptek, és megnyerték a versenyt. A főmezőny élén pedig természetesen a Tour de France legjobb sprintere, a német Marcel Kittel érkezett. Persze az ilyen versenyek nem az eredményről szólnak, hanem hogy Franciaországon kívül is találkozhassanak a szurkolók kedvenceikkel.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo