fbpx

A Movistar nyerte a Vuelta nyitó csapatidőfutamát

A hazai pálya előnyét élvező Movistar rendesen elverte a riválisokat.

PIC489527236

Fotó: Stefano Sirotti (sirotti.it)

Ahogy azt már megszokhattuk, a rövid – nagy körversenyeket nyitó – időfutamok inkább arra hivatottak, hogy a helyi szpíkerek, televíziós kommentátorok segítségével megismerjük a csapatokat és a versenyzőket, mintsem arra, hogy komoly különbségek alakuljanak ki a versenyzők között. Nos a pálya, valóban nem volt túl hosszú (12,6 km), de megannyi körforgalom tarkította azt (ahogy mindezt Chris Froome meg is tapasztalta már), és a nyitó métereket macskaköves burkolaton kellett megtenni. Mindezek ellenére a teljes mezőny baleset nélkül teljesítette a távot. Az viszont egyelőre talány, hogy bizonyos csapatok harmatos teljesítménye miatt a technikás útvonal vagy a valóban harmatos forma okolható, így az eredményeket javasolt ízelítőként felfogni.

A nap egyik legnagyobb csalódása kétségkívül a Touron dobogós Thibaut Pinot volt, aki lemaradt csapattársaitól és több mint másfél percet veszített. A francia jelezte is, hogy számára a szakaszgyőzelem a reális cél ezen a versenyen.

Ugyan, kisebb veszteséggel, de a Garmin sem úszta meg szárazon:  a csapattól sokan garantált dobogót várnak az összetettben – nem véletlenül: a Talansky-t, Hesjedalt és Daniel Martint is magába foglaló összeállítás azonban ma több mint 40 másodpercet kapott. Nem sokkal szerepelt jobban a Katusha sem: Puritoék már az első szakasz után 38 másodperc hátrányt szedtek össze.

Fotó: Stefano Sirotti (sirotti.it)

A többi nagy esélyes közül természetesen kiemelkedik a Movistar, amely utolsóként rajtolva, 53-as átlagot hajtva hat másodperccel verte az ebben a formában GT-n utoljára látható Cannondale-t és a nap nagy esélyesének kikiáltott Oricát. A spanyol csapat ma kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de összességében elmondható, hogy drámai hátrányt egy nagy esélyes sem szedett össze, főleg ha észben tartjuk, hogy a Vueltán vannak időjóváírások is.

Jonathan Castroviejo volt az első, aki áthaladt a célvonalon a győztes csapatból, így holnap ő tekerhet piros trikóban. Ezzel a teljesítménnyel övé a ponttrikó is, amelyet vélhetően a második helyen befutó Alejandro Valverde fog majd viselni.

A Vuelta a Espana első szakaszának végeredménye:

1 Movistar Team 0:14:13
2 Cannondale 0:00:06
3 Orica-GreenEdge
4 Trek Factory Racing 0:00:09
5 Omega Pharma-Quickstep 0:00:11
6 Giant-Shimano 0:00:16
7 Belkin 0:00:19
8 Tinkoff-Saxo
9 BMC Racing 0:00:21
10 Lampre-Merida 0:00:25
11 Team Sky 0:00:27
12 MTN-Qhubeka 0:00:29
13 Astana 0:00:30
14 Lotto-Belisol
15 AG2R La Mondiale 0:00:33
16 Katusha 0:00:38
17 IAM Cycling 0:00:40
18 Garmin Sharp 0:00:41
19 FDJ.fr 0:00:45
20 Caja Rural – RGA 0:00:48
21 Cofidis, Solutions Credits 0:00:51
22 Team Europcar 0:01:03

 

Az összetett állása (megemlítve a legnagyobb neveket):

1. Jonathan Castroviejo 0:14:13
6. Nairo Quintana
30. Rigoberto Urán 0:00:11
45. Alberto Contador 0:00:19
72. Christopher Froome 0:00:27
86. Fabio Aru 0:00:30
92. Jurgen van den Broeck
109. Joaquim Rodriguez 0:00:38
118. Ryder Hesjedal 0:00:41
187. Thibaut Pinot 0:01:38

Vuelta-rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2014

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo