fbpx

A lengyel kerékpársport a világ tetején: Michal Kwiatkowski a világbajnok! (videó)

A lengyelek megcsinálták. Az utóbbi években profi módon felépítették Lengyelországban a kerékpársportot, kineveltek világklasszis versenyzőket, ma pedig a lengyel válogatott nagyszerű munkáját követően Michal Kwiatkowski feltette a pontot az i-re: világbajnokságot nyert!

A dobogósok: Gerrans, Kwiatkowski és Valverde (Fotó: Stefano Sirotti)

A dobogósok: Gerrans, Kwiatkowski és Valverde (Fotó: Stefano Sirotti)

A spanyolországi Ponferradában rendezett országúti világbajnokság zárónapján a fő attrakcióra, a 254 kilométeres elit férfi mezőnyversenyre került sor, magyar induló nélkül. A táv első felében egy négyfős szökevénycsoport épített 10 perc fölötti előnyt, a közép-európai versenyekről is jól ismert horvát Matija Kvasinával az élen. A lengyel válogatott azonban már akkor tudta, mire készül, rengeteget dolgoztak a mezőny élén, hogy csökkentsék a különbséget.

Amikor 5 körrel a vége előtt utolérték az első elmenést, egy zápor is eleredt, és az olaszok úgy gondolták, szétrázzák a sort, ami sikerült is. Aru és Visconti is szökésbe keveredett, majd kialakult egy sor. Peter Kennaugh (Nagy-Britannia), Juul Jensen (Dánia) és Michal Albasini is ott tekert, felzárkózott Boasson Hagen (Norvégia) Tony Martin és Geschke (Németország) és Tim Wellens (Belgium).

Az olasz sor sokat dolgozott a verseny derekán, hiába... (Fotó: Stefano Sirotti)

Az olasz sor sokat dolgozott a verseny derekán, hiába… (Fotó: Stefano Sirotti)

Négy körrel a vége előtt a lejtmenetben Ponferrada felé Tony Martin intett búcsút a szökevénytársaknak, és egy kört ment elöl, de aztán utolérték. A mezőny eközben nem volt messze, fél perc és egy perc között volt végig a különbség. Három körrel a vége előtt még Visconti és Kennaugh próbálkozott, de az utolsó két körre ismét összezárt a peloton. Ekkor a Michael Valgren Andersen (Dánia), Cyril Gautier (Franciaország), Alessandro De Marchi (Olaszország), Vasil Kiryienka (Fehéroroszország) sor lépett meg.

Az utolsó körben még mindig egy jókora mezőny üldözte a szökevényeket, az első hosszabb, lankásabb emelkedőn a spanyol Movistar Team “kronószekciója” állt előre, s hamar meg is közelítették az elöl lévőket, a második, meredekebb dombon már csak tizen-egykét másodperc volt a különbség. Ekkor döntött úgy a lengyel Michal Kwiatkowski, hogy megcsinálja a döntő támadást, egyedül szökött, az előrébb tekerők nem tudták átvenni a tempóját.

a befutó (Fotó: Stefano Sirotti)

a befutó (Fotó: Stefano Sirotti)

Kwiatko a domb tetejére 8-10 másodperc előnnyel ért fel, ami a lejtmenetben sem csökkent, a nedves úton kockáztatva vette a kanyarokat. Mögötte egy kisebb sor alakult ki a favoritokkal, de nem nagyon tudtak közeledni, a 24 éves lengyel fiú szemtelenül laza befutót bemutatva tulajdonképpen megvárta, hogy a célfotón ott legyen mögötte Simon Gerrans (Ausztrália) és Alejandro Valverde (Spanyolország) vicsorgó arca, ahogy a második helyért sprintelnek.

Kwiatkovski az első interjúban elmondta, hogy előre megtervezték az egészet, látta az U23-as versenyen, hogy meg lehet csinálni a szökést, főleg ha nedves az út és kockázatos a lejtmenet. Nagyon jól dolgozott az egész csapat, ő pedig fantasztikus formában érezte magát, és sikerült a megfelelő pillanatban indítani. Kiemelte, hogy ez nem csak az ő, hanem az egész lengyel kerékpársport sikere. S valóban, Rafal Majka és Kwiatkowski sikerei után a vb-győzelem minden képzeletet felülmúló siker az országnak!

Videón az utolsó 10 kilométer:

Végeredmény:

1 Michal Kwiatkowski (Poland) 6:29:07
2 Simon Gerrans (Australia) 0:00:01
3 Alejandro Valverde (Spain)
4 Matti Breschel (Denmark)
5 Greg Van Avermaet (Belgium)
6 Tony Gallopin (France)
7 Philippe Gilbert (Belgium) 0:00:04
8 Alexander Kristoff (Norway) 0:00:07
9 John Degenkolb (Germany)
10 Nacer Bouhanni (France)

Országúti-vb menüpont a Bikemagon: https://bikemag.hu/orszaguti-vb

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo