fbpx

A lemondó elnök, Katona Kálmán törvényszéki megerősítésre vár, a kialakult helyzet átláthatatlan…

Clipboard copyA Magyar Kerékpársportok Szövetsége és a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség éléről „közleményben leköszönő elnök”, Katona Kálmán újabb közleményt adott ki az mksz.sport.hu oldalon, melyet még mindig ő üzemeltet:

Közlemény

Közlemény az alapszabály-ellenesen és jogszabálysértő módon 2014.10.18-ára összehívott MMTBSZSZ tisztújító közgyűléssel kapcsolatban:

•             a közgyűlést nem az arra jogosult hívta össze (összehívásra az elnökség határozata alapján az elnök, illetve az alapszabályban meghatározott esetben a felügyelő bizottság elnöke jogosult),

•             a közgyűlés meghívója nem a szövetség honlapján lett közzétéve,

•             a közgyűlés helyszínét a közgyűlés előtti napon megváltoztatták,

•             a közgyűlésről szóló tájékoztatást a tagok felé nem volt teljes körű, egyes tagok nem kaptak meghívót.

Tekintettel a fenti tényállásra a 2014.10.18-i összejövetelen megválasztott elnökséggel az átadás-átvételi eljárást csak a Fővárosi Törvényszék jogerős határozatának kézhezvételét követően tudom megkezdeni.

Sajnálatos tény, hogy az érintettek nem értették meg, hogy az elnökség azért módosította 2014. november 22-re a közgyűlés időpontját, mert elegendő időt kívánt biztosítani egy alapszabályt minden szempontból betartó, teljes tisztújítás lebonyolítására.

Budapest, 2014.10.30.

Katona Kálmán

A kialakult helyzet több mint érdekes, inkább groteszk, ugyanis a lemondó elnök hivatalos – aláírt – lemondó levelét az újonnan választott MMTBSzSz-elnökség részéről még senki nem látta, mi sem rendelkezünk olyan információval, ami megerősítené a lemondás tényét, reméljük, ez változni fog, de az MKSz részéről működő – illetve felénk és a tagegyesületek felé nem működő – kommunikáció arra enged következtetni, hogy továbbra is a homályban tapogatózhatunk. A közleményből kiderül, hogy Katona Kálmán, „állítólag lemondott elnök” nem tekinti legitimnek az MMTBSzSz október 18-án megválasztott elnökségét, arra vonatkozóan, hogy saját magát lemondott elnöknek tekinti, csupán ezek a sorok utalnak, melyekben átadás-átvételi eljárásról beszél:

Tekintettel a fenti tényállásra a 2014.10.18-i összejövetelen megválasztott elnökséggel az átadás-átvételi eljárást csak a Fővárosi Törvényszék jogerős határozatának kézhezvételét követően tudom megkezdeni.

Továbbgondolva a kialakult helyzetet, komoly egymásnak feszülés várható a november 7-ére tervezett rendkívüli tisztújító közgyűlésen, ahol még az sem tisztázott, hogy az MKSz-MKSzSz-MMTBSzSz vonatkozásában ki ismeri el egyáltalán elnöknek, szakági elnöknek, elnökségi tagnak egymást (magyarul hogyan néz ki per pillanat a három szervezet személyi összeállítása), ami megjósolhatatlan módon befolyásolhatja akár a betöltendő tisztségekre való jelölés szabályszerűségét és jogszerűségét. Erre vonatkozólag a Bikemag.hu részéről Katona Kálmán – lemondott MKSz és MMTBSzSz elnök, Eisenkrammer Károly – újonnan választott MMTBSzSz elnök és Törzsök Zsolt – MKSzSz elnök részére és kérdést küldünk levélben, hogy saját próbálják tisztázni a kialakult helyzetet a nyilvánosság és a tagegyesületek előtt. A válaszokat terveink szerint november 3-áig közöljük a Bikemag.hu-n.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo