fbpx

A leghamarabb magyar bringások indulnak el Rio felé

Pekingben és Londonban ott volt egy kis magyar bringás különítmény, akik most Riónak irányába fordítják a kormányt. Küldetésükkel jótékonysági célt is teljesítenek. A kezdeményezést Berta István mutatja be:

Szeretném veletek megosztani a „Bringával az Olimpiákra” kezdeményezésünket, aminek kapcsán most 2016. június 11-én elindulunk hárman, hogy Budapestről Lisszabonig kerékpárral tekerjünk 3700 km-t, végigkerékpározva a riói olimpiára vezető út európai szakaszát (a tenger nagyon hosszú lenne hajón és nincs ennyi szabadságunk). Csak mi és a bringáink, minden segítség, szerviz autó nélkül, saját erőből.

rio

4 éve Londonig tekertünk el 2300 km-t, és 8 éve pedig Peking volt a cél, 7500 km tekeréssel.

Az utunkkal már 4 éve is és most is a magunk örömén kívül, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak gyűjtünk. Idén a Lovasterápiás központjuk éves nagy szeptemberi versenyének a rendezési költségét illetve az 1700 résztvevő gyerek díjainak költségét szeretnénk összeszedni. Ezek a gyermekek valamilyen mozgás és érzékszervi problémával küzdenek és a lovakkal együtt töltött idő és a velük való edzések segítik őket a fejlődésben és a teljesebb élet megélésében.

Minket június 11-én a Magyar Olimpiai Bizottság nevében dr. Kamuti Jenő MOB elnökségi tag, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke indít útnak, a CrossKovácsi 2016. bringaverseny rajtja elől, reggel 10.10-kor, Nagykovácsiból. Tőle vesszük át a dedikált magyar zászlót és visszük a lisszaboni Magyar Nagykövetségre (ahol vár minket a Nagykövet Asszony), mint egy stafétát. A zászló innen repül Rióba, Kamuti Jenőhöz, aki elviszi az Olimpiai faluba és az ott rákerülő aláírásokkal majd visszatér Magyarországra a MOB-hoz. Utunk 5 hét lesz, sok országon és csodás tájon visz át, még az El Camino-n is végigtekerünk. Mindennapjainkat nyomon követhetitek a Facebookon, a ”Bringával az Olimpiákra” illetve a „Biking to the Olympics” oldalon, ahol 2 nyelven írjuk a blogot. Ha van időtök, gyertek ki a rajthoz, de mindenképp osszátok meg az oldalt az ismerőseitekkel, barátaitokkal és feltétlen támogassátok az ügyet. Sok kicsi sokra megy (ha már 1000 forintot utaltok az is segít) és a gyerekek nagyon várják az adományaitokat (Cél: 1.500.000 forint összegyűjtése). Mi az erőnket, időnket tesszük bele, ti pedig meg támogassátok őket.

Köszönik a gyerekek!

Információk a facebookon:

https://www.facebook.com/Bring%C3%A1val-az-Olimpi%C3%A1kraBiking-to-the-Olympics-101487059983170/

Adományozás:

Belföldi utalás esetén:

Kedvezményzett: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

11794008-20503299-00000000

OTP Bank Nyrt.

Közlemény: Bringával az Olimpiákra

Külföldről történő utalás esetén:

Beeficiary: International Children’s Safety Service

IBAN: HU24 1179 4008 2050 3299 0000 0000

SWIFT: OTPVHUHB

OTP Bank Nyrt.

Narrative: Biking to the Olympics

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo