fbpx

A kivétel erősíti a szabályt: 2013-ban 19 profi kerékpáros csapat a WorldTour-ban

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) miután pert veszített Lausanne-ban az orosz Katyusa csapatával szemben, szükségmegoldásként 2013-ra eggyel bővítette a legmagasabb profi kerékpáros osztály, a WorldTour létszámát, így a sorozat eseményeire 19 csapat kap idén automatikus meghívást.

„Az UCI mai nappal bejelenti, hogy kivételesen 19 UCI profi csapatot regisztrál a 2013-as szezonra. A döntés a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) 2013. február 15-ei határozata nyomán született, miután elfogadták a Katyusa csapatvezetésének fellebbezését és profi csapatként kell regisztrálni a Katyusát 2013-ra.” – áll az UCI tegnapi közleményében.

Az új helyzetben felvetődő legfontosabb kérdés, hogyan alakul a WorldTour eseményeire kiosztandó szabadkártyák sorsa, melyekkel a másodosztályú (Pro Continental) csapatoknak van lehetőségük részt venni a Tour de France-on, Giro d’Italia-n és egyéb nagy versenyeken.

Amennyiben a versenyszervezők ragaszkodnak az eredetileg tervezett keretszámokhoz, úgy meghívók visszavonására, átértékelésére is sor kerülhet, aminek nyomán az így kieső csapatok szintén jogorvoslatot kereshetnek. Kivételesen azonban a szervezőirodák is dönthetnek majd úgy, hogy eggyel növelik az eseményeiken résztvevő sorok számát.

A Tour de France versenyigazgatója, Christian Prudhomme például már bejelentette, hogy ők az eredeti négy helyett csak három szabadkártyát adnak ki, mert még nem nevezték meg a meghívottakat, vagyis a Touron az eredeti terveknek megfelelően 22 csapat vesz majd részt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo