fbpx

A kenguruk földjén nyit a World Tour – A bemelegítés már megvolt

Kedden a Tour Down Underrel kezdetét veszi a profi országúti kerékpáros szezon, amelyre a mezőny Adelaide városi pályáján, a People’s Choice Classicon melegített. A pszichológiai előny egy „új” csapat „régi” emberének kezében van.

People's Choice Classic befutó

Az 50 kilométeres „bemutató” kritérium természetesen nem számít bele a Tour Down Under összetettjébe, de ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy egyik-másik csapat ne vette volna komolyan a versenyt. A Lotto ennek megfelelően igyekezett is végig kontrollálni az eseményeket, azonban a hajrára elfogyott Greipel vonata, így – ha csak pár centivel is – Marcel Kittel ért át elsőként a célvonalon, ezzel megszerezve a Giant-Shimano első (bár pontot nem érő) győzelmét. A harmadik a friss – immáron kétszeres – U23-as ausztrál időfutam bajnok Caleb Ewan lett, akit láthatunk majd a válogatott színeiben a fő versenyen is.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]http://www.youtube.com/watch?v=pL1B5QcRw6k[/youtube]

 

Az igazi munka azonban keddtől kezdődik. A TDU immáron egy régi ismerős a profik versenynaptárában a maga 16 évével. Idén is 7 versenyzővel állhat fel a 20 gárda (WT csapatok plusz a válogatott UniSA és a meghívott Drapac Pro-Konti team) és küzdhet meg hat napon és 815 kilométeren keresztül az összetett elsőnek járó narancssárga Ochre trikóért. Az útvonal zömmel rövidebb szakaszokból áll, a helyi adottságoknak megfelelően kisebb hegyekkel. Időfutam továbbra sincs, így könnyedén nyerhet egy olyan versenyző is, akinek sikerül belekerülnie egy jó szökésbe – már ha a mezőny esélyt ad rá.

A rajongók számára mindig egyedi hangulatú TDU-t egy sor, más versenyekre nem jellemző tényező teszi érdekessé. Ilyen a helyi ausztrálok csúcsformája szemben a profik szezon eleji kondíciójával. Az új/átalakult csapatok itt kezdhetik meg éles körülmények között a közös munkát, itt derül ki először, hogy egy-egy az edzőtáborban remekül összekovácsolódó alakulat hatékonyan tud-e dolgozni a gyakorlatban is. Az európaiak számára külön problémát okozhat a gyakran hatalmas hőség és az időeltolódás is.

Sztárok a rajtlistáról, a teljesség igénye nélkül: Fränk Schleck, Renshaw, Gesink,  Greipel, Kittel, valamint az ausztrál országúti bajnokság dobogósai: Gerrans, Evans és Porte. A Europcar sorát Voeckler vezette volna, akinek sajnálatos balesetéről már korábban beszámoltunk. A további nagy hiányzók idén a Tour de San Luis mellett döntöttek.

A versenyt természetesen napról-napra együtt követhetitek velünk itt a Bikemagon.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo