fbpx

A hétvégén Mátra Maraton – ezeket jó ha tudod!

Már csak néhány nap és reméljük, Te is ott állsz majd a Mátra Maraton rajtvonalánál. 2014. augusztus 31-én vasárnap indul a 13. Mátra Maraton, amely egyben az idei maraton magyar bajnokság is. A nagy verseny előtti napon, szombaton délután lesznek a már hagyományos gyerekfutamok.

Matramaraton002

Az útvonal
Sokan érdeklődtetek az erdei utak állapotáról. Hetek óta folyamatosan figyeltük az időjárást, valamint a Mátra terepviszonyait, amik eddig az esős idő, most pedig a napsütés hatására napról napra változnak. Sajnos a rendkívül csapadékos július nem múlt el nyom nélkül: bár az Egererdő Zrt. munkatársai sokat segítettek, de ennek ellenére is vannak még problémák a pályával.

A cél előtt kb. 10 km-rel van egy szakasz, amely teljesen járhatatlan, ráadásul ez minden távot érint. Szerencsére sikerült egy kerülő utat találnunk, amely azonban egy 400 méteres szakaszon a 24-es számú főúton halad. A Magyar Közúttal egyeztetve erre az útszakaszra félpályás útlezárásra kapunk engedélyt. Ezen a szakaszon különösen kérjük, hogy tartsd be a szervezők utasításait, és a jelölő bójákat ne kerüld ki! Előre szólunk: a főútra kiéréskor le kell majd szállni a kerékpárról, hogy átkelj egy lépcsőn! Néhány napja a nap és a szél szerencsére pozitív irányba változtatja a pályát, és a múlt hét végén még a sár miatt járhatatlan szakaszok is szépen száradnak. Jelenleg a „Nagyhalmaj hurok” van csak veszélyben, de minden bizonnyal az is fel fog száradni vasárnapig. A fentiek miatt a végleges útvonal még szombaton is változhat.

Az Útvonal menüpontban találod a tervezett útvonal térképét. Ne felejtsd el, a Mátrában mindig hidegebb van 5-6 fokkal, mint pl. Budapesten. Vasárnap reggel igen hűvös lesz – még ha napközben a Nap fel is melegíti a levegőt. Meleg ruhát is hozz magaddal!

Megközelíthetőség és parkolás
A Mátra Maraton rajt-területe, a gyöngyös-sástói Adrenalin Park autóval megközelíthető az M3-as autópályán a Gyöngyös-Hort kihajtótól kb. 8 km Gyöngyös, a város belterületén (a Centrum balra tábla után kb. 2-300 m-rel) kell balra fordulni Mátrafüred felé, majd a 24-es úton kell haladni egészen az Adrenalin Parkig.

Mivel augusztus 30-án, szombaton két másik esemény is lesz a környéken (Kékesi csúcstámadás, valamint egy motoros rendezvény), ezért a szokásosnál is sűrűbb forgalom várható. Készülj tehát arra, hogy lassabb lesz a feljutás.

Szombaton a gyerekversenyre, a túrára és a nevezésre érkezők számára ingyenes a parkolás az Adrenalin Parkban, kifelé menetben felmutatott rajtszámmal. Rajtszám hiányában 500 Ft/személyautó a díj.

Vasárnap a reggel 9 óráig érkezők számára a parkolás INGYENES. A 9 óra után érkezőknek ki kell fizetni az Adrenalin Park napi parkolási díját (500 Ft / nap / személyautó). Kérjük, hogy a versenyre érkezők a felső parkolót használják! Fogadjátok el a szervezők irányítását!

Matramaraton003

Szálláslehetőségek
Mivel a Mátra alapvetően népszerű idegenforgalmi központ, ezért bővelkedik szálláslehetőségekben. Ha több napra érkezel, akkor honlapunkon kiválaszthatod a számodra leginkább megfelelő helyet.

Helyszíni nevezés, rajtszám- és rajtcsomagátvétel:
Ha eddig nem tetted meg, a helyszínen is nevezhetsz, augusztus 30-án, szombaton 12 és 20 óra között. A rajtszám és rajtcsomag átvétele ugyanekkor történhet, illetve augusztus 31-én, vasárnap 7:30-tól az adott rajt előtt 30 percig.

A rajtcsomag tartalmazza a rajtszámot a chippel és 3 db kábelkötegelővel, egy Mátra Maratonos pólót, egy NUTREND ISODRINX izotóniás italkoncentrátumot valamint támogatóink ismertetőit.

A rajtcsomagjában található NUTREND ISODRINX izotóniás italkoncentrátum egy kulacs elkészítéséhez elegendő. Már egy adag Nutrend Isodrinx sportital is nagy energia tartalmú. Az ásványi anyagok ideális keveréke miatt minden hozzáadott komponens teljesen felszívódik, és megemelkedett szénhidrát tartalma miatt folyamatos energizálásra képes, ami által kitolja a “fáradásközpontot”, és növeli a teljesítményt! Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a NUTREND fogja a frissítést szolgáltatni.

Mire jó a Nutrend Isodrinx?
– a szervezet hidratálására
– a szervezet ásványi anyag egyensúlyának fenntartására
– energizálásra
– az izomgörcsök kialakulásának megelőzésére

Hogy tudom használni?
– a tasak tartalmát 0,5-0,75 liter vízbe beleöntöm, és kész az IZO.

Rajthoz szólítás
Minden távon lesz „beszólítás” a rajtnál. A rajthoz szólításnál a versenyt megelőző napon beérkezett nevezők között az alábbi sorrendet veszi figyelembe a zsűri. A nem rangsorolt versenyzőket nem kell szólítani.

Hosszútávon:

  • Aktuális UCI XCM (Marathon Series) világranglista,
  • Aktuális UCI XCO világranglista,
  • Legutóbbi XCM magyar bajnok,
  • Aktuális magyar XCM kupa első tíz (10) Felnőtt, első tíz (10) Master1 és első tíz (10) Master2 versenyző.
    [divider scroll_text=”Mátra Maraton”]

Középtávon minden Magyar Kupa kategóriában:

  • Legutóbbi XCM magyar bajnok
  • Aktuális magyar XCM kupa első tíz versenyző.
    [divider scroll_text=”Mátra Maraton”]

Rövidtávon minden Magyar Kupa kategóriában:

  • Legutóbbi XCM magyar bajnok
  • Aktuális magyar XCM kupa első tíz versenyző.
    [divider scroll_text=”Mátra Maraton”]

Matramaraton005

Kerékpár és felszerelés
Ha még nem tetted meg, akkor most: vidd el szervizbe a bringádat! A Mátra Maraton célterületén nem lesz mód és lehetőség a kerékpárodon gumit, fékpofát cserélni, vagy bármi más javítást eszközölni.

Minden frissítőponton pumpa és olaj vár, ha a bringád karbantartásra szorul – de még jobb, ha magad is készülsz szerszámokkal. A célterületen nincs lehetőségünk szervizszolgáltatást nyújtani, ahogy alkatrészeket és felszereléseket sem fogunk árulni. Alaposan készítsd fel a kerékpárodat, és magadat is!

Fotók készülnek, mosolyogj!
Nevezéseddel, egyben a versenyszabályzat elfogadásával hozzájárultál ahhoz, hogy verseny közben, illetve a célterületen fényképek készülnek Rólad. Az elkészült fotókat ingyenesen letöltheted a Vuelta honlapjáról, a verseny galériájából. Résztvevőként ezért ellenszolgáltatást nem kérhetsz. Részvételeddel hozzájárulsz ahhoz is, hogy a nevedet az eredménylistában vagy rendezvény-beszámolókban, sajtóanyagokban megjelenítsük.

Étel, ital a frissítőpontokon
Frissítőpontjainkon pótolhatod a verseny közben elhasznált energiát. Banánt, nápolyit, szőlőcukrot és sós süteményt is találsz majd a NUTREND sportital és a víz mellett.

Magyar Bajnokság
A XIII. Mátra Maraton egyrészt a TOP Maraton versenysorozat befejező állomása, másrészt pedig a 2014. évi Mountain Bike Maraton Cross Magyar Bajnokság is. 11 kategóriában így országos bajnoki címet is osztanak.

Perskindol krémek
A célterületen találkozhatsz a Perskindol termékekkel, amelyek azon túl, hogy segítik a bemelegítést, izomregeneráló és fájdalomcsillapító hatással is bírnak. Sőt, már van hűsítő hatású krém is!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo