fbpx

A Critical Mass atyja a Kerékpárosklub vezetésében – Magyar Kerékpárosklub tisztújító közgyűlés

Április 28-án tartotta az ország egyik legjelentősebb érdekképviseleti szervezete, a Magyar Kerékpárosklub az éves közgyűlését. Az esemény kiemelt fontosságát az éppen aktuálissá vált tisztújítás jelentette. Ennek során történtek jelentős változások, melyek a remények szerint esélyt adnak a szervezet működésének tökéletesítésére, a tagságának és ezzel együtt súlyának további növelésére.

A közel 1400 fős tagsággal bíró Kerékpárosklub jelentős érdekképviseleti munkát végez a kerékpározás feltételeinek javítása érdekében: tavaly 43 kerékpáros fejlesztés szakmai véleményezését végezte el, a jelentősebb fesztiválokon őrzött kerékpártárolót üzemeltet, számos önkormányzattal áll szerződéses tanácsadói, konzulensi viszonyban, illetve szervezi az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Bringázz a Munkába (BAM) kampányt, mellyel már eddig is rengeteg embert ültettek kerékpárra. Emellett több nemzetközi kerékpáros témájú projektben vesz részt, sőt, egyik programja keretein belül a biztonságos városi kerékpározást oktatja. A szervezet tagjait többek közt baleset- és felelősségbiztosítás, jogsegélyszolgálat és különböző vásárlási kedvezmények illetik meg.

Az elnökség két régi-új tagja balra Braun Róbert, jobbra László János.

A közgyűlés szokásos feladatai mellet, vagyis az elnöki beszámoló, az előző évi pénzügyi beszámoló, a közhasznúsági jelentés, illetve az ellenőrző bizottság beszámolójának meghallgatása, illetve elfogadását követően került sor az elnökség, az ellenőrző bizottság tagjainak idén esedékessé vált megújítására. A szervezet fő döntéshozó testületének számító elnökség létszámát háromról öt főre növelték.

A pályázók bemutatkozását heves viták követték, de végül megszületett a döntés, melynek értelmében a régi elnökségből az elnöki tisztet betöltő László János, valamint Braun Róbert továbbra is bizalmat kapott a tagoktól, a kieső Szilasi László (a Velo.hu kerékpáros honlap alapítója) helyett pedig bekerült a critical mass felvonulások atyjának tekintett Kürti Gábor (Kükü), a Port.hu alapító Veszelovszki Zsolt, valamint Erdős Zoltán, a belvárosi területi szervezet vezetője.

Az elnökség két régi-új tagja balra Braun Róbert, jobbra László János.

Az elnökség egyik új tagja: Kürti Gábor…

…és egy másik: Veszelovszki Zsolt a port.hu alapítója.

Az ellenőrző bizottság megválasztása rendben és gyorsan lezajlott, mostantól három évig Bársony Zsolt, Novák Péter és Töreki Attila látja el a szervezet működésének kontrolját.
Újdonság egy új grémium megalakítása: a választmányba az MK szervezeti egységei, a területi szervezetek delegálnak egy-egy tagot, illetve a két szakmai munkacsoport, valamint a közgyűlés választ további maximum öt tagot. Ezen új testület segíthet abban, hogy két közgyűlés között a tagság jobban tudja követni, és ha kell, befolyásolni az Elnökség működését. A közgyűlés megválasztott három tagot, Liptay Orsolyát, Molnár Sándort, valamint Varga Andreát, a további delegáltakról a területi szervezetek hamarosan döntenek. A választmány bevezetése kapcsán természetesen az alapszabályt is módosítani kellett, így erről is szavazott a tagság.

Az új tisztségviselők feladatai között szerepel többek között a szervezet működésének, illetve a döntéshozatal átláthatóbbá tétele, és a sok új tag ellenére a magas lemorzsolódás miatt stagnáló taglétszám problémájának megoldása is.

A régi és új elnökségi tagok, az ellenőrzőbizottság tagjainak bemutatkozása, valamint a pénzügyi beszámoló, közhasznúsági jelentés, valamint az elnökség programja a Kerékpárosklub nemrégiben megújult honlapján is olvasható.

Szöveg: gg
Fotó: Bajomi Bálint-greenfo.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo