Bikemag - a kerékpár magazin

A bergeni világbajnokság két csodája képekben…

Peter Sagan zsinórban harmadszor lett országúti világbajnok, ami eddig soha senkinek nem sikerült a kerékpársport történetében. Bergenben azonban egy másik csodát is láthattunk a helyszínen: a norvég közönséget. Képes beszámolónk utóbbiról is szól…

Ma úgy gondoltuk, szökésbe küldjük repülő riporterünket, aki először a mezőny előtt haladt pár kört kiválasztva pár érdekes szpotot, majd madártávlatból is megmutatta a norvég várost:

Bergen legmagasabb hegyéről, a 643 méter magas Ulrikenről kezdtünk közelíteni a  mezőnyre, a norvég város minden szempontból bebizonyította ezen a héten, hogy tökéletes helyszín egy világbajnokság rendezéséhez:

Egy kis szoftveres segítség, hogy látsszon, amint a mezőny a Puddefjord-hídon halad:

Az Ulrikenről kiderült, hogy remek helyszín vb-t nézni, persze azért egy komoly távcső nélkül nem az igazi…

Innen a bergeni kör leghosszabb emelkedőjére, a Salmon Hill-re nyílik remek kilátás, ma ezt a Rognból kivezető sík rész után tizenkétszer kellett teljesíteni, az össztáv 276,5 kilométer volt. Az alábbi képen a mezőny a mai utolsó napsütéses kört rója éppen:

A régi városkaput elhagyva érkezik a mezőny a belvárosba, ahol pár kockaköves kanyar után kezdődik egy sunyin emelkedő rész:

Innentől kezdődött a csoda és az őrület is, ennyi ember világbajnokságon talán soha sehol nem szurkolt még. Persze a norvégokon kívül bőven akadtak Sagan-fanok is, akik 5-6 körrel a vége előtt még nem ragadtak folyamatosan a kivetítőre:

A tömeg elképesztő hangulatot varázsolt. A célvonal melletti két tér, köztük Bergen főtere, a Torgallmenningen a befutóra már teljesen megtelt, de az utcákon is végig több sorban álltak a kordonok mögött az emberek:

A politikusok sokszor dobálóznak számokkal, hogy egyik-másik tüntetésen hány fő vett részt… Itt Bergenben most ette volna őket a sárga irigység…

Ahol pár körrel ezelőtt még repülő riporterünk gyújtotta be a rakétákat, a mezőny is egyre nagyobb sebességre kapcsolt, ahogy közeledett a végjáték:

Az embertömeg a Bryggen-en is folytatódott, a világ legnagyobb aktív kétárbócosával szemben a járdákat is egyirányúsították a rendőrök, hogy kezelhetővé váljon a tömeg:

A rendezők és a rendőrök amúgy abszolút a helyzet magaslatán voltak, gyakorlatilag csoda, hogy semmilyen atrocitás nem volt. Ebben azért közrejátszott talán az is, hogy szabadtéren tiltott az alkoholfogyasztás. Így már érthető, miért szeretnek a norvégok ennyire vb-re járni külföldre.

Az esélyesek gyakorlatilag végig megbújtak a mezőnyben, ami egyre fogyott az utolsó körre. Két szökés is volt, de nem volt kétsége senkinek, hogy a győztes még a mezőnyben lapul…

A tűzijáték a Salmon Hill utolsó mászásakor kezdődött, a francia Julian Alaphilippe tudott végül elszakadni, de a belvárosban utolérte a 30 fős élboly, s innen már borítékolható volt a sprintbefutó. A célegyenesben a hazaiak hőse, Alexander Kristoff nyitotta a hajrát, de a címvédő Peter Sagan kikerülte… illetve melléért, és következhetett a célfotó…

A norvégok hirtelen elhalkultak a téren, mindenki a célfotót várta, de a mozgásukból is sejteni lehetett, hogy Sagan megverte a hazaiak kedvencét és harmadszor is világbajnok lett zsinórban. A sportban sajnos nem játszik a “megérdemelte volna a győzelmet”… Kristoff is tudja ezt, fújt egyet és hamar levonult a hadszíntérről:

Sagan szokás szerint 5 perc alatt is alig tudta megtenni a “játékoskijáróig” vezető 100 métert, végül elengedték a piranha-rajként rácuppanó fotósok:

Vállonveregetés a dobogón, gratuláció a legkeményebb ellenféltől:

És a szlovák himnuszt is üvöltő keménymag, akiktől még most is hangos a bergeni belváros, tilalom ide vagy oda:

A világbajnokság eredménye:

http://www.procyclingstats.com/race/World_Championships_-_Road_Race_2017

További helyszíni beszámolóink a vb-ről:

http://bikemag.hu/magazin/hirek/kisutott-a-nap-bergenben-a-szombati-naprol-kepekben

http://bikemag.hu/magazin/hirek/bergenbol-jelentjuk-pelikan-foszerepben-a-vb-u23-as-mezonyversenyen

http://bikemag.hu/magazin/hirek/vilagbajnoksag-bergen-az-idofutam-kepekben

http://bikemag.hu/magazin/hirek/vb-tech-dumoulin-froome-es-a-legjobbak-idofutam-kerekparjai

http://bikemag.hu/magazin/hirek/peak-barnabas-egy-defekt-es-eros-labak-az-u23-as-idofutamon

http://bikemag.hu/magazin/hirek/csapatidofutam-vb-kepekben-avagy-a-sunweb-show-folytatodik

 

Hozzászólások

Szólj hozzá

*