fbpx

A 2015. évi Vuelta a Espana számokban

Történet, útvonal, csapatok, pénzdíjak… Az alábbiakban röviden, számokban foglaljuk össze, amit a 2015. évi Vuelta a Espana-ról, azaz a spanyol kerékpáros körversenyről tudni kell.

letöltés

A Vuelta a Espana-t augusztus 22. és szeptember 13. között 70. alkalommal rendezik, története 80 évre nyúlik vissza, az első spanyol kerékpáros körversenyre 1935-ben került sor, ezzel a legfiatalabb a 3 háromhetes körverseny közül. Természetesen hazai versenyzők, spanyolok nyerték meg a legtöbb alkalommal, 33 esetben, Roberto Heras-nek ez négyszer sikerült, de Alberto Contador is 3 győzelemmel büszkélkedhet.

2015-ben összesen 3 357 kilométert kell teljesíteni a 21 szakasz során, 2 pihenőnapot iktattak közbe a szervezők. 6 sík szakasz, 13 hegyi vagy vegyes domborzatú etap, 1 csapatidőfutam és 1 egyenkénti időfutam szerepel az itinerben, előbbi 7,4-, utóbbi 39 kilométer hosszú. Összesen 44 kategorizált emelkedő vár a mezőnyre, 3. kategóriásból 17, 2. kategóriásból 9, 1. kategóriásból 16, kiemelt kategóriásból 2, valamint a Cima Alberto Fernandez. A befutó 9 alkalommal lesz emelkedőn. Szintkülönbségből sem lesz hiány, az andorrai szakaszon (12.) például 4800-, a 16. etapon pedig 5100 méter mászás lesz a penzum.

A 70. Vuelta a Espana mezőnye 198 versenyzőből áll össze, 22 csapat részvételével, egyenként 9 fővel. A megoszlás 17 WorldTour és 5 Pro Continental istálló, utóbbiak szabadkártyával indulhatnak. Csapatonként 14 fős kiszolgáló személyzetet lehet akkreditálni, a versenyt 2 személyautóval lehet kísérni, ezen kívül csapatbusz és szerelőkamion is szolgálja a bringások kényelmét.

Pénzdíjazás szempontjából több mint 1 000 000 eurót osztanak szét, egész pontosan 1 059 805 eurót. Az egyes szakaszokon a 10 legjobb versenyzőt díjazzák, 11 000-, 5 500-, 2 700 euróval és így tovább. Az összetettben szintén az első 10 bringás kap pénzjutalmat, 112 000-, 57 000-, 30 000 euró stb. megoszlásban. A hegyi összetett pontverseny 13 000 eurót, a pontverseny és a kombinációs trikó 11 000 eurót ér a végelszámolásnál. A legkisebb pénzdíjjal a részhajrákon szerzett 3. helyett jutalmazzák, ez 25 eurót ér.

Kapcsolódó cikkek:

Vuelta a Espana: miért piros a sárga trikó, pontversenyek, egyebek…

Vuelta a Espana 2015: útvonal, szakaszok, szintrajzok

Vuelta a Espana: Marcel Kittel és a leggyorsabbak hiányoznak majd

Vuelta a Espana: a Tour győztese, Froome is ott lesz!

Fantasztikus Vuelta: Quintana, Nibali, Valverde és Froome is???

Teljes a háromhetes kerékpáros körversenyek mezőnye

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo