fbpx

A 2005-ös Európa-bajnok is ott lesz a Duna Maraton visegrádi rajtjánál

A német hegyikerékpáros profi csapat, a Multivan Merida Biking Team a hét elején nyilvánosságra hozta: a 2005-ös Európa-bajnokság első két helyezettjét, a német Hannes Genze-t és a svájci Andreas Kugler-t nevezik a július 4-én megrendezésre kerülő, jubileumi MVM Duna Maratonra, mely a T-Mobile TOP Maraton sorozat második állomása is egyben.

A nemzetközi Merida csapat versenynaptárában már a szezon elején szerepelt a magyarországi maraton, de, hogy mely versenyzőkkel utazik a csapat, az egészen mostanáig kérdéses volt. Mivel a német gárdában több kerekes – így a klasszis világbajnokok, Jose Hermida és Ralf Naef – a július 9. és 12. között rendezendő olimpiai krossz Európa-bajnokságon tervezik az indulásukat, így azt megelőzően egy héttel a maratoni futam nem fér bele a felkészülési programjukba. Na meg júliusban még egy nemzeti bajnokság is vár a krosszosokra. Hannes Genze pedig a világ egyik legjobb maratonversenyzője, így nem fért kétség az ő részvételét illetően. A ’81-ben született bringás Eb-elsősége mellett 2007-ben maraton német bajnok lett, a közelmúltban pedig a Riva Gardán diadalmaskodott. Az idén 30 esztendős svájci Andreas Kugler – aki a 2009-es Cape Epic-en szerzett összetett 3. helyezést – a csapat friss szerzeménye, a tavaszi, mallorcai csapatbemutatón még nem számolt vele a menedzsment. Mivel azonban 2005-ben csupán egy sprint döntött az Eb során az aranyéremről, bizonyított: helye van a világ egyik legeredményesebb elit csapatában. Minden bizonnyal a visegrádi versenyen is hatalmas izgalmak várhatók a befutó során…

Andreas Kugler

Hannes Genze

“Személyes kapcsolatunk alapján még tavaly hívtam meg a csapatot Magyarországra, akkor ígéretet tettek, hogy beillesztik valamelyik versenyünket az egész éves naptárukba. A februári csapatbemutatón hozták nyilvánosságra, hogy a július eleji, jubileumi Duna Maratonra jönnek, de hogy kik, az még akkor nem volt tényszerű. Genze a világ egyik legjobb maratonversenyzője, Kuglernek pedig az egyik első versenye lesz, melyen magára húzhatja a csapat mezét, nagy csata várható tehát.” – tette hozzá a meghívó Kovács Tamás, a Merida kerékpárok hazai forgalmazó cégének menedzsere.

A két külföldi klasszis a pilisi 100 kilométeres, hosszú távú futamon hazai legjobbjainkkal fog mérkőzni, a viadalon való részvételét már jelezte olimpikonunk, a T-Mobile TOP Maraton sorozat első állomásának számító szilvásváradi verseny győztese, Parti András – aki címvédőként áll majd rajthoz -, illetve a tavalyi összetett első, Buruczki Szilárd is.

Bővebb információk: www.dunamaraton.hu; www.topmaraton.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo