fbpx

600 kilométernyi kerékpárutat adtak át a Pilisben!

A Pilisi Parkerdő Zrt. nagyszabású kerékpár-turisztikai fejlesztésének köszönhetően mától 9 „Parkolj és bringázz!” (P+B) ponttal és 28 kijelölt biciklitúrával, egy csaknem 600 kilométernyi ajánlott erdei kerékpáros útvonal áll a kirándulni vágyók rendelkezésére. A Pilist, valamint a Visegrádi és a Budai-hegységet átszelő Pilis Bike bicikliút-hálózat a túra-, illetve a szabadidő kerékpárosok igényeit egyaránt szem előtt tartva valósult meg.

A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt mintegy 65 ezer hektáros terület közvetlen közelében mintegy 3 millió ember, tehát az ország lakosságának egyharmada él, évente csaknem 20 millió látogatónapot regisztrálnak. Az erdőgazdaság tapasztalatai szerint egyre többen keresik fel két keréken az erdőket, a kerékpáros turizmus és a kerékpáros turizmusról való gondolkodás az utóbbi években hatalmas fejlődésen ment keresztül. Így közjóléti és turisztikai fejlesztései sorában – a természetvédelmi és erdőgazdálkodási szempontok figyelembevétele mellett – a Pilisi Parkerdő Zrt. kiemelt céljává vált az erdei kerékpározás infrastrukturális és kényelmi feltételeinek korszerű, minden igényt kielégítő biztosítása.

kisrigo_terkep

A túrakerékpárosok ugyanis minél változatosabb és hosszabb útvonalakon szeretnének kerekezni, a városban élő szabadidő kerékpárosok legnagyobb problémája ezzel szemben az, hogy örömmel bicikliznének a természetben, ám a legtöbbjük nem szívesen használja a belvárosból az erdőkbe vezető kerékpárutakat. A Pilis Bike projekt az egyre növekvő közösségi igényeknek megfelelően így két szinten kínál megoldást:

•    kilenc, személygépkocsival könnyedén megközelíthető, úgynevezett „Parkolj és bringázz!” (P+B) kiindulópontokról, különféle távú és nehézségű túrákkal mindenki számára elérhetővé teszi az erdei kerékpározás lehetőségét – például a Budakeszi Vadasparktól, a szentendrei Skanzentől, vagy Nagykovácsitól;
•    a túrakerékpárosok számára pedig az eddiginél is hosszabb és komplexebb útvonalhálózatokat alakítottak ki.

A Pilisi Bike kerékpár-turisztikai fejlesztés Pilisszentlászlón tartott átadó eseményén köszöntőt mondott dr. Bitay Márton Örs, állami földekért felelős államtitkár, Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, valamint Simonyi Ákos, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének alelnöke.

Pilis_web_slider11

Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes átadón elmondta: „Madas Lászlóhoz, a Pilisi Parkerdőgazdaság legendás alapítójához köthető annak a gyakorlata, hogy a természetvédelem, a gazdaság és a közjólét területeit összehangolva az erdőgazdaságoknak alapfeladatuk az emberek kikapcsolódásához és rekreációjához szükséges infrastruktúra és szolgáltatások biztosítása. A Pilisi Parkerdő Zrt. ma is ennek a gyakorlatnak megfelelően végzi mindennapi munkáját. 2013 óta szinte minden hónapban közjóléti és turisztikai fejlesztések megvalósítását jelentettük be. Ez nem csak különálló objektumokat, például kilátókat és turista-, illetve menedékházakat jelent, hanem komplett turisztikai rendszereket és hálózatokat is. Erre újabb példa a Pilis Bike kerékpár-turisztikai projektünk is. A Pilis Bike mai átadásával megalapoztuk a Pilisi Parkerdő ez irányú turisztikai szolgáltatásainak rendszerét. Ezekre az alapokra a későbbiekben különféle szolgáltatásokat fogunk felépíteni, illetve elindulunk egy másik, számomra nagyon izgalmas irányba is: a lovas turizmus felé. Remélem, még az eddigieknél is többen találnak majd örömet, élményt és kikapcsolódási lehetőséget az általunk kezelt erdőkben.”

Mivel a Pilis Bike kijelölt úthálózatának egy része az erdőterületeken kívül halad, az érintett önkormányzatok, valamint a Magyar Természetjáró Szövetség, illetve kerékpáros szervezetek bevonásával, széleskörű szakmai egyeztetés során ölthetett végleges formát a nagyszabású kerékpár-turisztikai fejlesztés.

A Pilis Bike összefüggő, csaknem 330 km-es úthálózatához a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai erdei üzemi utakat nyitottak meg és erdészeti utakat kötöttek össze, új túraútvonalakat jelöltek ki, továbbá információs táblákat helyeztek ki és új jelzéseket festettek. Fontos, hogy a kerékpározók előtt megnyitott erdészeti utak nem kizárólagosan kerékpáros turistaútvonalak, ezeken a jövőben továbbra is várható erdőgazdasági jellegű forgalom. A kerékpárosok útját ezen kívül gyalogosok, köztük gyerekek, és erdei állatok is keresztezhetik. A kerékpározást az erdőben is a szabályok betartása teszi biztonságossá.

A Pilis Bike honlapja a www.pilisbike.hu címen található.

A 9 „Parkolj és bringázz!” (P+B) pont:

•    Budakeszi Vadaspark        GPS: N47° 31′ 32,25″    E18° 56′ 06,10″
•    Nagykovácsi                GPS: N47° 34′ 33,59″    E18° 53′ 04,35″
•    Hideg-völgy                GPS: N47° 31′ 47,75″    E18° 52′ 07,97″
•    Skanzen, Szentendre            GPS: N47° 42′ 03,05″    E19° 02′ 40,41″
•    Telgárthy-rét, Visegrád        GPS: N47° 46′ 13,92″    E18° 58′ 58,83″
•    Kis Rigó Vendéglő, Pilisszentlászló     GPS: N47° 43′ 14,68″    E18° 59′ 10,43″
•    Hegy-tető, Pilisszentlászló         GPS: N47° 43′ 06,52″    E19° 00′ 20,39″
•    Parkoló, Pilisszántó            GPS: N47° 40′ 36,76″    E18° 53′ 05,67″
•    Sportpálya, Pilisszentiván        GPS: N47° 36′ 43,66″    E18° 53′ 02,27

A 28 túra és rövid leírása:

P + B  Kisrigó Vendéglő, Pilisszentlászló kiindulási ponttól:

Sikárosi körtúra

Útvonal: Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló) – Sikáros – Nagy-rakodó – Tölgy-ikrek – Fagyos katona – Király-kúti-nyereg – Nagy-rakodó – Sikáros – Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB1
Útvonal hossza: 24 km
Szintemelkedés: 500 méter
Út típusa: nagyrészt aszfalt
Nehézségi fok: a hossz és az egyenletes, enyhe emelkedők miatt közepes nehézségű útvonal
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: kellemes és tartalmas túra, esőzések után is ajánlott

Pap-réti túra

Útvonal: Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló) – Hegytető (Pilisszentlászló) – Pap-rét – Hegytető (Pilisszentlászló) – Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB2
Útvonal hossza: 11 km
Szintemelkedés: 320 méter
Út típusa: egy rövid szakasz kivételével végig aszfalt
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: 1 óra
Megjegyzés: egy igazán könnyed és szép túra, esőzések után azonban nem ajánlott a rövid, földes úton vezető szakasz miatt

Skanzen túra

Útvonal: Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló) PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló) – Pap-rét PB3 – Skanzen (Szentendre) PB3 – Pap-rét PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló) – Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB2+PB3
Útvonal hossza: 24 km
Szintemelkedés: 620 méter
Út típusa: egy rövid szakasz kivételével végig aszfalt
Nehézségi fok: közepes nehézségű
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés:  tartalmas túra, esőzések után a rövid földes szakasz nem lesz öröm

Pisztrángos túra

Útvonal: Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló) PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló) – Pap-rét PB4 – Telgárthy-rét PB4 – Pap-rét PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló) – Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB2+PB4
Útvonal hossza: 22 km
Szintemelkedés: 640 méter
Út típusa: egy rövid szakasz kivételével végig aszfalt
Nehézségi fok: a hossz és az egyenletes, enyhe emelkedők miatt közepes nehézségű útvonal
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: esőzések után a rövid földes útszakasz miatt nem ajánlott, egyébként pompás túra, mert odafelé szinte végig lejt, visszafelé pedig felröpítenek a Telgárthy-réten elfogyasztott pisztrángok

P + B Hegy-tető, Pilisszentlászló kiindulási ponttól:

Pisztrángos túra

Útvonal: Hegytető (Pilisszentlászló) PB2 – Pap-rét PB4 – Telgárthy-rét PB4 – Pap-rét PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB2+PB4
Útvonal hossza: 17 km
Szintemelkedés: 480 méter
Út típusa: zömmel aszfalt
Nehézségi fok: a hossz és az egyenletes, enyhe emelkedők miatt közepes nehézségű útvonal
Becsült átlagos menetidő: 1,5-2 óra
Megjegyzés: pompás túra, mert odafelé szinte végig lejt, visszafelé pedig felröpítenek a Telgárthy-réten elfogyasztott pisztrángok

Pap-réti túra

Útvonal: Hegytető (Pilisszentlászló) PB2 – Pap-rét PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB2+PB4
Útvonal hossza: 6 km
Szintemelkedés: 160 méter
Út típusa: zömmel aszfalt
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: fél óra
Megjegyzés: a Pilis Bike egyik legkönnyebb túrája, amelyen esőzés után is elkerekezhetsz a gyönyörű Pap-rétre

Skanzen túra

Útvonal: Hegytető (Pilisszentlászló) PB2 – Pap-rét PB3 – Skanzen (Szentendre) PB3 – Pap-rét PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB2+PB3
Útvonal hossza: 18,5 km
Szintemelkedés: 460 méter
Út típusa: zömmel aszfalt
Nehézségi fok: a szintemelkedés miatt közepesen nehéz túra
Becsült átlagos menetidő: 1,5 óra
Megjegyzés: lefelé kellemesen suhansz, felfelé kellemesen megizzaszt, akár esőzések után is ajánlott

Sikárosi körtúra

Útvonal: Hegytető (Pilisszentlászló) PB2 – Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló) PB1 – Sikáros – Nagy-rakodó – Tölgy-ikrek – Fagyos katona – Király-kúti-nyereg – Nagy-rakodó – Sikáros – Kisrigó Vendéglő – PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB2+PB1
Útvonal hossza: 29 km
Szintemelkedés: 660 méter
Út típusa: aszfalt, földes és murvás út
Nehézségi fok: közepesen nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2,5 óra
Megjegyzés: ez már egy komoly túra, de nem kőkemény, esőzések után azonban nem ajánlott
P + B Skanzen, Szentendre

Kisrigó túra

Útvonal: Skanzen (Szentendre) PB3 – Pap-rét PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló) – Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló) PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló) – Pap-rét PB3 – Skanzen
Jelzés: PB3+PB2
Útvonal hossza: 24 km
Szintemelkedés: 620 méter
Út típusa: végig aszfalt
Nehézségi fok: közepes nehézségű
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: felfelé menet megéhezel, ezért visz a túra a Kisrigóba, esőzések után a rövid földes szakasz nem lesz öröm

Pap-réti túra

Útvonal: Skanzen PB3 – Pap-rét PB3 – Skanzen
Jelzés: PB3
Útvonal hossza: 12,5 km
Szintemelkedés: 300 méter
Út típusa: zömmel aszfalt
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: 1 óra
Megjegyzés: egy könnyedén felemelő tekerés a gyönyörű Pap-rétre

Pisztrángos túra

Útvonal: Skanzen (Szentendre) PB3 – Pap-rét PB4 – Telgárthy-rét (Visegrád) PB4 –  Pap-rét PB3 – Skanzen (Szentendre)
Jelzés: PB3 + PB4
Útvonal hossza: 23,5 km
Szintemelkedés: 620 méter
Út típusa: zömmel aszfalt
Nehézségi fok: közepesen nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: az emelkedőkért bőséggel kárpótolnak a visegrádi pisztrángosok
P + B Telgárthy-rét, Visegrád

Kisrigó túra

Útvonal: Telgárthy-rét PB4 – Pap-rét PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló) – Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló) PB2 – Hegytető (Pilisszentlászló) – Pap-rét PB4 – Telgárthy-rét (Pilisszentlászló)
Jelzés: PB4+PB2
Útvonal hossza: 22 km
Szintemelkedés: 640 méter
Út típusa: egy rövid szakasz kivételével végig aszfalt
Nehézségi fok: a hossz és az egyenletes, enyhe emelkedők miatt közepes nehézségű útvonal
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: esőzések után a rövid földes útszakasz miatt nem ajánlott, egyébként pompás és tartalmas túra

Skanzen túra

Útvonal: Telgárthy-rét (Visegrád) PB4 – Pap-rét PB3 – Skanzen (Szentendre) PB3 – Pap-rét PB4 – Telgárthy-rét (Visegrád)
Jelzés: PB4 + PB3
Útvonal hossza: 23,5 km
Szintemelkedés: 620 méter
Út típusa: zömmel aszfalt
Nehézségi fok: közepesen nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: komoly kis túra, visszafelé összejön a heti zsírégetés, esőzések után is ajánlott

Pap-réti túra

Útvonal: Telgárthy-rét PB4 – Pap-rét PB4 – Telgárthy-rét
Jelzés: PB4
Útvonal hossza: 11 km
Szintemelkedés: 320 méter
Út típusa: nagyrészt aszfalt
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: 1 óra
Megjegyzés: könnyű és rövid túra, kezdőknek kiváló emelkedőkkel, esőzés után is ajánlott
P + B Pilisszántó, Parkoló

Dera-szurdok túra

Útvonal: Pilisszántó PB5 – Csobánka – Dera-szurdok (Pilisszentkereszt) PB5 – Csobánka – Pilisszántó
Jelzés: PB5
Útvonal hossza: 27 km
Szintemelkedés: 550 méter
Út típusa: nagyrészt földes és murvás út
Nehézségi fok: közepesen nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2,5 óra
Megjegyzés: felkészült kerékpárosnak és felkészített kerékpárnak való, száraz időben ajánlott, izgalmas és szép túra

Iluska körtúra

Útvonal: Pilisszántó PB6 – Iluska-forrás PB6 – Pilisszentiván PB6 – Iluska-forrás PB6 – Pilisszántó
Jelzés: PB6
Útvonal hossza: 23,5 km
Szintemelkedés: 510 méter
Út típusa: aszfalt és murvás út
Nehézségi fok: közepesen könnyű
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: esőzések után is ajánlott, kellemesen átmozgató túra

Villa Negra körtúra

Útvonal: Pilisszántó PB6 – Iluska-forrás PB7 – Pilisvörösvár –  Pilisszentiván – Lőtér (Piliscsaba) – Piliscsaba – Iluska-forrás PB6 – Pilisszántó
Jelzés: PB6 + PB7
Útvonal hossza: 26 km
Szintemelkedés: 575 méter
Út típusa: aszfalt és murvás út
Nehézségi fok: közepesen könnyű
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: esőzések után is ajánlott körtúra
P + B Sportpálya, Pilisszentiván

Boldogasszony túra

Útvonal: Pilisszentiván PB6 – Iluska-forrás PB6 – Pilisszántó PB6 – Iluska-forrás PB6- Pilisszentiván
Jelzés: PB6
Útvonal hossza: 23,5 km
Szintemelkedés: 510 méter
Út típusa: aszfalt és murvás út
Nehézségi fok: közepesen könnyű
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: esőzések után is ajánlott, kellemesen átmozgató túra a pilisszántói Boldogasszony kápolnához

Iluska körtúra

Útvonal: Pilisszentiván PB7 – Lőtér (Piliscsaba) – Piliscsaba – Iluska-forrás PB7 – Pilisvörösvár – Pilisszentiván
Jelzés: PB7
Útvonal hossza: 17 km
Szintemelkedés: 330 méter
Út típusa: nagyrészt aszfaltút
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: 1 ¼ óra
Megjegyzés: esőzések után is ajánlott, könnyű, laza túra

Zsíros-hegyi körtúra

Útvonal: Pilisszentiván (PB8) – Lőtér (Piliscsaba) (PB8) – Nagykovácsi – Solymár – Pilisszentiván
Jelzés: PB8
Útvonal hossza: 31 km
Szintemelkedés: 750 méter
Út típusa: nagyrészt földes út
Nehézségi fok: nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2,5 óra
Megjegyzés: a Pilis Bike legkeményebb túraútja, csak felkészülteknek és csak száraz időben ajánljuk
P + B Nagykovácsi

Csergezán körtúra

Útvonal: Nagykovácsi PB10 – Képesfa – Hegytető PB11 – Hideg-völgy PB11 – Anna-lak – Képesfa PB10 – Nagykovácsi
Jelzés: PB10+PB11
Útvonal hossza: 22 km
Szintemelkedés: 450 méter
Út típusa: nagyrészt földes út
Nehézségi fok: közepesen nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2 óra
Megjegyzés: esőzések után nem ajánlott

Vadaspark túra

Útvonal: Nagykovácsi PB10 – Képesfa – Hegytető – (PB11) – Hideg-völgy – (PB11) – Anna-lak – Képesfa PB10 – Nagykovácsi
Jelzés: PB10
Útvonal hossza: 27 km
Szintemelkedés: 600 méter
Út típusa: aszfalt, földes és murvás út
Nehézségi fok: közepesen nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2,5 óra
Megjegyzés: esőzések után nem ajánlott

Anna-laki túra

Útvonal: Nagykovácsi PB9 – Képesfa – Anna-lak – Hidegvölgy PB9 – Anna-lak – Képesfa – Nagykovácsi
Jelzés: PB9
Útvonal hossza: 17 km
Szintemelkedés: 440 méter
Út típusa: aszfalt, földes és murvás út
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: 1 ¼ óra
Megjegyzés: könnyű és kellemes túra, esőzések után nem ajánlott
P + B Hideg-völgy

Csergezán körtúra

Útvonal: Hideg-völgy – (PB11) – Anna-lak – Képesfa – (PB11) – Hegytető – (PB11) – Hideg-völgy
Jelzés: PB11
Útvonal hossza: 15 km
Szintemelkedés: 360 méter
Út típusa: nagyrészt földes út
Nehézségi fok: nehéz
Becsült átlagos menetidő: 1 ¼ óra
Megjegyzés: egy meredek kaptató miatt csak felkészülteknek, esőzés után semmiképp sem ajánlható

P + B Budakeszi Vadaspark kiindulás ponttól:

Csergezán túra

Útvonal: Vadaspark (Budakeszi) PB10 – Hegytető PB10 – Képesfa PB10 – Nagykovácsi PB10 – Képesfa PB10 – Hegytető – Vadaspark (Budakeszi)
Jelzés: PB10
Útvonal hossza: 26,5 km
Szintemelkedés: 600 méter
Út típusa: aszfalt, földes és murvás út
Nehézségi fok: közepesen nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2 ¼ óra
Megjegyzés: tartalmas túra, esőzések után nem ajánlott

Hideg-völgyi körtúra

Útvonal: Vadaspark (Budakeszi) – (PB10) – Hegytető – (PB11) – Hideg-völgy – Anna-lak – Képesfa – Hegytető – (PB10) – Vadaspark (Budakeszi)
Jelzés: PB10+PB11
Útvonal hossza: 28 km
Szintemelkedés: 675 méter
Út típusa: nagyrészt földes út
Nehézségi fok: nehéz
Becsült átlagos menetidő: 2 ½  óra
Megjegyzés: komoly túra felkészült kerékpárosoknak, esőzések után nem ajánlott

P + B Pap-rét kiindulási ponttól:

Skanzen túra

Útvonal: Pap-rét PB3 – Skanzen PB3 – Pap-rét
Jelzés: PB3
Útvonal hossza: 12 km
Szintemelkedés: 300 méter
Út típusa: zömmel aszfalt
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: 1 óra
Megjegyzés:  eső után is ajánlott, laza túra

Pisztrángos túra

Útvonal: Pap-rét PB4 – Telgárthy-rét PB4 – Pap-rét
Jelzés: PB4
Útvonal hossza: 11 km
Szintemelkedés: 320 méter
Út típusa: nagyrészt aszfalt
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: 1 óra
Megjegyzés: könnyű és rövid túra, kezdőknek kiváló emelkedőkkel, esőzés után is ajánlott

Kisrigó túra

Útvonal: Pap-rét – (PB2) – Hegytető (Pilisszentlászló) – Kisrigó Vendéglő -(PB2) – Hegytető (Pilisszentlászló) – Pap-rét
Jelzés: PB2
Útvonal hossza: 11 km
Szintemelkedés: 116 méter
Út típusa: egy rövid szakasz kivételével végig aszfalt
Nehézségi fok: könnyű
Becsült átlagos menetidő: 1 óra
Megjegyzés: egy igazán könnyed és szép túra, esőzések után azonban nem ajánlott a rövid, földes úton vezető szakasz miatt.

Fotók: www.pilisbike.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo