Bikemag - a kerékpár magazin

3800 méteren bringával a hátán át a Hindukus-hegységen – Interjú Zichó Viktorral

Zichó Viktor egy nem hétköznapi bringatúrára vállalkozott, 2019 július 2-án indult el Komáromból, ahonnan Kőrösi Csoma Sándor útján teker (ahol tud) végig, és várhatóan március végén éri el célját, Dardzsilinget. Az útja során már számos különleges kalandban volt része, mint például milyen volt átkelni a Hindukus-hegység hófedte hágóján, melyet ebben az interjúban elmesél nekünk.

Bikemag: Hogyan jutott eszedbe hogy Kőrösi Csoma Sándor útján kerékpározz? Hiszen kerékpározás szempontjából nem túl optimális környék Ázsia ezen része.

Zichó Viktor: Elolvastam Csoma Sándor útinaplóját és lenyűgözött az amit ő csinált, mind fizikai teljesítmény, mind kutatómunka szempontjából. A kihívásokat meg kifejezetten szeretem, úgyhogy nem bántam, hogy nehéz feladatnak nézek elébe.

Bikemag: Ezelőtt vettél már részt valamilyen hasonló kalandban?

Zichó Viktor: Volt már, hogy elbringáztam az Ararát hegyig, majd megmásztam azt. Meg egyszer elstoppoltam a Perzsa-öbölig…

Bikemag: Húha! Tényleg szereted a kihívásokat. A jelenleg utazásod során milyen számodra sem hétköznapi kalandokban volt részed?

Zichó Viktor: Nem tudom, hol kezdjem… Csempésztem drónt Üzbegisztánba, fenyegettek meg Machetével, vitatkoztak értem, hogy kinél reggelizzek, másztam sziklát homokkövön, bringáztam homokviharban, átcipeltem a bringámat egy hegyi hágón mély hóban, stb.

Bikemag: A vita azért, hogy kinél reggelizz, hogyan történt?

Zichó Viktor: Körülbelül egy hónap bringázás után értem el Törökország déli tengerpartján található Antalyába, és első körben nem találtam magamnak senkit Couchsurfingen, illetve Warmshowersen, aki tudna engem fogadni. Nem szoktam hotelben, vendégházakban aludni, Airbnbvel megszállni, hanem általában helyi embereknél alszok. Ez valamivel jobb, egyrészt mert ugye megismered a kultúrát, közel kerülsz az emberekhez, azt eszed amit a helyi emberek esznek, másrészt ingyen tudsz ott tartózkodni, akár több napot. Na, és lényeg, hogy Antalyában nem találtam senkit, és ezért vadkempingezni kényszerültem. Körbenéztem a városban és a város szélén ahogy általában szoktam csinálni, hogy hol lehet viszonylag eldugottabb helyen, normális körülmények között vadkempingezni vagy csak úgy sátrazni vagy bivakolni. És azt láttam, hogy nem is kint a város szélén, hanem bent a városban van egy olyan placc, ahol emberek sátraznak, illetve lakóautókkal ott csöveznek, gondoltam, hogy basszus én is odaparkolok a fekvőbringával és én is sátrazok ott egyet. Így elég későn érkeztem, nem tudom, talán 10-11 óra lehetett, földobtam a sátrat és aludtam. Másnap reggel megismerkedtem ott az emberekkel és akkor látták hogy én újonnan érkező vendég vagyok. Volt egy helyi néni, aki igazából ott lakott, rezidensként ott a sátorban éldegélt, meg volt egy isztambuli család, akik éppen meglátogatták Antalyát, nyaraltak. Ők elkezdtek vitatkozni, hogy ki hívjon meg engem reggelire. Végül az isztambuli család hívott meg, nyilván akik jobban szituáltak voltak és velük reggeliztem, aztán együtt lógtunk a tengerparton, végül velük együtt ebédeltem is, meghívtak engem.

Bikemag: Miért használsz fekvőbringát?

Zichó Viktor: Alapvetően azért használok fekvőbringát, mert van valamilyen szalag sérülésem, és ha hagyományos bringán ülök több órán keresztül minden nap akkor az elég fájdalmas nekem. Fekvőbringán nincs ez a fájdalom és hát igazából ez az oka. De amúgy is szerintem egy ilyen 10000 km fölötti bringatúrát sokkal kényelmesebb egy fekvőbringával kivitelezni. Az is nagy előnye a fekvőbringának, hogy baromi különleges, itt a világnak ezen a részén a legtöbb ember nem látott még ilyet. Én ezt előre nem tudtam, de nagyon sok interakciót eredményez, a helyiek ugye látnak normál bringát meg átlagos bringatúrázót, de ilyenfajta bringát nem, úgyhogy érdeklődnek nagyon sokan és tök sok emberrel lehet így megismerkedni. Jó persze ez hátrányos is tud lenni, amikor már annyira sokan körbeállják a bringát, hogy már azt érzed, hogy te vagy a cirkuszi bohóc…

Bikemag: Említetted, hogy átcipelted a bringád egy havas hágón, erről is tudnál mesélni?

Zichó Viktor: Afganisztán és Pakisztán észak-nyugati részén fekszik a Hindukus-hegység, a bolygó egyik legmagasabb helysége a Himalája után. Csoma Sándor is átkelt ezen a hegységen és nekem is valahogy át kellett kelnem. Úgy döntöttem, hogy mellőzöm Afganisztánnak a veszélyesebb területeit, mert annyit nem ér az expedíció, hogy közvetlen életveszélybe kerüljek. Előre tájékozódtam, és a Kabul és Torkham közötti szakasz kifejezetten életveszélyesnek bizonyult, ezt a helyiek meg is erősítették, mikor beléptem Afganisztánba. Ellenben javasoltak egy másik átkelési lehetőséget, a Wakhan folyosóból. Sarhad környékén van egy hágó, ami egész jól járható az év nagy részében, viszont ilyenkor azért már elég havas ez a terület. Az utolsó település az Sarhad volt, ideáig azért elég sokat tudtam tekerni, csak egy olyan nap volt amikor nagyrészt toltam a biciklit. A legeslegnagyobb nehézség azt volt, hogy át kellett kelnem egy folyón, ami elég nagy árral jön ezen a szakaszon, és meg kellett találni a gázlót, ahol átkelhetek rajta. Ebben a segítségemre volt egy helyi ember, aki észrevette, hogy tolom ott a biciklit a semmi közepén, és mondta hogy erre nem jó, kicsit lejjebb kell menni, el kell menni vissza nyugat fele, és ott lehet átkelni a folyón. Na most körülbelül 2-3 fokos lehetett a víz, mezítláb kellett átvinnem a bringát először, aztán utána az összes csomagot.

Aztán Sarhadtól végig tolás volt, meg cipelés, nagyjából 40-50 kg cuccom volt (és van is, szerencsére mind átkerült a hágón), a bringám meg kb 20-25 kg mindenestül csomagtartóval és az egyéb kiegészítőkkel. Úgy oldottam meg a hágón a cipekedést, hogy azokon a részeken, ahol nem tudtam tolni a bringámat, tehát ahol már cipelni kellett mindent, ott először a hátizsákot cipeltem, meg egy oldaltáskát kézben. Ezeket elvittem 100-200 méterre, letettem, és akkor visszaszaladtam a bringáért. Fölkaptam a bringát a hátamra, kialakítottam vállszíjakat, mint ami a hátizsákokon van, és így vittem át a hágón. Általában hágóvas volt a lábamon, hogy ne csúszkáljak össze-vissza és egy hegyi ösvényen mentem át. Végül ez 4 nap volt kerekeken Sarhadtól az első pakisztáni településig. A körülményekről annyit, hogy nappal volt kb -5fok, éjszaka meg kb -20fokra ment le. Tök jó felfújható matracom volt, pehelyzsákom, ami jól melegen tartott, tehát nem volt annyira vacogós az éjjel.

Maga a hágó 3882 méter magas, és pontosan a határon van, itt is töltöttem egy éjszakát, utána innen mentem lefelé Pakisztánba. Nyilván nem teljesen hivatalos módon léptem be az országba, de ugye volt érvényes útlevelem, vízumom. Már az első nap, mikor leértem a völgybe és elértem az első települést, jöttek szembe katonák. Nem számítottam arra, hogy ennyire hamar találkozni fogok határőrökkel. Valamit ki kellett találnom, mert azonnal bevillant, hogy ha itt helyben megtudják, hogy én a Wakhan felől léptem be, az az expedíció végét jelenti: vagy visszaküldenek Afganisztánba ugyanezen az úton, amibe biztosan belehalnék élelem híján, vagy azonnal feltesznek egy pickupra és levisznek a legközelebbi repülőtérre és deportálnak, ami azt is jelentheti, hogy sose jöhetek vissza Pakisztánba. Féltem, mert mindkettő azt jelentette volna, hogy az elmúlt 5 hónapomat kidobtam az ablakon, az expedíció sikertelen. Röstellem, a belépési pontomat és a jelenlegi mozgásomat illetően hazudnom kellett a katonáknak, akik egyébként remek emberek voltak. Ők nem fértek hozzá a határokon alkalmazott útlevélregisztrációs rendszerhez, eleve nem volt internet a völgynek ezen fölső szakaszán. Így nem voltam ellenőrizhető. Szeretnék ezúttal is mindenkitől elnézést kérni, akinek téves információt adtam a belépésemet illetően.

Egy kis extra infó a hágóátkeléshez. Július 2-a óta, amióta elindultam egész végig a google maps térképét használtam, általában úgy csináltam, hogy letöltöttem előre a bizonyos térképrészleteket, amik szükségesek voltak, és amikor offline voltam mindig megőrizte a térképeket, nem kellett internet, le volt töltve a telefon memóriájába. Amikor felértem kb 3700 méter magasra, ellenőrizni akartam a térképet, hogy mégis merre kéne menni, mert elég közel értem a hágóhoz, már csak kb 2 km volt hátra, és azt vettem észre, hogy az összes térképadatot kidobta a google maps, mindent, még a saját mentett helyeimet is. El volt mentve a hágó pontos lokációja, és azt is kidobta. Fogalmam se volt, hogy most melyik a hágó, mert volt egy magasabb, ami jobbra volt tőlem egy kicsit dél-nyugatra, meg volt egy, ami tőlem délre volt egy kicsikét tőlem távolabb, de az alacsonyabb volt. És nem tudtam pontosan, hogy mennyit jöttem felfelé és melyik a hágó. Elővettem a Maps Me-t, ami egy másik térkép alkalmazás, valamennyire emlékeztem a határvonal formájából adódóan, hogy mégis hol lehet az a hágó, és szerencsére a határvonal nagyon szépen, akkurátusan ki van jelölve a Maps Me-n. Megpróbáltam bejelölni, hogy mégis hol van az a határátkelő, egész jól emlékeztem rá, és aztán elkezdtem mozogni a magasabbik hágó felé. Mentem kb 40 percet, ami azt jelenti, hogy közel 1,5-2 km-t haladtam, és megnéztem, hogy mi az elmozdulásom iránya, szerencsére észrevettem, hogy nem dél-nyugatra mozdultam el, és egy kicsit el is távolodtam attól ponttól, ahol nekem mégis át kellene mennem, tehát a másik hágó az, amin át kellett mennem. Nehéz elmondanom, hogy mennyire ideges és mérges voltam a google térképre ebben a pillanatban…

Bikemag: Dardzsiling a túrád végcélja. Haza fogsz jönni vagy te is ott maradsz mint Csoma Sándor?

Zichó Viktor: Hát nagyon remélem, hogy nem maradok ott! Szeretek Magyarországon élni!

Bikemag: További sok sikert a túrához!

További képeket a túráról itt találhattok.

Fotók: Zichó Viktor

 

 

Hozzászólások

Szólj hozzá

*