fbpx

2019-es Schwalbe újdonságok: első-hátsó kerék specifikus külsők és levegő nélküli rendszer

A német gumigyártónál soha nem tétlenkednek, mindig élen járnak a külsők fejlesztésében, sok-sok legendás gumi fűződik a nevükhöz. 2019-re is frissül a paletta, új első-hátsó kerék specifikus külsőkkel jelennek meg a piacon XC és e-mtb kategóriában, ezenfelül a Hans Dampf is megújul, lesz új e-országúti gumi és egy speciális levegő nélküli rendszert is kifejlesztettek.

Az XC versenyzés az elmúlt időszakban sokat változott, a pályák egyre nehezebbé, technikásabbá váltak, amik nem csak a versenyzőktől követelték meg a fejlődést, hanem a gyártóknak is meg kell felelni az új követelményeknek. A gumik kulcsszereplők ebben, hiszen ők az egyetlen kontaktpontok a pálya és a versenyzők között (kivéve ha valaki éppen elesik 🙂 ), ezért nagyban hozzá tudnak járulni egy-egy versenyző eredményességéhez. A Schwalbe is folyamatosan azon dolgozik, hogy megfeleljen az új pályák kihívásainak és az XC versenyzők elvárásainak. 2019-ben egy első-hátsó kerék specifikus külsőgumi párossal, a Racing Ray – Racing Ralph kettősével jelennek meg az XC külsők piacán. Mindkét külsőn egyértelműen látszik, hogy melyik kerékre tervezték, a Racing Ray a hosszirányú bütykeivel az első keréken segíti a kerékpár irányítását, míg a megújult mintázatú Racing Ralph keresztirányú mintázata a mászóképesség és a fékezhetőség javítását hivatott szolgálni.

Racing ray

Mindkét modell mintázata alacsony, tehát igazi, gyors, alacsony gördülési ellenállású verseny külsők. A mintázaton felül a Schwalbe a gumiösszetételt is az első-hátsó kerékhez optimalizálta, mivel első keréken fontosabb a tapadás, hátul pedig a terhelt gumin a tartósság és a kisebb gördülési ellenállás, ezért a Racing Ray a puhább, jobban tapadó ADDIX Speedgrip összetételből készült, míg a Racing Ralph a kicsit keményebb és tartósabb ADDIX Speed alapanyagból. Mindkét külső elérhető Evolution (Snakeskin + Tubeless Easy) és Performance (Tubeless Ready) verziókban is.

A Hans Dampf is megújul 2019-re, teljesen új mintázattal kerül piacra az eddig is jó hírnévnek örvendő trail/enduro külső. A Schwalbe állítása szerint még tartósabb és kiszámíthatóbban viselkedő az új mintázat, és a gördülési ellenállása is kifejezetten jónak számít ebben a kategóriában. Több gumiösszetétellel is elérhetők az új Hans Dampf külsők, az Evolution verziók megvásárolhatóak ADDIX Soft és Speedgrip összetétellel is. Itt is ugyanúgy él, mint a fent leírt XC külsőknél, hogy előre a puhább keveréket, hátulra pedig a keményebbet érdemes választani, a Schwalbe is ezt ajánlja Hans Dampf-nál, előre a Soft, hátra pedig a Speedgrip összetétel a jó választás. A szokásos méretek mellett 650B+ verzióban is piacra kerül az új enduro gumi, az igazán széles gumikat kedvelők 27,5×2,8-as méretben is megvásárolhatják.

Az e-bike piac óriási növekedést produkált az elmúlt pár évben, amit a gyártók alig tudnak követni, annyira megnőtt az igény az e-bike specifikus alkatrészek, kiegészítők terén. A külsőknél sincs ez másképp, a Schwalbe is évről-évre fejleszti az e-bikera készült gumijait, 2019-ben egy új e-mtb és egy új e-országúti külsőt is a piacra dobnak. Az e-mtb külső Eddy Current névre hallgat és az all mountain, enduro bringások igényeit hívatott kielégíteni. A mintázata enne megfelelően agresszív, már-már a régi DH gumikra emlékeztet, amire szükség is lehet az e-mtb megnövekedett tömege miatt. Első-hátsó kerék specifikus, van külön első kerékre (front) és hátsó kerékre (rear) készült verziója, ahol a terhelésnek megfelelően alakították ki a mintázatot, elöl minták hosszirányban, míg hátul inkább keresztirányban helyezkednek el. A Schwalbe ennél a modellnél a tapadást helyezte előtérbe, ezért mindkét verzió csak ADDIX Soft gumiösszetétellel vásárolható meg. 29-es és 650B+ méretekben is elérhető.

E-One

Két éve még alig lehetett e-országútival találkozni, most pedig már alig találni olyan gyártót, akinek nem szerepel a kínálatában, a gumigyártóknak még nem sikerült lekövetni a hirtelen váltást, a Schwalbe-nak is eddig csak egy modellje volt ilyen felhasználásra. 2019-ben megjelenik az E-One, ami a jól ismert csúcs országúti One elektromos rásegítéses kerékpárokra tervezett változata. Minden földi jóval felszerelték, ami egy e-országúti gumira kell, defektvédelem és extra tapadás, 28-as és 32-es méretekben elérhető.

Schwalbe Airless System

Egy speciális, levegő nélküli rendszert is kifejlesztett a Schwalbe, ami a belsőt és a belsőben található levegőt helyettesíti. A gyártó állítása szerint 10000 km-t is el lehet menni karbantartás mentesen ezzel a rendszerrel, tökéletes megoldás kerékpárkölcsönzők, ingázók és azok számára, akik nem szeretnének kerékkarbantartással, pumpálással foglalkozni. Az Airless rendszer lényege, hogy egy különleges E-TPU habot helyeznek a külsőbe (ilyen található az Adidas Boost cipők talpában is), amiben sok ezer mini levegő buborék található, és ezek a buborékok úgy rugóznak, csillapítanak, mint a normál levegős rendszerek. 40-622-es méretben lesz elérhető és 19-21 mm belső szélességű felnikkel kompatibilis, viszont csak oktatott, speciális géppel rendelkező viszonteladók tudják felszerelni.

Schwalbe Airless System

A SCHWALBE termékek forgalmazója Magyarországon:
Paul Lange Hungary
Paul Lange Hungary Facebook

További információk a gyártó honlapján

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo