fbpx

2017 WorldTour csapatai: Cannondale-Drapac – a leggyengébb?

A Cannondale-Drapac-ról nyugodtan kijelenthetjük, hogy tetszetős zöld szerelésük és a remek Cannondale bringák ellenére a WorldTour-mezőny legszürkébb csapata volt idén és a 2017-es névsort böngészve nincs túl sok esély rá, hogy kilépjenek a gödörből.

15493307_787513781400009_8665089122014514176_o

Jonathan Vaughters szebb napokat is megélt csapatában korábban olyan nevek is megfordultak, mint Bradley Wiggins, és abban az időben nem csak összetettben teljesítettek jól sok versenyen, hanem szakaszokon is remek eredményeket értek el, például Tyler Farrar révén. A Garmin színekben minden évben összejött pár emlékezetes siker a tiszta sportot hirdető gárdának.

15590838_788651707952883_3605170039260503232_o

2015-re vették át a megszűnő Cannondale csapat sok versenyzőjét, de már ebben az évben is elég gyengén muzsikáltak, a kolumbiai Rigoberto Uran sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, jóllakott napközisként teszi a kereket a mezőnyben meglehetősen jó fizetésért. 2016-ból már tulajdonképpen nem is tudunk említeni nagy győzelmet, leszámítva talán a Kaliforniai Körversenyen elért két szakaszsikert.

15625739_788651284619592_905279054089845514_o

2017-re a legerősebb igazolás a belga Sep Vanmarcke, aki a tavaszi klasszikusokon villoghat talán, valamint az amerikai Taylor Phinney, aki nagy kérdés, hogy magára talál-e még valaha. A távozók között ott van a dán Matti Breschel, az olasz Moreno Moser, az amerikai Ben King és a litván Ramunas Navardauskas is.

15540825_787513328066721_4972762933528138268_o

Versenyzői keret 2017-re:

Fotók: Cannondale-Drapac Pro Cycling

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo