fbpx

2016-os Shimano újdonságok

Idén nem annyira a Shimano szetteken, mint inkább a cipőkön, hátizsákokon és a városi közlekedésen volt a hangsúly, de azért voltak érdekességek minden téren. Vegyél magad elé egy kávét, mert nem lesz rövid!

Shimano Tiagra 4700

Megújult hajóművek 11 sebességes kivitelben

Megújult hajóművek 11 sebességes kivitelben

Hol van már a tavalyi hó, amikor még 8 sebességes volt a Tiagra szett! 2016-ban már 10 sebességgel és a felső kategóriához nagyon hasonló kinézettel jön az alsó középkategóriás alkatrészcsalád.

Belső kábelvezetés-mint a nagyoknál

Belső kábelvezetés-mint a nagyoknál

Legnagyobb újítás az STI fékváltókar belső kábelvezetése, így végre ez is felnőtt a nagytesók közé. Persze a tervezők kínosan odafigyeltek arra, nehogy rákívánj egy 105-ös helyett erre, ezért is lett „csak” 10 sebességes, meg a kinézete is mindössze annyival egyszerűbb, hogy komoly országútira drágábbat válassz.

Azt kell mondani, hogy amatőr felhasználásra tökéletes lesz és végre kinézetében is megkomolyodott. Természetesen dupla és tripla áttételekkel is kapható lesz. 50/34, 52/36, és 50/39/30 a választási lehetőség.

2016_shimano_alkatreszek_cipok_hatizsakok (1)

A fékerő 30%-kal nőtt a két forgáspontos fék esetében, ez pedig nagyon jó hír, mert a 105-ös alatt eddig ez volt a leggyengébb pontja a Shimano fékeknek.

2016_shimano_alkatreszek_cipok_hatizsakok 16

Gondoltak a fitnesz bringásokra is, így egyenes kormányos fékváltókarokkal szintén találkozhatunk a kínálatban.

Shimano Metrea

2016_shimano_alkatreszek_cipok__hatizsakok (2)

A trendi városi/fitnesz szett előtt már tavaly leborultunk, pedig akkor még csak műanyag maketteket nézegettünk. A Shimano adott is a körítésnek, ezért egy igényesen berendezett sarkot készített neki, Charles Ames fotellal, LCD tévével. Ezzel is utalva arra, hogy nem a lomis brinágsok számítanak majd a célcsoportnak, hanem a tehetős városi yuppiek.

2016_shimano_alkatreszek_cipok_hatizsakok 18

1×11 sebességes hajtáslánccal készül, láncvédős hajtóművel, hidraulikus tárcsafékekkel és időfutam szerű fékváltókarral.

Shimano STEPS

2016_shimano_alkatreszek_cipok___hatizsakok (2)

Szintén a városi kerékpárosoknak készül az elektromos meghajtású METREA, ami köré építették a fél Shimano standot. Látszik, hogy kiemelt fontosságú szerepet játszik a japánoknál a pedelec fejlesztési vonal. Most már nem csak csomagtartót, hanem vázba integrálható akkumulátort is kínálnak hozzá. Persze mindkét opció csak az OEM gyártóknak elérhető, mivel a középmotoros hajtáshoz kell tervezni vázat is!

2016_shimano_alkatreszek_cipok_hatizsakok 7

A kijelzőn módosítottak, sokkal trendibb lett, és persze az elektronikus vezérlésű Alfine Di2 agyváltóval is kompatibilis a szett, sőt mondhatni azzal érdemes igazán használni. Szerencsére itthon is elérhető akár hazai gyártó kínálatában is!

Ilyet is ritkán látni!

Ilyet is ritkán látni!

Abszolult meglepő volt, hogy egy szétbontott STEPS hajtást is meg lehetett nézni, miközben a gyártók próbálják a Távol-Keleti „nézelődőktől” megóvni a legújabb fejlesztéseiket. Igen, láttam tolómérővel kíváncsiskodókat is egy-két standon. Éppen csak 3D szkenner nincsen náluk…

Shimano AM9 / AM7

Nekünk tetszik!

Nekünk tetszik!

Ideje volt felfrissíteni a downhill/gravity cipőt és nem is aprózták el! Két világbajnok Rachel és Gee Atherton is részt vett a fejlesztésében. Kétféle kivitele lesz. Az AM9 patentpedálhoz van tervezve, az AM7-es pedig a platform pedálokkal tekerőknek kedvez. A cipők nem kevesebb mint 217 grammot fogytak párban! Talpa ütéselnyelő EVA, a sarkadat komoly szivacsozás védi az ütésektől, kövektől, a fűzőt pedig erős Velcro tépőzárral ellátott külső borítás fedi.

Shimano XM9

25 éve a cipő gyártásban!

25 éve a cipő gyártásban!

A Shimano idén ünnepli a 25 éves évfordulóját cipő fronton. Ezért nem csak sok modellt újítottak meg, hanem egy falat is szenteltek neki a mérföldköveknek számító modelleket bemutatandó. Onnan tudtam, hogy már nem vagyok fiatal, hogy majdnem mind ismerős volt és háromfélét magam is használtam! A Shimano cipőkre jellemző hogy az SH-MT90-es modell a mai napig használható, és az újraimpregnáláson kívül nem szorult még javításra! Meg is érkezett a legújabb utódja, immáron XM9 néven a hardcore túrázóknak. Talpa szokás szerint Vibram és ütéselnyelő EVA hab keveréke, mindezek mellett nem csak gyalogolni, de még akár túrázni is tudsz benne. A menedékháznál lerakni a bringát és felsétálni egy csúcsra? Nem probléma!

Mint egy túrabakancs!

Mint egy túrabakancs

Felsőrésze GoreTex, és masszív bokavédelemmel is rendelkezik! Fűző rendszere olyan akárcsak egy túrabakkancsé, orrát pedig komoly gumírozás fedi.

Shimano M200

Nagyonkék trail cipő melyet szintén a 25 éves évfordulóra hoztak ki, sőt hozzá passzoló kék pedált is kaphatsz mellé! Csatos-tépőzáras rendszerű felsőrésze van, talpa Torbal torziós kivitel, ami merev, kényelmes, és versenyzésre is alkalmas. Viszont siess, mert ebben a színben csak 1900 darab kerül forgalomba Európában!

Shimano WM / WR

2016_shimano_alkatreszek_cipok_hatizsakok 9

Női cipőből többet is bemutatott a Shimano. A WM64-es trail cipő az egy csat két tépőzár kombóval jön a trail szériában, a WM53-as pedig inkább az XC-s hölgyek szívét dobogtathatja meg. Országútra pedig a WR84-est ajánlanánk lakk fekete kivitelben, babakék csíkkal, na meg persze nőknek tervezett kialakítással.

Shimano Hotaka

Telivér hátizsák túrázóknak

Telivér hátizsák túrázóknak

Tavaly még „csak” a maratonozóknak és városi bringásoknak szóló hátizsákokról számolhattunk be, most azonban itt a keményvonalas Hotaka, ami 30 litereses méretével már inkább a transalpozóknak készül. Hivatalosan cross-mountain kategória, állítható hevederekkel, vízálló anyagból, sisak és lámpa tartóval, és persze hidratációs zsáknak való tároló rekesszel. Már várjuk is tesztre!

Versenyzői bringákkal is el volt látva a stand bőven. John Degenkolb, Tom Domoulin, Bauke Molemma, Robert Gesink, Michael Matthews, Chris Froome, hogy az országútis szekciót említsem.

De itt volt Gee Atherton világkupa bringája, Jolanda Neff versenygépe és Julien Absalon elektromos XTR-rel, illetve FOX tagokkal szerelt gépe is!

Kedvenc részem a "tech talk" volt ahol bármilyen technikai kérdésed volt, válaszoltak rá

Kedvenc részem a “tech talk” volt ahol bármilyen technikai kérdésed volt, válaszoltak rá

A 2016-os Shimano termékeket keresd a hazai forgalmazó, a Paul Lange Hungary partnerboltjaiban!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo