Száraz adatok: a ProTour 507 kerékpárosának 1,6%-a kolumbiai, akik 2013 júliusával bezárólag 1001 UCI pontot gyűjtöttek, amely az összes UCI 7-hónapos pontszám 10%-ka! A legeredményesebb 20 versenyző között három kolumbiai, Quintana, Betancur és Henao található, ennél több top 20 versenyzője csak a spanyoloknak volt 2013 első 7 hónapjában. Kolumbia vitán felül a legnagyobb kis nemzet!
Nairo Quintana a Tour egyik legnehezebb szakaszának megnyerésével az összetett 2. helyre lépett fel, illetve bebiztosította mind a hegyi pontversenyben elért elsőséget, mint a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó megkülönböztetett mezt…
Az akkor még ismeretlen, 23 éves Luis Alberto Herrera, azaz “Lucho” Herrera 1984-ben megnyerte az Alpe d’Huez szakaszt Fignon és Hinault előtt, 1985-ben pedig a Lemond-Hinault párharcban majdnem övé lett az összetett győzelem…
A kolumbiai kerékpárosok az 1980-as évek elején jelentek meg először a profi országúti mezőnyben. Lucho Herreráék Panelát, azaz karamelizált természetes nádcukrot rágcsáltak, a verseny közben ezt adogatták ki a Café De Columbia csapatautóból. A kolumbiai versenyzőket körülvevő misztikum máig fennmaradt, ami részben annak is betudható, hogy kevés ismerettel rendelkezünk erről a Dél-Amerikai országról. Megdöbbenve hallgatjuk az olyan történeteket, hogy a Sky csapat sztárja, a 2012-es Giro és az olimpiai mezőnyverseny 2. helyezettje, Rigoberto Uran 12 évesen elveszítette apját egy bandaháborúban, ettől kezdve lottószelvényeket árusítva tartotta el családját, 18 évesként pedig profi kerékpárosnak állt, mert az jobban fizetett, mint a mozgóárus karrier. Egy másik interjúban az idei Tour dobogósa, legjobb „hegyimenője” és legjobb 23 év alatti versenyzője, Nairo Quintana mesél arról, hogy a középiskola, ahova járt, a hegy másik oldalán lévő a völgyben volt, így nap mint nap 60 km-t ingázott, amelynek fele 8%-os hegymenet volt.
“Hegyimenő” az 1980-as évek közepén: Lucho Herrera…
A kolumbiaiak 2013-as kiváló szereplésének fő oka kétségtelenül a dopping háttérbe szorulása, pontosabban a természetes képességek nyújtotta előnyök visszaállása. Az EPO – bár sokak szerint egyenlőséget teremtett azzal, hogy majdnem az egész mezőny élt vele – nem azonos módon hatott a különböző testfelépítéssel rendelkező versenyzőkre. Minél nagyobb termetű a sportoló, minél nagyobb izomtömeggel rendelkezik, illetve minél alacsonyabb a természetes hematokrit szintje (vörös vértestek aránya), annál többet nyer az EPO használatával. Akik kis izomtömeggel rendelkeznek, kis termetűek, a magaslati életnek köszönhetően pedig természetesen magas a vörös vértest arányuk, alig nyernek valamit az EPO által.
Hegyimenő az EPO-korszakban: Bjarne Riis!
Egy egész kolumbiai kerékpárversenyző generáció esett áldozatául annak, hogy nagy termetű izompacsirták, mint Indurain, Riis, Ullrich vagy Armstrong az orvostudomány jóvoltából óriási erőgyarapodást értek el, azonos testtömeg mellett produkált wattértékük közel másfélszeresére nőtt. Gyorsabban hajtottak fel hegymenetben, mint a „mászó specialisták”, akik alig javultak az EPO-korszakban. A legjobb esetben ezek a valódi „hegyimenők” segítőnek szegődhettek el Indurain, Ullrich vagy Armstrong mellé, a csapatok robbanékonyságukat így ki tudták aknázni, ha az összetett versenyben már nem is rúghattak labdába…
Uran az olimpiai ezüsttel
A kolumbiai versenyzők természetes adottságai vitán felül állnak. A magaslati környezetben való élet, a hegyek folyamatos leküzdése, az ott végzett kerékpáros edzés hasonló hatással van a szervezetre, mint egy sor kiadós EPO-kúra. Emellett az ilyen környezetben élők genetikailag kisebb termetűek, ami ugyancsak jól jön a hegymenetben. Ez tette lehetővé Lucho Herrera és Fabio Parra számára, hogy a 80-as évek profi mezőnyében maradandót alkossanak, hegyi szökéseikkel belopják magukat a kerékpárrajongók szívébe.
Nairo az új csillag: az Annecy-Semnozba vezető hegyi befutón Joaquim Rodriguez-en és Chris
Froome-on kívül mindenki legalább másfél percet kapott
Quintanától….
Faképnél hagyta a hegyi menőket: nem véletlenül, az EPO-nak köszönhetően volt, hogy 58-as hematokrit értéket produkált!
A mai szigorú doppingellenőrzések lehetetlenné teszik a teljesítményfokozók ipari mértékű fogyasztását, a Bjarne Riis-hez hasonló alkatú kerekesek már nem állnak meg hegymenet közben előre engedve az aprócska „hegyimanókat”, hogy utána hipersebességre kapcsolva elszáguldjanak mellettük. Az orvostudomány közel két évtizeden keresztül felülírta a fizika törvényeit, a természetes egyensúly 2013-ban szerencsére már visszaállni látszik.
Lucho 1984-ben a Alpe d’Huez-i befutón: akkor még nehéz dolga volt egy kolumbiainak az európai kerékpáros életben…
A biológia előnyök mellett a kolumbiai versenyzők jó teljesítményét kulturális és gazdasági tényezők is befolyásolják. A hegyekben mindig is nehéz volt az élet, keményen meg kellett dolgozni a betevő falatért, amely minden kolumbiai versenyző vérében „kimutatható”. Az áruszállítás régebben gyalog, szamár vagy láma társaságában, 60-80 km-es emelkedők leküzdésével történt. A 20. század második felében a kolumbiaiak rászoktak a kerékpáros közlekedésre, mivel életszínvonaluk nem tette lehetővé a motorizációt, vasutak pedig a terepviszonyok miatt nem épültek. Mint tudjuk, a szegénységből való kitörés egyik leghatékonyabb módja a sport, a kerékpárok és a kerékpározás igen elterjedt Kolumbiában, így minden adott a kerékpársport felvirágzásához. Nyelvi akadályok híján spanyol edzők adják át a szakmai ismereteket, számos iskolát alapítva, amely kiválasztja, majd felneveli a megismert kerékpáros sztárokat: Uran, Betancur, Quintana, Henao, Duarte és Atapuma mind ilyen ifi múltra tekint vissza.
Urannak nehéz gyermekkora volt, az “utcagyerek” imidzs mára is megmaradt…
A legjobb Alpe d’Huez idők: Lucho fenomenális 1985-ös teljesítményét 27-szer szárnyalták túl az EPO-korszakban, ezek közül számos nem kifejezetten hegyi menő bizonyult sokkal gyorsabbnak, mint a született mászóspecialista…
Miben más a mai kerékpáros generáció, mint Luchóéké? – kérdezhetnénk. A kolumbiai kerékpársport számos problémát megoldott, amely régebben hátráltatta a sikeres nemzetközi profi szereplést. Először is a mai kerekesek már nem hazájuktól több ezer kilométerre, elszigetelve versenyeznek, hanem „istállótól” függetlenül együtt élnek, összetartanak, támogatják egymást. Bár Uran a brit Skyban, Betancur a francia AG2R-ben, Quintana a Movistarban hajt, állandó lakhelyük egy spanyol városkában, Pamplonában van, együtt élnek barátnőikkel, egyes családtagjaikkal.
Nagy dícsőség volt Kolumbiának az olimpiai ezüst – de simán lehetett volna arany is!
Másodsorban a szigorú doppingszabályzás a kolumbiai sportolókra is áll, így a biológiai útlevél kérdését mihamarabb meg kellett oldani. Egy neves európai csapat csak akkor áll szóba a tehetséges kerékpárossal, ha az visszamenőleges adatokkal is rendelkezik, így a kolumbiai szövetség – szerény költségvetésének jelentős részét erre áldozva – 2006-tól rögzíti a náluk versenyzők WADA-protokol szerinti laboreredményeit. Emellett kiszemelték magunknak a Franciaországban évente megrendezett Tour de l’Avenirt, amelyen bemutatják az új tehetségeiket az európai profi csapatoknak. Ezt a neves versenyt korábban olyan fiatalok dominálták, mint Pascal Simon, Charly Mottet, Miguel Indurain, Marc Madiot, Laurent Fignon, Denis Menchov, Bauke Mollema vagy Jan Bakelants , majd 2010-ben pedig Nairo Quintana győzedelmeskedett, 2011-ben az ugyancsak kolumbiai Esteban Chaves, 2012-ben pedig a sprintfinisben Juan Chamorro éppen lecsúszott a dobogó legfelsőbb fokáról – de minden bizonnyal hallunk még felőle is!
Darwin Atapuma megszerezte a Columbia nemzeti profi csapat első WorldTour győzelmét…
Atapumát nem hatja meg a kedvezőtlen időjárás…
A kolumbiai kerékpársport nemcsak a profi országúti kerékpározásra összpontosít: a helyi kerékpáriskolák olyan sportolókkal ajándékozták meg a világot, mint a jelenlegi BMX-világbajnok Orgullo Paisa vagy az olimpia BMX-bajnok nő Maria Pajon. És akkor még nem említettük a pályakerékpáros szakágat, ahol számos kolumbiai siker született, például a profi mezőnyből ismert Darwin Atapuma U23 világbajnok is volt. Íme néhány emlékezetes pillanat 2013-ból kolumbiai főszereplővel:
Darwin Atapuma – Lengyel körverseny 6. szakasz
A 25 éves bombatehetség az idei lengyel kör „királyetapján” a Bukowina Tatrzanska síparadicsomban 4000 méter szintkülönbség leküzdése után megszerezte a Columbia nemzeti profi csapat első WorldTour győzelmét.
Acevedo a Kaliforniai körverseny 2. szakaszán..,
Janiver Acevedo – Kaliforniai körverseny 2. szakasz
A már nem éppen fiatal, mostanság amerikai kontinentális csapatban kerekező egykori kolumbiai kiválóság a Palm Springsbe vezető hegyi szakaszon győzedelmeskedett, majd 3 napig viselhette az összetettben vezetőnek járó mezt.
2014-ben Henao lesz a Sky egyetlen kolumbiai versenyzője…
Sergio Henao – Baszk körverseny 3. szakasz
Uran mellett a Sky másik kolumbiai légiósa honfitársával, az AG2R-ben hajtó Carlos Batencurral vívott csatát a Trapagaranba vezető 21%-os meredekségű hegyi befutón, a lassított felvételnek tűnő komikus jelenetben Henao „esett be” elsőnek a célba. Érdekesség, hogy a 3. helyért ugyanilyen minimális különbséggel akadályozta meg az olasz Caruso, hogy Quintana ne állhasson 3. kolumbiaiként a trapagaranbai dobogóra.
Jövőre Uran Cavendish-ék csapatát erősíti…
Rigorberto Uran – Giro d’Italia 10. szakasz
Nyolc kilométerrel az Altopiano del Montasio -i cél előtt Uran meglépett az összetett versenyben esélyesek kis csapatától, honfitársa, Carlos Batencur vette üldözőbe, de sikerült megtartani előnyét mind vele, mind a Nibali vezette csoporttal szemben.
Quintana második kerékpárversenyén, azzal a bicajjal, amellyel iskolába is járt!
Nairo Quintana – Tour de France 20. szakasz
Quintana kétségtelenül az idei év bombameglepetése, a Tour egyik legnehezebb szakaszának megnyerésével az összetett 2. helyre lépett fel, illetve bebiztosította mind a hegyi pontversenyben elért elsőséget, mint a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó megkülönböztetett mezt. Az Annecy-Semnozba vezető hegyi befutón Joaquim Rodriguez-en és Chris Froome-on kívül mindenki legalább másfél percet kapott Quintanától.
Kolumbiai kerékpárverseny nem is olyan régen: a kerékpártechnika is hagy maga után kívánni valót azon a vidéken!
Hozzászólások
Megint egy okos megállapításokkal teli cikk. Ezek a tehetséges kolumbiaiak miért nem nyertek mondjuk Pantani vagy Heras előtt? Ők sem voltak akkorák, mint az általatok felsoroltak, sőt… És Botero? Aki VB-t is, pöttyös trikót is nyert, és meg is dőlt doppinggal? Chepe Gonzalez, szakaszt nyert a Touron, Girón,utóbbin két alkalommal nyert hegyi trikót. Fredy González dettó. Szóval voltak kolumbiai győzelmek, nem vette el tőlük az általatok annyira utált Armstrong, Ullrich, Riis, stb. senki elől a lehetőséget. Botero is nyert Armstrong előtt szakaszt, szökésből, akárcsak Felix Rafael Cardenas, aki szintén kolumbiai és Kelmés volt. Nem volt ez lehetetlen, csak próbálkozni kellett, mint pl. Laisekának, aki szintén 2001-ben nyert, igaz ő baszk volt, nem kolumbiai. (Ők is erőn felül mentek éveken keresztül, egy csapattal,kevés pénzzel, csak őket gondolom spanyolnak gondoljátok.)
Inkább az volt a hiányosság, hogy nem volt elég pénzük anyagra, mint az európai profiknak. És ne felejtsük el, hogy aki 2000+ méteres magaslaton él, az mekkora előnnyel indul azokhoz képest, akik a tengerszinten edznek!
“Kolumbiai kerékpárverseny nem is olyan régen: a kerékpártechnika is hagy maga után kívánni valót azon a vidéken!”
Tehát nincs szükség a néhány százezres és/vagy milliós bringákra ahhoz, hogy egy nemzet jó eredményeket hozó sportolókat neveljenek fel?
Na mi csak ne szóljuk le a technikájukat…
Képzeletbeli cikk rólunk egy kolumbiai újságban:
“… az eredménylista is hagy maga után kívánni valót azon a vidéken!”
Ez a technikai lemaradás dolog néhány éve még biztosan igaz volt, de ma már nem. (Legalább is egyre többek számára, bár rengetegen élnek még nyomorban.) Most a hobbisták is olyan gépekkel tekernek, hogy csak csorog a nyálam.
“Kolumbiai kerékpárverseny nem is olyan régen: a kerékpártechnika is hagy maga után kívánni valót azon a vidéken!” mikor készült ez a kép, a nyolcvanas években? a 90-es évek elején még itthon is lehetett látni hasonló bringákat a versenyeken.Sajnos azóta csak a tecnika változott, a sebesség maradt a régi :)
Remek cikk. Jó bepillantást ad a kolumbiai kerékpározásba. Itt nem csak az országúti, hanem a bmx és a downhill is elég elterjedt. Az utcákon hobbisták és amatőr versenyzők tömegei tekernek olyan hegyeken, amiket Európában maximum autóval másznánk meg. És olyan gépeken, amit az átlagember itt az EU-ban sem engedhett meg magának. Azt hiszem, a kolumbiai kerékpársport még csak most kezd felemelkedni, nagy jövő vár rájuk
“Egy egész kolumbiai kerékpárversenyző generáció esett áldozatául annak, hogy nagy termetű izompacsirták, mint Indurain, Riis, Ullrich vagy Armstrong az orvostudomány jóvoltából…”
Indurain? Bocs de lemaradtam valamiről? Indurain mikor keveredett dopping botrányba? Vagy mikor produkált pozitív tesztet? Ha valakiről el tudom képzelni hogy tisztán versenyzett az éppen Indurain.
Ezt az is alátámasztani látszik hogy 1996-ban (azt mondják valamikor akkortájt kezdődhetett el az EPO mértéktelen “tolása”) olyan versenyzőktől kapott 10 perceket a Tour-on (Riis, Ugrumov, Olano, Rominger), akiket előző éven 10 percekkel megvert.
Indurain nem keveredett dopping botrányba,nem is volt pozitiv tesztje. egykori cs.kapitánya keveredett dopping botrányba :) Indurain a vérdopping idejéből származik,és ez azért kimutathatatlan volt. Azért elgondolkodtató hogy a nagydarab spanyol hogyan leszakitotta az apró hegyimenőket. 96-ban is csak egy szakaszon rogyott meg,majd megnyerte az olimpiát(TT) aztán szőgre akasztotta a bringát(lehet hogy már nem válalta az uj csodaszert) érdekes ahogy divatba jött az EPO sok “öreg” abahagyta a versenyzést. Mindezektől függetlenül Indurain egy szimpatikus legendás versenyző volt.
SerpaPerec – pontosan tudom hogy “Indurain nem keveredett dopping botrányba,nem is volt pozitív tesztje…”
Pedo Delgado pedig nem Indurain :) Pontosan emlékszem az 1996-os Tourra, ugyanis végignéztem az Eurosporton (akkor még nem volt magyar nyelvű kommentár, azaz sokkal jobbak voltak a közvetítések). És Indurain nem csak egy szakaszon rogyott meg 1996-ban. Megrogyott a Les Arcs-i szakaszon, amit Luc Lebanc nyert (még Zülle is legyőzte ott, pedig bukásból jött fel az utolsó hegyre). “Csak” 5. lett a hegyi időfutamon, amit Berzin(!) nyert, ha nem is látványosan de megrogyott a 46km-re rövidített sestriere-i befutón, nem tudott Riis-el menni a Hautacam-on sem és látványosan megrogyott akkor amikor Pamplonaba mentek át (erre gondolsz te is). Az előző évekhez hasonlítva az egész 1996-os Tour-on küszködött…
Azt se mondanám hogy olyan látványosan szaggatta le a hegyimenőket. Sokszor inkább hagyta hadd menjenek, különösen amikor már több perc előnye volt velük szemben. Pantanit is többször hagyta menni, és nem csak őt. Azt a 2-3 percet amit így kapott tőlük, azt a hosszú időfutamon visszahozta. Én legalábbis így emlékszem, bár nagyon régen volt már :)
Köszi Spiltyu!
Egész jó kis visszatekintés volt. 1996-ban én rogytam meg, mert Indurainnak nem jött össze a 6. győzelem. Kedvencem volt akkor, és azóta is.
azért Pantanin és Leblancon kivül még sok hegyimenő is volt a mezőnyben.Azért mindig is érdekes volt hogy a nagydarab spanyol hogyan birja a tempot az 50 kilos bringásokkal. Fuentes pácienseit meg hagyjuk :) Az jót tett a versenynek hogy nem volt farkasétvágyú mint Armstrong,hagyott másokat is érvényeslni(még 91-ben hajrázta le Chiapucci,na annak nem örült,de aztán felnött) Nekem nem voltak kedvenceim,mivel én az egész 90-es éveket szerettem,igy nem is vagyok elfogult :) És köszönöm hogy vannak még akik emlékeznek az utolsó hősökre, dopping ide vagy oda.
“Panelát, azaz karamelizált természetes nádcukrot rágcsáltak”
meg egy kis kokalevelet, arrafelé az hétköznapi.:)
Ez súlyos tévedés. Kolumbiában nem rágcsálnak kokalevelet. Ez nem Bolívia.