fbpx

2013-ban is színes a salgótarjáni kerékpáros repertoár

Legfőképpen a hazai hegyikerékpáros versenynaptár több hónapos csúszásának eredményeképpen ha késve is, de elkészült a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület véglegesnek tekinthető 2013-as naptára, benne a salgótarjáni eseményekkel.

Mint azt a korábbiakban már megszokhattuk, ismét színesre sikerült, a kétkerekű szerelmesei között szinte egészen biztosan mindenki talál majd számára szimpatikus programot, eseményt. Láthatunk a naptárban XCO, CX és országúti kerékpáros-versenyeket, de lesz hegyikerékpáros és gyalogos teljesítménytúra, valamint hegyi futóverseny is a megrendezendő események között részükről ebben az évben a nógrádi megyeszékhely környékén.

2010 után újra salgótarjáni futam az XCO-naptárban (Fotó: Babka Szabolcs)

2010 után újra salgótarjáni futam az XCO-naptárban (Fotó: Babka Szabolcs)

A Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozat immáron a 19. szezonját kezdi. 1995 óta az egyesület minden évben négy futamot biztosít elsősorban az utánpótlás és a helyi amatőrök számára. Természetesen a „városikon” – amelyből eddig összesen 72 eseményt bonyolítottak le (!) történelmük során – az imént említett tehetséggondozásé és lehetőség-biztosításé a főszerep, azonban az elitek között versenyző kerékpárosok is megtalálják a maguk kategóriáit. A négy futam között idén is ott lesz a Karancs Királya, amely egyéni hegyi időfutam jellegével kissé szokatlan a hegyikerékpársportban.

A Nógrád Megyei Természetbarát Szövetséggel karöltve a Salgótarjáni HKE az idei évben életre hívja a Négy évszak a Karancs – Medves vidékén elnevezésű túrasorozatot – ennek részleteit néhány napon belül ismerheti majd meg a nagyközönség. Az eseményeken gyalogosan és hegyikerékpárral lehet majd részt venni, s a végén a meghatározott számú túrát teljesítők összetett elismerésben is részesülnek majd. A Salgótarjáni HKE két eseménye kerül be a ebbe a sorozatba: a júniusi Fel a Kálváriára!/Negyven Hegyben Egyben gyalogos/hegyikerékpáros kombó, valamint a téli Medves Gyöngyszemei TT.

A Tarján Kupa idén is a megszokott Salgótarján - Mátraszele - Kazár - Salgótarján útvonalon kanyarog majd (Fotó: Babka Szabolcs)

A Tarján Kupa idén is a megszokott Salgótarján – Mátraszele – Kazár – Salgótarján útvonalon kanyarog majd (Fotó: Babka Szabolcs)

Idén is megrendezésre kerül a Tarján Kupa, az Amatőr Kupa 2013 részeként, valamint újfent lesz SuperCross futam is a nógrádi megyeszékhelyen. Újdonságként indul 2013-ban a Cross-Country Challenge, melynek (természetesen) salgótarjáni állomása is lesz. A sorozat szervezői elsősorban az amatőrök, licenc nélküliek felé kívánják megnyitni az XCO világát, számukra külön kategóriákat hoztak létre, az eseményeken pedig teljesíthető nehézségű nyomvonallal próbálják széles körben megszerettetni a hegyikerékpár-sport olimpiai formuláját. A tervek szerint a Magyar Kupa-sorozatba is számító esemény helyszíne Salgó várának környéke lesz majd.

Lássuk az eseményeket időrendben:

2013. május 12. – 19. Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozat Salgótarján, 1. futam (Tóstrand)
V. Természetbarát Sportok Hétvégéje (2013. június 8-9.):
2013. június 8. – Túra a Kálváriára (gyalogos) és Negyven Hegyben Egyben (hegyikerékpáros) teljesítménytúrák – Négy évszak a Karancs – Medves vidékén esemény
2013. június 9. – 19. Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozat Salgótarján, 2. futam – VII. Karancs Királya uphill hegyikerékpáros időfutam és hegyi futóverseny
2013. július 28. – VIII. Tarján Kupa országúti kerékpáros mezőnyverseny – Amatőr Kupa 2013 esemény
2013. augusztus 25. – Salgótarján Kupa – XCO Magyar Kupa és Cross-Country Challenge esemény
2013. szeptember 15. – 19. Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozat Salgótarján, 3. futam (Tóstrand)
2013. október 13. – 19. Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozat Salgótarján, 4. futam (Dolinka)
2013. november 25. – Karancs Kupa – SuperCross esemény
2013. december 1. – Medves Gyöngyszemei gyalogos és hegyikerékpáros teljesítménytúrák – Négy évszak a Karancs – Medves vidékén esemény


Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület sajtóközlemény
Írta: Kéri István
Fotók: Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo