fbpx

2 dráma az utolsó 200 méteren a belga klasszikuson – videó

Tegnap a brüsszeli terrortámadások miatt még maga a Dwars door Vlaanderen megrendezése is veszélybe került, de szerencsére ma már csak a az aszfalton zajló küzdelem alakult drámaian két versenyző számára is…

dwars2

A Roselare és Waregem közötti 200 kilométeres távon 12 kockaköves szektor és rövid dombok voltak hivatottak szétrázni a pelotont, mégsem sikerült érvényesülni egy kisebb szökevénycsoportnak sem. Miután az utolsó elmenéssel összezárt egy nagyobb üldözőboly és a mezőny, a UCI-világranglistát vezető belga Greg Van Avermaet (BMC) támadott, akit szólóban is illett komolyan venni, hiába volt még hátra szűk 10 kilométer.

Van Avermaet 10-15 másodperces előnyt épített, ami csak az utolsó kilométeren kezdett vészesen csökkenni. Idén ráérzett a győzelem ízére, ma azonban drámai végjátékban az utolsó 200 métert jelző táblánál fogta meg a mezőny. Ekkor a kolumbiai Fernando Gaviria (Etixx-Quick Step) támadott, de korán indított. A Trek vonata mögül a francia Brian Coquard (Direct Energie) bújt ki, s emelte volna éppen magasba kezét a célvonalon, de az utolsó pillanatban a belga Jens Debusschere (Lotto) belökte elé a kerékpárt.

Videón az utolsó 10 kilométer:

Eredmény:

1 Jens Debusschere (Bel) Lotto Soudal
2 Bryan Coquard (Fra) Direct Energie
3 Edward Theuns (Bel) Trek-Segafredo
4 Filippo Pozzato (Ita) Southeast – Venezuela
5 Jens Keukeleire (Bel) Orica-GreenEdge
6 Giacomo Nizzolo (Ita) Trek-Segafredo
7 Oscar Gatto (Ita) Tinkoff Team
8 Scott Thwaites (GBr) Bora-Argon 18
9 Mike Teunissen (Ned) Team LottoNl-Jumbo
10 Fernando Gaviria (Col) Etixx – Quick-Step

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo