fbpx

10 UCI-pont a Bihari Körversenyről!

A Kőbánya Cycling Team 10 UCI-ranglistapontot hozott el a 2.2 kategóriás Bihari-Körversenyről, miután Alberto Marengo hatodik lett összetettben!

A kőbányai gárda Czéh Balázs, Istlstekker Zsolt, László Attila, Lóki Bence, Móricz Dániel, Rostyslav Zhukovsky összeállításban vágott neki a háromnapos romániai versenynek, melynek minden szakasza Nagyváradról startolt, és a pádisi hegyi befutó kivételével a cél is a főtéren volt kijelölve. Ismét nagyon színvonalas viadalon vehettünk részt, többek között az olasz Pro-Continental besorolású Androni, több erős kontinentális csapat, magyar részről pedig a debreceni DKSI társaságában. Szintén magyar vonatkozás, hogy a verseny UCI-bírója Törzsök Zsolt volt.

A első szakaszon – Nagyvárad körül megtéve egy 180 kilométeres kört – olasz légiósunk, Alberto Marengo a biztató 12. helyen végzett az olasz Matteo Malucelli mögött. Sajnos balszerencse is történt, László Attila a mentőben kötött ki, de törés nélkül megúszta a bukást. Czéh Balázsnak sem sikerült értékelhetően befejezni a napot.

A második napon két félszakaszt kellett teljesíteni, délelőtt 80 kilométer végén hegyi befutó várta a mezőnyt a Pádis-fennsíkon, ahol ismét andronis siker született a kolumbiai Ivan Ramiro Soza révén. Alberto remekül hajrázott, nyolcadik lett, amivel összetettben is ezt a pozíciót foglalta el. Az esti két kilométeres nagyváradi időfutamon sem változott a helyzet, maradt az UCI-pontot érő összetett helyezés.

A harmadik etapon 170 kilométer volt a penzum Nagyvárad körül, a táv kétharmadánál egy 500 méter magas heggyel. A szakasz során végig erős, néha orkánszerű szél volt és zivatar is áztatta az utat. Alberto kezdeményező volt, a lejtmenetben a nedves úton maximális tempót diktált, aminek eredményeképpen többen hátul maradtak ellenfelei közül. Nagyváradig óriási volt a tempó végig, de Albertónak sikerült megjönni a 30 fős első sorral, a 20. lett Riccardo Stacchiotti mögött, így összetettben két helyet tudott javítani.

Összetettben végül a kolumbiai Soza nyerte a Bihari Körversenyt, Alberto Marengo 6. lett 1:34 perc hátránnyal, amivel 10 UCI pontot gyűjtött a Kőbánya Cycling Team-nek. A csapatból Rostyslav Zhukovsky 36. lett 9:50 p hátránnyal, Móricz Dániel a 46. 12:10 p hátránnyal, Istlstekker Zsolt 85. (35:29 p.h.), Lóki Bence 98. (47:52 p. h.)

Magyar vonatkozású összetett eredmények:
6. Alberto Marengo – Kőbánya Cycling Team
17. Vígh Zoltán – KONTENT DKSI
30. Gönczi Gergő – KONTENT DKSI
36. Rostyslav Zhukovsky – Kőbánya Cycling Team
41. Szenpéteri András – KONTENT DKSI
46. Móricz Dániel – Kőbánya Cycling Team
85. Istlstekker Zsolt – Kőbánya Cycling Team
87. Kiss Hunor Máté – KONTENT DKSI
89. Pápai Ádám – KONTENT DKSI
98. Lóki Bence – Kőbánya Cycling Team
102. Beregszászi Bence – KONTENT DKSI

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo