fbpx

Specialized gyárlátogatás: a nagy kaland

A Morgan Hill-i bázisra belépve elfog egy érzés. Az egész hely úgy néz ki, hogy szinte süt belőle, hogy a dolgok itt nem véletlenül olyanok, mint amit látunk. Minden ki van találva. Szép sorjában előkerülnek a 1994-es 1170 g-os karbon titán vázak, az 1 kilós telók.  Közben megtudjuk, hogy a Specialized miért akar világ legjobb kerékpáros márkája lenni, valamint fény derül a „Ride First, Work Later” szlogen magyarázatára is. Látunk szétfűrészelt Strike-ot, és a helyi Dizájn Center jóvoltából a fából készült Dínó bike-ot, a karbon velocipédet, illetve egy 3.5-méteres Dragster is előkerül a pult alól…

31 évvel ezelőtt a Specialized Bicycles alapítója és elnöke, Mike Sinyard, sikertörténetét 3 fontos dolog alapozta meg – szenvedélye a tekerés iránt, vállalkozó kedve, és szoros együttműködése a bringaboltokkal. Ez a három összetevő lett a Specialized minden sikerének és eredményének sarkköve. Azt mondhatjuk, hogy Mike a céget egy hibával indította el. Az igazat megvallva ő egy igazi, fiatal, hardcore bringás arc volt. Imádott bringázni. És pontosan ez volt, amit 1974-ben csinált. Szenvedélyétől fűtve, Mike eladta VW kisbuszát, hogy abból egy európai bringás túrát szervezzen.

Mike az út során bejárta Észak- és Dél-Európát. Egy délután, mikor egy olasz ifjúsági szállón pihent, találkozott egy hölggyel, aki kapcsolatban állt az igen figyelemreméltó alkatrész-gyártóval, Cinellivel. A vállalkozó szellem Mikeban rögtön megszimatolta a kínálkozó lehetőséget. Miután Mike meggyőzte újdonsült ismerősét, hogy hozzon össze egy találkozót Mr. Cinellivel, gyorsan beszerzett magának egy olasz öltönyt. Találkozott az olasz úrral, és rábeszélte, hogy engedélyezze ennek az ismeretlen amerikainak, hogy Amerikába importálja a Cinelli alkatrészeket.

Mike visszatért Kaliforniába, és kerékpárján (kisbuszát eladta!) járta be a bringaboltokat a teljes San Francisco öböl területén, hogy begyűjtse a megrendeléseket (és a pénzt) az olasz alkatrészekre. Kis idő elteltével visszatért az üzletekbe, hogy kiszállítsa a rendeléseket… mindezt egy kis utánfutóval, amit a kerékpárjához erősített. Hit, lelkesedés és a partnerek nélkül a Specialized nem tudott volna talpon maradni.

Belépve az előcsarnokba Mario Cipollini, a világbajnoki gépe, egy kényelmes bőr fotel, valamint némi elemózsia fogadja a „megfáradt” vándort.

31 évvel később, a cég kiteljesedett, s elkezdte fejleszteni saját termékeit, alkatrészeket és kerékpárokat (mondani sem kell, hogy jóval kifinomultabb elosztási rendszerrel). Ám a Specialized alapja még ma is a három pillér – a kerékpározás iránti szenvedély, a vállalkozó szellem és a független kiskereskedők megbízható partneri háttere.

Itt a végén már csak annyi kívánkozik ki belőlem, hogy tényleg élmény volt látni egy olyan munkahelyet, ahova az emberek nem azért járnak be dolgozni, mert  „valahó dógozni köll”, vagy mert éppen ide vették fel őket amikor üresedés volt, hanem azért mert szenvedélyük a munkájuk, amit tényleg szeretnek csinálni. A Specializedhez hasonló méretű cégek körében viszonylag ritka az, hogy a történések és a folyamatok mozgató rugója az az elv, hogy hozzunk létre valami igazán jó dolgot, és ehhez adjunk bele apait-anyait. Ilyen szinteken általában már csak a gazdaságossági, és megtérülési mutatók alapján szoktak döntéseket hozni, de szerencsére itt nem ezt láttuk.

Az a bizonyos kis busz, amit eladott Mike Sinyard. Miután beidult a cég azonnal visszavásárolta, és a továbbiakban csapatbuszként funkcionált. A kép jobb oldalán látható az első Cinelli gép, amivel jó díler módjára terítette a szajrét a nyugati parton. Érdemes figyelni a bőr nyeregre és a bőr talpú patent cipőre. A pedálból a lábat a kis féket oldalsó gomb megnyomásával lehetett oldani…

Örültünk, hogy nem láttunk semmi „ultrafjúcsördizájn” semmi értelme megoldást a vázakon. Minden kiforrott, letisztult, és funkcionálisan az egyik legjobban működő, és mégis szép.

A csapat versenyzői, szponzoráltjai éveken átt állandó tagjai a team-nek, és nem vándorlonak havonta a két forintal többet ígérő konkurenciához… talán szeretnek itt lenni. Kedveltük, hogy a Specialized piros, az 30 éve ugyanaz a piros. A kerékpár nevek 20 éve ugyanazok a nevek. A versenyzők 5-10 éve ugyanazok az arcok. És Mike Sinyard lelkesedése 30 éve töretlen. Mi már tudjuk miért: mert ami jó, az jó.

Az alapító, aki ma is sportos, energikus, fitt, és legalább annyira szenvedélyes lelkesedéssel beszél a cégéről, mint ahogy 30 évvel ezelőtt belevágott a kerékpár bizniszbe. Kár hogy nincs ezzel mindenki így…. A sikerben persze nagy szerepe volt a falon figyelő úriembernek, aki talán minden idők egyik legsikeresebb MTB versenyzője volt. Ő Ned Overend.

Specialized történelem

1974
Mike Sinyard megalapítja a Specialized-ot.

1975
A Specialized az első üzleti évben megnégyszerezi eladásait.

1976
A Specialized kifejleszti saját, gumi dizájnját a túra piacra.

Egy M2-es Metal Matrix alu vázas gép, félig Rock Shox, félig saját tunig telóval, XTR-el. A hátsó kerékben (Tioga fejlesztés) a küllőket kevlár szálak helyettesítik, amik egy spéci küllőanyához kapcsolódnak több irányból. A kerék centírozható, de a szálakat borító vékony műanyag hártya miatt menet közben szörnyű hangja volt. Azért akkoriban még lehetett vele világbajnokságot nyerni. Nekem még volt szerencsém ilyennel menni…

1977
A Specialized gumi választéka 8 modellre bővül.

1978
Megjelenik az első profi hajtogatható peremű gumi, a TURBO.

1980
Piacra dobják az első amerikai gyártmányú, csúcs minőségű FDA-minősítésű (Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság által ellenőrzött) vizes palackot.

Érdemes megfigyelni a minden hajlítást mellőző nyíl egyenes karbon csöveket, melyek hosszanti szálasak, és legjobb súly elérése érdekében hanyagolták róluk a külső „díszítő” karbon szövetet is. Hegesztett titán muffjaival akkoriban a totál megfizethetetlen kategóriába tartozott, viszont hozott néhány vk/vb-győzelmet.

1981
Kifejlesztik a Stumpjumpert, az első hegyikerékpárt, valamint az ALLEZ (országúti) és a SEQUOIA (túra) vázakat.

1982
A cég elköltözik a San Jose-i raktárból jelenlegi, 60.000 négyszöglábas, Morgan Hill-i bázisára.

1983
A Specialized megalapítja az első profi hegyikerékpáros csapatot.

1984
Kifejlesztik az első GROUND CONTROL MTB-gumit.

Egy igazán jó reklám plakát! Az alma ne esik messze fájától... A kép bal oldalának felirata: Ned Overend World Champion 1990. Rhyler Overend World Champion 2013.

1985
A csapat kapitánya, Ned Overend megnyeri a Nemzeti Hegyikerékpáros Bajnokságot.

1986
Elindítják az első, független, technikai támogatást nyújtó programot, amely a mountain bike versenyzőket, és szponzoraikat hivatott segíteni az ország egész területén.

1987
A Specialized csapat tagja, Lisa Muhich megnyeri a NORBA Nemzeti Bajnokságot.

Az első össztelós FSR prototipusa. Acél első háromszög, alu hátsórész, alu tömbből mart csavaros kapcsolódó elemek, nyomórúd nélküli acél rugóstag, de a legkeményebb a hátsó kantifék bowdenakasztója.

1988
Mike Sinyard-ot felvezetik a Mountain Bike Hall of Fame-be. Az első elérhető karbon vázas országúti kerékpár, az ALLEZ EPIC megnyeri az USA Nemzeti Kritérium Bajnokságát. Piacra kerül az első karbon vázas monti, a STUMPJUMPER EPIC.

1989
A DuPont-tal karöltve kifejlesztik a kompozit kereket.

1990
Elsőként fejlesztik ki az M2 METAL MATRIX COMPOSITE technológiát a kerékpárok számára. A Specialized Kanada és Európa felé nyit. Ned Overend megnyeri a legelső Hegyikerékpár Világbajnokságot.

1991
A Specialized csapat kapitányát, Ned Overendet felvezetik a Mountain Bike Hall of Fame-be.

Az FSR széria példánya minden idők egyik legnagyobb számban értékesített össztelós kerékpárja. Rugózási és forgáspont rendszere számos mai gépben köszön vissza majdhogynem változatlan formában. A titánstucnira is érdemes egy pillantást vetni.

1992
Az S-WORKS létrehozása. Kifejlesztik a SUB 6-ot, a legkönnyebb, ANSI/SNELL (Amerikai Szabványügyi Hivatal) által minősített sisakot. A Specialized CACTUS CUP versenyének első éve.

1993
A cég létrehozza az FSR-t, a legkeresettebb össztelós kerékpárt a világon.

1994
Piacra dobják a stílusos városi kerékpárt, a GLOBE-ot. Kifejlesztik a PIRANHAT-t és a HEADLOCK-ot. A Vail-ban rendezett világbajnokság szponzora a Specialized. Az EPIC ULTIMATE (2.6 pound-os karbon-titán monti váz) is elkészül.

1995
A Specialized az első cég az Interneten. A GRUND CONTROL kerékpárok segítségével népszerűsítik az össztelós gépeket. Megjelenik a BODY GEOMETRY. Az A1 PREMIUM ALUMINUM váz alapanyagként való első megjelenése.

1996
A CACTUS CUP nemzetközivé válik, a franicia, brazil és japán versenyek által. Az A1 PREMIUM ALUMINIUM felhasználása a Rockhopper kategóriában. A Specialized csapat új neve: Mountain Dew/Specialized Team.

1997
Kidolgozzák az FSR XC-t, amivel megalapítják a könnyű össztelósok kategóriáját. Kifejlesztik a VERTICAL VENTS-t az AIR COBRA és az AIR BANSHEE sisakok hátuljára. Forradalmasítják a sajtolással készült vázgyártást a GROUND CONTROL FSR-rel. Megjelenik a FATBOY BMX kategória. TJ Lavin aranyérmet nyer az X-Games-en.

1998
Ned Overend győz az XTERRA Világbajnokságon. Peter Reid megnyeri a hawaii Ironmant. Fillip Meirhaeghe győz a St. Wendal Világkupán. Christophe Leveque megszerzi az NBL és ABA címeket, valamint a BMX világbajnoki címét.

1999
Új R&D  (Racing &Development) részleg létrehozása Morgan Hill-en. Tara Llanes aranyérmet szerez az X-Games-en. Megszületik a fantasztikus nyúlási tulajdonságokkal rendelkező M4. A nyári X-Games-en TJ Lavin ismét aranyat szerez. Ned Overend szintén aranyértmet szerez újfent az XTERRA világbajnokságon. Az ARMADILLO gumik újjászületnek – a FLAT PROTECTION technológia új generációja által. Christophe Leveque megszerzi az NBL és a BMX Világbajnok címeket. Elkészül az első, orvosilag ellenőrzött nyereg design, a BODY GEOMETRY.

Számomra minden idők legszebb DH gépe ez az FSR. Működésileg is megállná helyét még manapság is. Semmit nem cserélnék rajta, úgy tökéletes, ahogy van. Szerintem…

2000
A Specialized a Festina szponzora a Tour de France-on, akik 2. helyezést értek el a csapat versenyen, és összesítettben 3. illetve 4. helyet szereztek. Megnyílik az Ohio Bemutató Központ. Kidolgozzák az E5-öt és a BODY GEOMETRY patent cipők technológiáját.

2001
Az MTB csapat az UCI ranglista első helyén végez. Mario Cipollini a Specializedhez igazol. Angel Casero győz a Vuelta-n S-WORKS AEROTEC géppel. Megjelenik a SIRRUS.

2002
Mario Cipollini megnyeri a Milano – San Remo-t, 6 szakaszt a Giro d’Italia-n és az UCI országútis világbajnokságát egy S-Works E5 nyergében. (Az első amerikai gyártmányú kerékpár, amivel vb-t nyertek.) Kifejlesztik az EPIC össztelós montit BRAIN technológiával. Filip Meirhaeghe nyeri az UCI MTB Világkupa sorozatát.

Specialized, 1974. Egy álom, egy cél, egy kiváló indok, hogy sose kelljen unalmas munkát vállalni. Két okból kezdett mountain bike-okat gyártani a Specialized 1974-ben: imádunk bicajozni és utáljuk az öltönyöket. Azóta sok minden megváltozott, de mottónk még mindig ugyanaz. Még mindig jobban szeretünk a Tamalpais-hegyen felfele mászni, mint a sikeres cégek 500-as listáján.

2003
Mario Cipollini folytatja győzelmi sorozatát S-WORKS E5 AEROTEC gépével, S1 sisakjában, BG cipőiben, és az új MONDO gumikkal. Így a 42 szakasz győzelmével megdöntötte a megdönthetetlennek hitt 41 szakaszos rekordot, melyet Alfred Binda tartott addig. Filip Meirhaeghe megnyeri az Ft. William Kupát S-WORKS EPIC-jével. Új gépcsaládok jelennek meg. A ROUBAIX – egy országúti versenygép, mely tökéletes hosszú tekerésekhez és rázósabb útvonalakra is. A TARMAC – a kompozit és alumínium technológia remek kombinációja. A STUMPJUMPER FSR – az XC trail kategória megalapítója.

2004
A jelenlegi világbajnok, Filip Meirhaeghe végigtekert Sea Otter-en, kijelenti, hogy soha többet nem versenyez merevfarú géppel. Ezzel az FSR technológiát az XC versenyzés szerves részévé teszi. Mario Cipollini-t és a Domina Vacanze csapatot meghívják a Tour de France-ra, ahol Specialized gépekkel versenyeznek. Kifejlesztik a fényerő növekedésére sötédető ADAPTALITE lencsét, melyet kifejezetten kerékpározáshoz terveztek, valamint a különbüző szélességekben kapható AVATAR és ALIAS BODY GEOMETRY nyergeket és az új, full karbon TARMAC-ot.

A vázak rajzolója, és analitikai elemzőmérnöke munkában. Érdekes volt hallani, hogy a minta példányoknál a legkisebb (a szériákban) sajtolt lemezeket is ki CNC-zik, és így vizsgálják a prototípus tulajdonságait.

Eredeti szöveg: BikeMag, 2004 november/december
Szöveg: Jorci, Atom
Képek: Atom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo