fbpx

Több ezren a Millenárison, 80000 bringás az utcákon

Várakozáson felüli részvétel mellett zajlott az április 20-i Critical Mass és annak kísérőrendezvényei. A demonstrálni kívánó kerékpárosok már akár 8 órától színes programokon vehettek részt, többek között a XIV. kerületi csillagtúra gyülekezőhelynek is kijelölt Millenáris Sporttelepen. Dübörögtek a stéhermotorok, nyargaltak a vaslovak és Bodrogi László dedikált a Milli egész napos rendezvényén.

cm01.jpg

Hajós András közreműködésével „Bringásreggelivel” indult sokak számára a Critical Mass délelőttje a Millenáris Sporttelepen. A tévés személyiség mellett a mikrofont Buppa, Kis György és Sinya adta kézről kézre atttól függően, hogy pillanatnyilag a cél a versenyeredmények ismertetése, a hangulatkeltés vagy a tömeg hergelése volt-e. Persze a hangulatra már a rendezvények sokszínűsége is garancia volt.

cm02.jpg

A pályára érkezőket mindjárt a lelátón a Bikemag által rendezett pályabringa kiállítás fogadta, melynek keretein belül olyan érdekességeket láthatott a közönség, mint amilyen Szűcs Gábor 1976-os montreali olimpiára készült Belán-Rajczy pályagépe, vagy a tokiói olimpia 5. helyezett Bicskey Richárd-Habony Ferenc páros hófehér Cinelli tandemje.

cm03.jpg

Bodrogi László, hazánk egyetlen Pro Tour kategóriás versenyzője, a 2007-es év világbajnoki ezüstérmese 10 órakor érkezett, ekkor vette kezdetét a velo.hu csapata által szervezett talk-show, melynek keretein belül Szilasi László beszélgetett vele. A hivatalos rész elhangzása után lehetőség nyílt, hogy a hallgatóság is választ kapjon esetleges kérdéseire, majd dedikálásra került sor.

cm04.jpg

Közben a betonteknőben folyamatosan zajlottak a versenyszámok, számos különleges, nem bajnoki számmal találkozhatott itt a közönség. Ilyen volt a selejtezőverseny, ahol minden egyes körben kiállították a célvonalon utoljára áthaladó versenyzőt, vagy a „titkos hajrát” magába foglaló verseny, amelynél a résztvevők nem tudhatták, hogy hány körös a verseny amelyben indultak, csak egy körrel a véghajrá előtt lehetett ez világos számukra.

cm05.jpg

A stéhermotorok dél körül bőgtek fel és kezdetét vette a 65 körös motorvezetéses verseny, Ábrok Norbert (vezetője Antalfi László), Fekete Dániel (vezetője Tarapcsák Péter) és Erdélyi Sándor (vezetője Szabó Zoltán) részvételével. A verseny felénél a Fekete-Tarapcsák páros géphiba miatt sajnos kiállásra kényszerült, ennek ellenére izgalmas párharcot láthatott a közönség, mely végül Erdélyi Sándor és Szabó Zoltán győzelmével zárult.

cm06.jpg

Persze ezzel még nem ért véget a látnivalók sora ugyanis elindult a nemzetközi bringapóló mérkőzés. A Millenáris vendégei ezúttal a bécsi pólósok voltak, így valódi „kuruc-labanc” összecsapást láthatott a közönség, mely a „Habsburg Kupáért” zajlott. Ezúttal a rutinos magyar versenyzők bizonyultak jobbnak, így a díj idehaza maradt. Közben a teknőben a pontverseny mezőnye körözött, így a szpíkerek körkapcsolás jelleggel közvetítették a két eseményt.

cm07.jpg

A nap programját Nagy „Gizmo” Attiláék légi showja zárta, bizonyítván, hogy a bicikli a levegőben is hatékony. Mindemellett a legkisebbek BringaSuli keretein belül tölthették az időt, lehetőség nyílt GKM „Bringázz a munkába” akciójához való csatlakozásra, valamint petíciót írhattak alá a jelenlévők a Millenáris megmentéséért. A vállalkozó szelleműek amatőr időfutamban mérettethették meg magukat – ezúttal hetvenen voltak. Ekkor azonban már javában gyülekeztek a Critical Mass zöld mezes szervező aktivistái, hogy aztán ? 4-kor mindenki átvonulhasson a Deák térre, ahol Hollandia budapesti nagykövete – Ronald Alexander Mollinger – indította el a demonstrációt.

cm08.jpg

Bár a korábbiaknál rövidebb útvonalon, de a tömeg ismét körbekarikázta a várost. A demonstráció idén négy óra hosszat tartott, és akik a végén haladtak, azok bizony kerek egy órával késték le az össznépi bringaemelést, amit optimista módon fél hétre időzítettek. A korábbi évek tapasztalata alapján erre az időpontra mindig megérkezik a tömeg vége, de idén máshogy történt. Nem is csoda, hiszen megint (világ)rekordot sikerült dönteni – ezúttal 80000 bringás jött el. A szervezők remélik, hogy ezen tömeg láttán már nem férhet kétség a fővárosban hiányzó mintegy 500 kilométernyi kerékpárút és kerékpársáv létjogosultságához.

cm09.jpg

A magam részéről emellé pedig még azt is remélem, hogy ez a tömeg végre méltó központra lelhet a Millenáris Sporttelep patinás épületében. Április 20-án bizonyosságot nyert, hogy ilyen központra igenis szükség van, ha pedig a Millin színvonalas programokat szerveznek, akkor eljönnek a bringások, és pár év múlva ismét zsúfolásig megtelhet a stadion. Úgy legyen, de addig is: biciklizz minden hétköznap!

cm10.jpg

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo