fbpx

Eurobike 2010: újdonságok a Cannondale, Wheeler, Mongoose, Marzocchi, DT, Funn és Acor standokon

A Mali Kft. által forgalmazott termékek standjainak levadászása nem volt egyszerű feladat, mert szinte mindegyik márkánál hatalmas volt a kínálat, meg az embersűrűség is. A legnagyobb nyüzsgés persze a nagy múltú amerikai márkánál, a Cannondale-nél volt…

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

A Flash Hi-Mod1 közvetlen a csúcsmodell alatti XC gép, amely feketében is elérhető lesz majd. A váz csak 950 gramm, és mindent kihoztak a karbonból, amit csak lehet, így rettentő merev hajtásirányban, de apró trükköknek hála kényelmes is. Ilyen például a lapított láncvilla. Egyre több cég hirdeti a rendszerintegrációt is. Ez a Cannondale-nél a villa, váz, kormánycsapágy, stucni, hajtómű egymáshoz tervezését jelenti, ami egyértelműen javít a menettulajdonságokon.

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

A nyeregcső is a rendszer része, és meglepően nagy elmozdulásra képes a középső lapítás mentén.

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

A Scalpel Ultimate a csúcs össztelós XC gépük. A képen a fiatalabbik Fumic tesó versenygépe látható, amely még könnyebb, mint a gyári Ultimate a maga 8,4 kilójával. A váz taggal együtt 1600 gramm alatt van, és érdekessége, hogy a karbon rugalmasságát használják ki a 80 mm mozgáshoz, azaz nincs alsó forgáspont. (Részletfotók a galériában.)

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

A 120 mm-es alu és karbon változat maraton felhasználásra 1392 és 1259 grammos tömeggel. A Scalpelben és Flashben is látható csúcs Speed Carbon XLR se könnyebb, viszont a versenyzők kérésének eleget téve alacsonyabb lett, és a Solo Air rendszer mellett megkapta a Rock Shox lockoló karját.

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

Az alábbi modellek városi felhasználásra készültek. A telós változat 50 mm-t mozdul. Kíváncsi lennék, hogy elérik-e a Leftyk merevségét.

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

A stand fő slágere az újjászületett Jekyll volt, amely tulajdonképpen két bringa egyben, mert a speciális elrendezésű és rendszerű FOX tagnak hála rendkívüli mászó és lejtőző tulajdonságai vannak. A 150 mm út, pedig akár 11,6 kilóval is párosulhat. Igaz, ekkor már 7500 Eurót kell kicsengetnünk.

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

Itt rejlik a gép lelke: felfelé ugyanis a 90 mm-t mozgó és mászó karakterisztikájú tagot választhatjuk a kormánykapcsolóval, míg lefelé átkapcsolhatunk a 150 mm-t mozduló, és a geometriát is laposító lejtőző kamrára. A merevség érdekében a csapágyak 15 mm-es átütőtengelyek mentén rögzülnek, míg a hátsó tengely x12-es rendszerű. A nagytesó, Claymore 110 és 180mm-es adatokkal tudja majd ugyanezeket a tulajdonságokat.

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

Számomra ez volt a kiállítás legszebb ciklokrossz gépe. Érdekessége az alsócső BallisTec anyaga, amelyet a golyóálló mellényekben is használnak, így valószínűleg minden kőfelverődésnek ellenáll majd. A láncvillák itt is lapítottak, hogy legyen pár milliméter rugózás is.

Eurobike 2010: Cannondale

Eurobike 2010: Cannondale

Talán a Cannondale volt az első a Badboy sorozattal, amely elindította a matt fekete városi bringák sikertörténetét. Ma már elég széles a termékcsalád ebben a színben. A képen a Vintage Ultra látható tökéletes munkábajárós felszereltséggel.

Eurobike 2010: Wheeler

Eurobike 2010: Wheeler

A Hornet talán a Wheeler legsokoldalúbb gépe: 150 mm rugóút, hydroforming csövek, fékfüggetlen rendszer, 12 mm-es átütőtengely, 13 kiló alatti súly, állítható nyeregcső. Ilyen felszereltséggel a világon szinte mindenhol tökéletesen el lehet boldogulni.

Eurobike 2010: Wheeler

Eurobike 2010: Wheeler

Az autósportban az igazi sikerrecept a kis kasztni nagy lóerő. Valami ilyesmi járhatott a tervezők fejében is. Városban izgalmas lehet egy ilyen gép, amit könnyen tudunk aluljáró lépcsőkön is fel-le cipelni.

Eurobike 2010: Wheeler

Eurobike 2010: Wheeler

A svájci Esther Süss ezzel a géppel lett maraton világbajnok, amely a gyári Falcon számára átalakított változata.

Eurobike 2010: Wheeler

Eurobike 2010: Wheeler

A bárki által megvásárolható változata 30 sebességes XTR kombóval, 100 mm rugóúttal, karbon DT taggal és villával 9,9 kilót nyom.

Eurobike 2010: Wheeler

Eurobike 2010: Wheeler

Ez a fajta rejtett kábelvezetés már az alsóbb kategóriás modelleknél is fellelhető. Itt tulajdonképpen már minden karbon. Számomra érthetetlen, hogy mind DH-ban, mind XC-ben miért tornyozzák ennyire a kormányokat, holott meredekebb stucnival vagy emeltebb kormánnyal is el lehetne érni ugyanezt, és még merevebb is lenne az irányítás.

Eurobike 2010: Wheeler

Eurobike 2010: Wheeler

Ennél jobb és fékfüggetlenebb mozgást biztosító megoldást még nem láttunk. Mivel a Specialized FSR néven levédette Amerikában, ezért az ottani piacon nem lehet ingyen használni.

Eurobike 2010: Wheeler

Eurobike 2010: Wheeler

Ez a modern vezérlőpult nagyjából háromszor annyi kart és kezelőszervet tartalmaz, mint mondjuk egy 15-20 évvel ezelőtti csúcs gép kormánya, amelyen volt két fékkar, meg két hüvelykujjas felső váltókar.

Eurobike 2010: Mongoose

Eurobike 2010: Mongoose

A Maurice-ből két modell lesz, de mindkettő ugyanarra a 4130-as Cr-Mo csőszettre épül majd 44-18-as áttételekkel. A képen látható változat alapból fixi, míg a fehér-fekete-piros FS az egysebességes, bár mindkettőn megfordítható a kerék és máris egysebességes vagy fixi varázsolható belőle. Chris Akrigg is ilyennel vadul az őrült fixis videóiban.

Eurobike 2010: Mongoose

Eurobike 2010: Mongoose

Régóta figyelem és próbáltam is a Freedrive rendszert, de még mindig nem teljesen értem, hogy mi, merre, mennyit mozog. Hihetetlen, hogy van egy emberi agy, aki ezt ki tudta találni. Minden Mongoose össztelós ezt a rendszert használja, csak különböző úttal.

Eurobike 2010: Mongoose

Eurobike 2010: Mongoose

A Boot’R Romo, Steve Romaniuk nevét viselő nagy FR vagy DH gép: 210 mm út, 150–es Maxle hátsótengely, a 64,5 fokos fejcsőszög, a 352 mm alacsony középrész és a kiváló Elka rugóstag mind a kemény zúzásra predesztinálja.

Eurobike 2010: Mongoose

Eurobike 2010: Mongoose

Amir Kabbani slopestyle gépe: érdekesség a fejcsőben futó fékkábel.

Eurobike 2010: Mongoose

Eurobike 2010: Mongoose

A váltókart meg ők nem sokat használják, így legalább nincs gond a kormánypöriknél a kábellel, meg a váltókarba sem akad bele a keze vagy a térde. A csapágyak rögzítését sem bízták a véletlenre.

Eurobike 2010: Mongoose

Eurobike 2010: Mongoose

A Teocali egy új család lesz, amely az AM és enduró igényeket hivatott kielégíteni a 150 mm-es rugóút-tartományú szegmensben Super, Elite és Comp változatban. A képen az Elite látható a durvuláshoz ISCG 05-ös láncterelő szemekkel, 2×10 sebességgel és az új Sektor villával.

Eurobike 2010: DT

Eurobike 2010: DT

Fent látható az új DT FR 2050 fedőnevű kerék, amely nevéhez méltóan 2050 grammot fog nyomni párban. A 32 mm-es felninek hála erősebb lesz, mint az alatta látható modell az E2000, és az agyméret is csak az FR és DH gépeknek megfelelő szabványokban (20 mm, ill. 10, 12 mm) lesz elérhető.

Eurobike 2010: DT

Eurobike 2010: DT

A DT csúcs enduró kereke, az EX 1750 mellett bár ott van a „NEW” felirat, de nem igazán tudtunk rájönni, hogy mi benne az újdonság, hacsak nem a matricák fekete színe. Mindenesetre 140 mm-től felfelé szinte minden gyártó ezt a szettet használja, de legalábbis az alapját képező EX500-as felnit. És, hogy mit bír a rendszer? Sam Hill ezzel a szettel lett DH világbajnok az Eurobike hétvégéjén.

Eurobike 2010: DT

Eurobike 2010: DT

A villák 1170 és 1770 gramm között mozognak majd a rugóútak pedig 100-120-140 és 150 mm-esek lesznek. A magnézium hidak kaptak egy merevítő alu betétet. Az Xmm és EXM modellekben új csillapítóegység lesz, így egyharmad úttal süllyeszthetők lesznek, és részben aktívak maradnak. A kínálat azonban még mindig csak az XC, maraton és AM felhasználók számára tartogat csak csemegéket. Jó lenne, ha végre megjelennének az enduró villák is.

Eurobike 2010: DT

Eurobike 2010: DT

Újdonság lesz a DT teljesen karbon merev villája, amely összesen 585 grammot fog nyomni, míg a 29”-os változat 595-öt.

Eurobike 2010: Magura

Eurobike 2010: Magura

Reneszánszát éli a nagy klasszikus Magura HS 33, mert ugye még mindig a felni a legnagyobb tárcsa: áttervezték szinte minden alkotóelemét és jelentősen megnőtt a fékpofa mérete. Körülbelül 450 gramm a komplett rendszer súlya, a Firm Tech változat pedig (kizárólag a Magura és egyes Suntour trekking villákhoz használható) ennek majdnem csak a fele.

Eurobike 2010: Magura

Eurobike 2010: Magura

A kistesó HS11 pedig többféle színben lesz választható.

Eurobike 2010: Magura

Eurobike 2010: Magura

A telókészlet náluk is egyre bővül. Új dizájn, nagyobb merevség és jobb működés a 2011-es hívószavak. A csúcsmodell ezentúl is a Durin Race lesz 1410 grammal, 100 vagy 80 mm úttal. A túloldalon a 100-140-et mozgó, átütős 1776 grammos Thor lesz.

Eurobike 2010: Magura

Eurobike 2010: Magura

Maxle gyorszáras tengely, PM fékrögzítés, gyári fékkábel rögzítő szem, progresszívebb mozgás, lágyabb olaj, állítható út, csillapítás, előfeszítés és kompresszió.

Eurobike 2010: Magura

Eurobike 2010: Magura

Itt vakon lehetett a fékkarokat húzogatni, és a gép megmondta, hogy melyik változat volt az, amelyik legjobban tetszett.

Eurobike 2010: Marzocchi

Eurobike 2010: Marzocchi

Az XC és maraton Marzocchi kínálat. A Marathon LR belülről 80, 100 vagy 120 mm-esre állítható, és az acél becsúszók ellenére is csak 1870 grammot fog nyomni (kormányról vezérelhető lockouttal). Mindezt pedig 260 eurós alapáron.

Eurobike 2010: Marzocchi

Eurobike 2010: Marzocchi

Marzocchi Corsa Superleggera. Elég ferrárisan hangzik… Az adatok, a szín és valószínűleg az ár is hasonló: 100 mm út (levihető 80 mm-re), 1460 gramm, 32 mm-s nikkelezett alu becsúszók, új levegős rendszer, PM fékrögzítés. Választható lesz fehérben is.

Eurobike 2010: Marzocchi

Eurobike 2010: Marzocchi

44 RC3 Titanium. Az ideális AM villa: minden cső alu, 150 mm rugóút, állítható kis- és nagysebességű kompresszió, csillapítás és levegős előfeszítés. 15 mm-s kézzel oldható tengely, 1970 gramm tömeg.

Eurobike 2010: Marzocchi

Eurobike 2010: Marzocchi

A villák színéről és a zöld eloxálás szépségéről lehetne vitatkozni. Az egyik nap láttunk egy vörös becsúszót is, ami a teljesen fekete villán viszont egyértelműen nagyon jól mutatott. Mindenesetre 2011-ben már elég elavult megoldás a négy kicsi és két nagy csavarral történő tengelyrögzítés, holott más villáikon már ott a szerszám nélkül bontható tengely.

Eurobike 2010: Acor

Eurobike 2010: Acor

A színen ennél az Acor váznál is lehetne vitatkozni (létezik fehérben is), de a muffok szépségén semmiképp. Cr-Mo alapanyag, 1900 grammos tömeg.

Eurobike 2010: Acor

Eurobike 2010: Acor

Ma már mindent a karbon visz, de ezt a fajta nemes hangulatot sohasem lesz képes árasztani magából.

Eurobike 2010: Acor

Eurobike 2010: Acor

Új titán merevvillájuk is lesz Acoréknak karbon vállal és nyakkal. Egyéb érdemi infót nem sikerült megtudnunk róla.

Eurobike 2010: Funn

Eurobike 2010: Funn

A Funnál továbbra is a tiritarka színeket erőltetik, amelyek az idei színőrületből már egyáltalán nem lógtak ki.

Eurobike 2010: Funn

Eurobike 2010: Funn

Két éve még csak egy hajtókar árválkodott a standjukon, most viszont már egy egész polcnyi választékuk van…

A Cannondale, Wheeler, Mongoose, Marzocchi, DT, Funn és Acor hazai forgalmazója a Mali Kft.; www.mali.hu

A fenti márkák újdonságairól készült további fotók galériája ide kattintva érhető el.

Szöveg és fotó: KGÁdám

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo