fbpx

Eurobike 2010 – a németek uralták a kiállítást

A standok elhelyezkedése egyértelműen mutatta, hogy a német piac mekkora szereplőjéről volt szó. Általában a csarnokok bejáratánál és hihetetlen méretű pavilonokkal fogadták a látogatókat. A Ghostnál az előtérben helyezték el a különböző szakágak csúcsgépeit, hogy már nyálcsorgatva menjünk be a többi gépük közé, így már a fő folyosókon is nagy tumultust tudtak generálni.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

Az új DH gépüket a 14-szeres német bajnok, Markus Klausmann segítségével fejlesztették ki, így mindent tud, ami egy mai modern DH géptől elvárható: 350 mm mély középrész, kis rugóstag áttétel, pogózásmentesség, és a kis görgőnek hála, egyenletes a tekerhetőség is.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

…és ez pedig amit Klausmann épített magának. A Tune alkatrészeknek hála enduro súlyban van, a kerékszett például 1600 grammos a gyönyörű King és Kong agyakkal.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

XC vonalon sem tétlenkedtek, mert hihetetlen szép vonalvezetésűek és színvilágúak a csúcsgépeik: új és merevebb az első váltó rögzítése, a vázméretek arányai hátul is arányosan nőnek a testmérettel, és persze javult a merevség és a rugalmasság is a megfelelő helyeken. Érdemes odafigyelni a 180-as első tárcsára.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

Itt látható jól, hogy középen mennyire elvékonyodik a támvilla, ami jótékonyan hat a kényelemre.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

A már mindenkinél megtalálható tapered (alul 1,5″ felül 1 1/8″) fejcső amellett, hogy merevebb, jobban osztja el a vázba az erőket.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

Ezért a látványért érdemes karbon vázat venni.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

Az XC össztelóson is vannak csemegék: a középrész egy egységből áll, ami fogadja a nyeregvázcsövet meg az alsócsövet, a középrészt, a tagot és a hátsórész fő forgáspontját. Egy egységből készült a himba is, hogy merevebb legyen. A rugóstag még alacsony nyomáson is használható az 1:2-höz áttételi aránynak köszönhetően.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

Alapvetően a neonszínek voltak a jellemzőek – a Ghostnál épp egy jobb kombinációban.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

Ha egy standon matt fekete bringát láttunk, akkor az biztos, hogy a csúcsgép volt. Ezen a Szellemen tulajdonképpen csak a hajtás nem karbon. Ezzel elérték a 7,9 kg-t elöl-hátul száz milliméterrel.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

Itt egy mind színben mind formában eltúlzott kombinációt láthatunk.

Eurobike 2010 - Ghost

Eurobike 2010 - Ghost

A 4X/dirt bringájuk viszont nagyon tetszetős volt: okos megoldások, jó geometria. Színvilága pedig az Ironhorse Sundayekét idézi.

Eurobike 2010 - Magellan

Eurobike 2010 - Magellan

Ismét lesz össztelós gép a Magellan háza táján: 100 mm út, bő 2 kilós tömeg, horst linkes felfüggesztés.

Eurobike 2010 - Magellan

Eurobike 2010 - Magellan

Jól látható, hogy a nagynyomású folyadékok itt is jól megdolgozták a csöveket.

Eurobike 2010 - Magellan és BTS

Eurobike 2010 - Magellan és BTS

Ügyeltek rá, hogy a házon belüli BTS alkatrészekből könnyű legyen válogatni a vázhoz.

Eurobike 2010 - Magellan

Eurobike 2010 - Magellan

A Pyxis is megújult: gyönyörű fehérben pompázik, jelentősen lefogyott (nagyjából 1330 gramm), új ötvözetből készül, és csak tárcsaféket fogad.

Eurobike 2010 - Magellan

Eurobike 2010 - Magellan

A Cseke stand nagyjából akkora volt, mint ami itt a képen látszódik, de remekül bővítették a padlószint alatt.

Eurobike 2010 - Magellan

Eurobike 2010 - Magellan

Nem minden cégnél volt ennyire egyértelműen és részletesen felcimkézve az összes alkatrész.

Eurobike 2010 - BTS

Eurobike 2010 - BTS

A BTS paletta az idei év divatjának megfelelően többféle színben eloxálva érhető el.

Eurobike 2010 - Magellan

Eurobike 2010 - Magellan

A 2011-es Pyxis Team szolidabb színvilágban.

Eurobike 2010 - Magellan

Eurobike 2010 - Magellan

Egyre több gyártó ismeri fel, hogy felhasználóbarát, ha ugyanazt a terméket több színben is kínálja. Ugrálós gépekbe egyre több helyen látni ehhez hasonló átütős merev villákat.

A Ghost és Magellan kerékpárok, valamint a BTS termékek hazai forgalmazója a Cseke Zrt.: www.csekert.hu
A Ghost kerékpárok hivatalos honlapja: www.ghost-bikes.com

Szöveg és fotó: KGÁdám

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo