fbpx

Egy hónap múlva nyit az EICMA Milánóban

Nemsokára ismét olasz technikai csemegékkel jelentkezünk a magazinban és a honlapon, hiszen 2008. november 4-9. között rendezik meg immár 66. alkalommal Európa egyik legpatinásabb bringás seregszemléjét, a Milánói EICMA-t. A kiállítás idejére a tavalyihoz hasonlóképpen ismét felépítenek egy velodromot az egyik csarnokban, a nagyérdemű azonban idén egy valódi hatnapos pályaverseny szemtanúja lehet…

Az utóbbi pár évben átrendeződtek az erőviszonyok az európai kerékpáros kiállítások piacán. Tavaly a 2006-os év statisztikái szerint még másfajta helyzetet vázoltam fel. A 2007-es év alapján korábbi abszolút vezető pozícióját elveszette ugyan a milánói expó, de csatlakozó programok tekintetében, még mindig a legkülönlegesebb Európában, illetve az országúti szakág – ezen belül pedig az olasz márkák – kedvelői továbbra is itt találhatják meg leginkább a számításukat.

Az EICMA tulajdonképpen egy kétkerekű szakkiállítás, így motorosok és bringások egyaránt a magukénak érezhetik. Ennek ellenére a két szekciót sokáig külön időpontban rendezték, ezzel szemben tavaly egyszerre került lebonyolításra mindkettő, több mint félmillió látogató mellett. A rendezvénynek évtizedekig helyet adó, a város központjában fekvő expóterületet 2005-ben váltotta fel az új, városszéli, hipermodern komplexum, de ebben az évben több újítást is megélt a bringás szekció. Ezek között említendő az a többnapos belvárosi bringás utcabál, melynek céljaként a milánóiak a seregszemle eseménysorozatába történő bevonását jelölték meg. Ugyanebben az évben a kerékpáros sajtó képviselői számára konferenciát szerveztek a városi közlekedés témakörében.

Tavaly a megszokottnál későbbi időpontban rendezték a kiállítást, ezt a hagyományt követi az idei seregszemle is. A tavalyi tapasztalatok alapján ez az időpontválasztás abból a szempontból kedvező, hogy így nem szeptemberben, szoros egymásutánban kerül sor a három legnagyobb európai bringás expóra (IFMA, Eurobike, EICMA), viszont szerencsétlen abban a tekintetben, hogy lefedi a Bike Brno időpontját. Ennek hatása abban érezhető, hogy számos nem olasz világmárka inkább a cseh helyszínen állított ki tavaly november elején. No de az ő hiányukat bőven kárpótolta az a feledhetetlen 4 napos pályaverseny, amelyet az egyik csarnokban felépített 200 méteres fapályán tekinthetett meg a nagyérdemű. A pont-, madison-, selejtező, sprint- és derny számokban valódi világnagyságok mérték össze erejüket. A négynapos páros küzdelem összetettjét Athén olimpiai bajnoka, a 2007-es év aktuális országúti világbajnoka, Paolo Bettini és a hatnapos-specialista Marco Villa nyerte, de a mezőnyben kerekezett az idei országúti világbajnok Alessandro Ballan is.

A 2009-es friss termékek bemutatása mellett a szervezők idén folytatják a hagyományt, és ismét pályaversenyen izgulhatnak az érdeklődők. A pálya 166,6 méteres lesz, melyen ezúttal 6 napon keresztül 12 páros küzd majd a végső győzelemért. Az esemény helyet kapott az idei hatnapos versenynaptárban, a résztvevők személyéről pedig egyenlőre annyit lehet biztosan tudni, hogy az idén visszavonuló Paolo Bettini még biztosan itt lesz. A rendezvény projektmenedzsere az a Silvio Martinello, aki hatnapos versenyzőként 28 győzelmet mondhat magáénak, tehát a tavalyi magas színvonal idén is garantált. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a világ egyik legfejlettebb kerékpáros kultúrájával rendelkező Olaszországban hazánkhoz hasonlóképpen nincsen állandó fedett velodrom. Az is igaz azonban, hogy emellett több mint 40 nyitott pályával rendelkeznek.

A 2008-as hatnapos versenyre tervezett pálya

A 2008-as EICMA kiállításon látott országúti kerékpáros újdonságokról képes beszámolóval jelentkezünk magazinunk november-decemberi számában. A rendezvényt kísérő hatnapos versenyről honlapunkon adunk összefoglalót.

Mást is nyújt Milánó a kerékpársport szerelmeseinek: itt található például a kultikus Vigorelli velodrom


Végezetül egy kis statisztika a 2007-es EICMA seregszemléről:

Motoros beltéri szekció: 68.833 m2
Motoros kültéri szekció: 85.000 m2
Bringás kiállítói szekció: 10.822 m2
Bike4Show pályaverseny: 9000 m2
Kiegészítő rendezvények: 94.000 m2
Kiállított kerékpáros márkák száma: 452, összesen 39 országból
Kerékpáros szakmai látogatók: 4.638 (1.335-en külföldről)
A két szekcióra együttesen regisztrált újságírók: 2.812 (814-en külföldről)
Összes látogató a bringás és a motoros szekcióra együttesen: 535.000

Celebritások az egyik EICMA standon: Eddy Merckx és Mario Cippollini


További információk:

A tavalyi négynapos pályaversenyről (Bike4Show 2007):
http://fiera.eicma.it/ciclo/en/publishing.aspx?PageId=175&PagePath=1-

A kiállítás hivatalos honlapja:
www.eicma.it

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo