fbpx

Bakonyi XC edzőkörök: Körishegyi túra

Hosszú téli estéken szorgalmas kerékpároshoz méltó módon nyomtam a TV előtt a pedált és közben a szürkeállomány karbantartása céljából a „Legyen ön is milliomos” adását néztem. A nyolcszázezres kérdés az addig magabiztosan játszó nagy tudású játékost zavarba hozta és miután elhasználta segítségeit kiesett. A számára nehéz kérdés ez volt: „Melyik hegységben fekszik a Cuha-völgye?” A játék végén a kvíz-mesterrel megegyeztek, hogy bizonyára szép hely lehet, és egyszer érdemes lenne ellátogatni oda…

Az első technikás mászás Likaskő felé

Az első technikás mászás Likaskő felé

Bizony szép, hiszen az ország egyik legszebb turistaútvonaláról lenne szó. Az adás kapcsán is felmerült bennem a kérdés: vajon miért vágyunk mindig inkább a távolabbi, nehezen elérhető célok felé, miközben a hozzánk karnyújtásnyira fekvő értékeket gyakran észre sem vesszük. A tervezett „bakonyi edzőkörökkel” a figyelmet arra szeretném felhívni, hogy néha a távoli úti célok helyett érdemes saját környezetünket is alaposan megismerni. Mostani túránk kiindulópontja Vinye. Ez a pár házból álló kis település mind közúton, mind vasúton jól megközelíthető, Győrtől 45 km, ráadásul a környék akár több hétre elegendő úti céllal kecsegtet bennünket. Bármerre indulunk, szinte egészen bizonyos, hogy valami nevezetes vagy érdekes helybe botlunk. Ha nem a „szánkkal tekerünk”, a Bakony gazdag állatvilágából többet figyelhetünk meg, mint az állatkertekben. Mielőtt e sorok írásához fogtam volna, a „próbakör” tekerése közben három rókával, két szarvascsordával, muflonokkal és számtalan őzzel találkoztam.

Likaskőt a több irányból kialakult barlangjáratok teszik érdekessé

Likaskőt a több irányból kialakult barlangjáratok teszik érdekessé

Kőrishegyi túra

Az útvonal összeállításánál figyelembe vettem azt, hogy amennyiben nem azonos a résztvevők erőnléte, felkészültsége a gyengébbnek legyen egy könnyebb, „menekülő” útvonala közös találkozási pontokkal. Ebből következik, hogy így mindenki a saját tempójában tud haladni, és a közös tekerés élményének megtartása mellett sem vesszük el egy életre kedvesünk kedvét a túrázástól. Indulás után a vinyei vasútállomástól egy kilométert aszfalton haladunk Fenyőfő irányába. Ekkor mindjárt két lehetőségünk is adódik. A sárga jelzésen végig a Hódos-ér mellett haladva jól tekerhető dózerolt úton lassan emelkedünk felfelé, avagy a zöld jelzésen két kilométer kemény sziklás mászás után érhetjük el Likaskőt. Ezt az egészen egyedi képződményt a több irányból kialakult barlangjáratok teszik még érdekesebbé. A barlangnál megpihenve, majd azt elhagyva még 600 métert haladunk a zöld jelzésen. Ezt követően balra fordulva megkezdhetjük túránk első komoly ereszkedését. Az elágazásnál nehezen észrevehető egynyomos, jelzés nélküli ösvényt keressünk, melyen mindig balra tartva érjük el ismét a Hódos-ér völgyét. Ha mindig jó irányba mentünk, egy hídhoz érünk. Amennyiben a csapat különvált, az első „randevút” célszerű erre a helyre megbeszélni.

A legszebb sziklakerteket a természet produkálja!

A legszebb sziklakerteket a természet produkálja!

Tovább a sárga jelzésen a folyó mentén haladhatunk az enyhén emelkedő úton. A folyóvölgyet elhagyva a piros keresztet követve az út meredekebbre vált, majd némi hullámvasutazás után elérjük az egynyomsávos, jó minőségű aszfaltutat. Újra választhatunk, vagy az aszfalton egyenesen tekerünk Kisszépalma-pusztáig, vagy a kerékpáros körökben „dühöngőnek” keresztelt ösvényen megkezdjük túránk leghosszabb, több mint 4 kilométeres technikás mászását. Utóbbi esetben a piros jelzés mutatja a helyes irányt. Ha sikerült az utat végig kitekernünk, megnyugodhatunk, még nincs baj a kondinkkal! Mielőtt elérnénk a 709 méteren fekvő Kőrishegyet, a piros jelzéshez csatlakozik a sárga, zöld majd az országos kék jelzés is. (ezen a részen gyakran láthatunk békésen legelésző muflonokat). A hegytetőn tiszta időben mindenképpen érdemes megpihenni rövid időre. A fából ácsolt kilátóról déli irányban a Balatonig is ellátunk, míg észak felé jól kivehető Pannonhalma épületegyüttese, körbe-körbe pedig zárt erdő, amíg a szem ellát. (Győrújbarát kiindulóponttal erdei utakon akár a több mint 100 km-re fekvő Balatonig is eljuthatunk összefüggő erdőségben haladva.)

Kőrishegyről lefelé csiszolhatjuk a technikánkat

Kőrishegyről lefelé csiszolhatjuk a technikánkat

Ha a hegytetőn körülpillantva kigyönyörködtük magunkat, az országos kék jelzés mentén „lezuhanhatunk” a már érintett Kisszépalma-pusztáig. Száguldás közben figyeljünk az errefelé gyakori gyalogos turistákra és vigyázzunk, nehogy túlvállaljuk magunkat!

Kőrishegy legszebb arcát Szépalma felől mutatja meg

Kőrishegy legszebb arcát Szépalma felől mutatja meg

Az aszfaltot keresztezve a kék jelzés szelídebb turistaösvényre vált, majd egy kiváló minőségű murvás, rendszeresen karbantartott úton beérünk Szépalmapusztára. (szálláshely, arborétum) Az utolsó hosszabb emelkedőt a legelésző magyar szürke marhák látványa teszi érdekesebbé. A Kőrishegy ebből az irányból mutatja talán a legszebb arcát. Az arborétumnál ismét érdemes rövid időre megállni, hiszen nagy számban láthatunk növénykülönlegességeket. Továbbhaladva Borzavárig aszfalton száguldhatunk lefelé, néhol akár hetven kilométeres sebességgel. A falu főutcáját elérve balra, majd a falutábla után közvetlenül jobbra forduljunk. Jól járható jelzés nélküli utunk egy krumpliföldön halad keresztül, majd kellemes gurulás után elérhetjük Porva-Csesznek vasútállomását. A fahídon áthajtva balra fordulunk, és a piros jelzésen elérkezünk túránk legérdekesebb részéhez, a Cuha-völgybe. Az út végig a patakot követve halad a festői szurdokban, miközben tizenkét gázlón kell áthajtanunk. Az utolsó gázlót követő rövid emelkedő végén ismét feltűnik túránk kezdőpontja, Vinye.

A gázlókon való átkelés nem mindig sikerül száraz lábbal…

A gázlókon való átkelés nem mindig sikerül száraz lábbal…

Akinek az útvonal megnyerte a tetszését, és versenykörülmények között is szívesen kipróbálná magát és kerékpárját, nincs más dolga, mint nevezni a Győr Maraton hosszútávjára, melynek egyik szakasza éppen az ismertetett útvonal. (A bemutatott útvonal hossza: 30 km, szintkülönbség 730 m.)

Megjelent a Bikemag 2007. májusi számában.

Szöveg: Vock Balázs
Fotó:
Vock Balázs

A csodálatos helyen fekvő Hódoséri Vadászház túránk kiváló kiindulópontja lehet

A csodálatos helyen fekvő Hódoséri Vadászház túránk kiváló kiindulópontja lehet

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo