fbpx

2009-es Duna Kerékpártúra: Budapestről, a Parlament elől indul az első útvonal

A kerékpározás szerelmesei Európa minden szegletéből – az EU-tagállamokból, a nyugat-balkáni országokból és Törökországból – már az utolsó simításokat végzik, mielőtt kezdetét venné az első európai kerékpártúra a Duna mentén. Június 23-án reggel 8:30-kor 23 ország 200 kerékpárosa indul Budapestről, a Parlament elől, hogy megkezdjék az 5 napos túrát Magyarországon, Horvátországon és Szerbián keresztül.

A Kossuth téren György Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője, Greg Dorey, brit nagykövet, és Krizsanits János, a Kerékpáros Magyarország Szövetség elnöke köszönti őket, majd Dr. Világosi Gábor, az országgyűlés alelnöke indítja útjára ezt a különleges eseményt.

Miután a kerékpárosok elhagyják Budapestet, a híres Duna-Dráva Nemzeti Parkon keresztül megérkeznek a túra első állomására, Kalocsára. Az útvonal több nevezetes helyet érint, a halételeiről méltán híres Baját, majd következik a gazdag történelmi emlékekkel rendelkező Mohács. Június 25-én a kerékpárosok Udvarnál lépik át a magyar-horvát határt, és a csodálatos Kopacki Nemzeti Parkon keresztül Eszékre (Osijek) érkeznek, hogy megcsodálhassák a 18. századi barokk fellegvárat, és a lenyűgöző Dráva-menti sétányt.

Június 26-án a túra Vukovárba ér, ahol a kerékpárosok a helyi lakosokkal együtt részt vesznek egy, az Európai Bizottság és partnerei által szervezett rendezvényen. Az ünnepség után a csoport a szerb határon keresztül Újvidék (Novi Sad) felé veszi az irányt, majd június 27-én egy romantikus vonatozás után érkezik meg a túra célállomására, Belgrádba.

Ezzel egy időben a Duna Kerékpártúra másik, szintén kétszáz fős kerékpáros csapata is útjára indul Románia fővárosából, Bukarestből, Bachetet és Orjahovot érintve, a román-bolgár határon keresztül. Bulgáriában Vidinig kerekeznek, ahol tiszteletükre június 24-én a helyiek ünnepséget rendeznek. Innen továbbhaladva az útvonal keresztezi a lenyűgöző Vaskaput, amely Romániát Szerbiával köti össze, végül ők is megérkeznek Belgrádba.

Belgrádban mindkét kerékpáros csapat együtt ünnepli majd a túra teljesítését. A szerb főváros szívében, szemben a híres Kalemegdan erőddel, amely a Száva dunai torkolatánál fekszik, az USCE körtéren koncertekkel, kvízjátékokkal és különféle szórakoztató programokkal várnak mindenkit. A rendezvényre ellátogatók találkozhatnak az Európai Bizottság, valamint regionális és nemzetközi civil szervezetek információs standjaival. Az eseményt az Európai Bizottság a Yugo Cycling Campaign-nel, az Európai Kerékpáros Szövetség tagjával karöltve szervezi.

A 2009-es Duna Kerékpártúra nagyszerű alkalom arra, hogy összehozza az európaiakat (az uniós tagállamok, a nyugat-balkáni országok és Törökország polgárait), elősegítse az integrációt és a párbeszédet, és egyben felhívja a figyelmet Délkelet-Európa gazdag kulturális örökségére. A kerékpártúra fontos célja, hogy elősegítse az összefogást az egyedi dunai ökoszisztéma megmentésére.

Forrás: Kerékpáros Magyarország Szövetség sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo