fbpx

Neuzer Lightning

Különösen adná magát, hogy elsüssem újra a közhelyes „Kék villám” alcímet. Ehelyett azonban inkább áradoznék egy sort arról, hogy milyen jelentős javulást figyeltem meg az olcsóbb, belépő kategóriás kerékpárok körében. Az elmúlt hónapokban szinte csupa kiemelkedő ár/érték arányú tesztbringával találkoztam. Ilyen szempontból ez a Neuzer számomra az eddigi csúcs.

A 120 ezer forint körüli ár manapság nem számítható soknak, mint kerékpárra költendő összeg (hogy ez jó-e vagy sem, az más kérdés). Előző számunkban láttuk, hogy 30 ezerért milyen förmedvényeket lehet újonnan kapni. Hatvan-hetven körül kezdődnek a kerékpárnak nevezhető tárgyak, de 80-90 ezernél olcsóbban nehéz megúszni a bringavásárlást, még ha történetesen kezdőknek szánt modellekről is van szó. Ez van… Igen ám, de ezek a gépek sokkal többet nyújtanak ma már, mint pár évvel ezelőtt. Szinte az összes márka komoly fejlődést mutat az ilyen kerékpárok terén (is). Talán mert tudják, hogy egy olcsóbb bringából sok fog fogyni, pláne, ha azt jól állították össze és kellemes egységet képez. Mindez azért kívánkozott ide, mert jelenlegi tesztalanyomra ez tökéletesen ráillik. Nem győztem helyenként ámuldozni, hogy mi minden belefért az árba. Sehol sem a nagyzolásra, csillogásra helyezték a hangsúlyt, sokkal inkább – okosan – a működésre.

A váz kellőképpen igényes kidolgozású, mutatós kétszínű fényezéssel. A fejcső-alsócső kapcsolatnál a szükséges erősítést a cső anyagából formázták a gyártó szavával élve: „tech formed” – ismertebb nevén hydroforming – technológiával. Ezzel szemben felül a szokásos felülhegesztéssel oldották meg ugyanezt. Maguk a főcsövek is változó keresztmetszetűek a terhelésnek megfelelően, ez régebben szintén csak a komolyabb vázakon volt így. Figyelemre méltó még a „wishbone” kialakítás a hátsó részen, ami egy szépen formázott közdarabbal kapcsolja össze az egy darabból hajlított támvillát és a nyeregvázcsövet. A bowdenvezetés nem nyakatekert, tárcsafékszem is belefért az árba, valamint a bemutatott mellett kapható szürke/antracit színben is. Elismerésem!

A villa kipróbálása után hosszas mea culpázásba kezdtem, hiszen pont a múltkor fejtegettem, hogy milyen kompromisszumokat kell általában kötnünk egy ilyen árú teleszkóp esetében. Ezzel szemben ezúton jelentem: ez szépen, finoman mozog, kellőképpen merev, blokkolható és még csillapít is. Mennyibe is került egy ilyen villa még néhány éve? Nyolcvan- vagy százezer? Hozzá kell tennem, hogy már kezdett langyosodni az időjárás, és ugye vadonatúj példánnyal volt dolgom, így a kosz sem kezdte még belefészkelni magát. Ennek ellenére nem mentegetőzöm, a SunTour XCR teló kiváló választás minden olcsóbb sportgépbe. Magnéziumötvözet lábbal rendelkezik, az előfeszítés állítható a bal szár tetején, a hidraulikus lock-out pedig félfordulattal kapcsolható a jobbon.

A két fő összetevő (váz, villa) már megadta a kellemes alaphangot, amit szinte már elrontani sem lehetett volna, így a többi alkatrésznek kevésbé van jelentősége. Főleg azért, mert itt sem nyúlt mellé nagyon a gyártó, sőt! Kiemelendőek a kerekek: A Sun felnikből nem fogunk mindjárt az első úton kiflit hajtogatni, ugyanakkor könnyűek és szépek. Nem csapták agyon durung nehéz külsőgumikkal, igazán minőségi Michelin került a gépre. A méretet sem lőtték túl, mint oly sokan mostanában – az 1,9”-es szélesség bőven elég erre a felhasználási területre. A nyereg nem az a túrafotel-fajta, hanem inkább sportosan karcsú, keményebb ülőfelülettel.

Az eddigi pozitív megállapításaimban nem kellett csalódnom menet közben sem. A gép könnyűnek mondható (13 kiló alatt van), ez különösen igaz a kerekre, így gyorsítás-lassítás során kiemelkedően teljesített. Nagyobb magabiztosságot adott a hasonló gépek esetében megszokottnál a korrekt csillapítással bíró villa, nem kellett félnem az elpattogástól nagyon rázós terepen sem. Rugóereje is inkább kisebb súlyúaknak való, így tökéletesen be tudtam állítani magamnak. Az előfeszítés állítója – mint kiderült – nem sok vizet zavar. Nehezebb egyének mindenképpen próbálják ki, és érdeklődjenek keményebb rugó után, mielőtt megvennék. A váltás a szükséges pár mozdulatnyi finomhangolás után terhelés alatt is működött. A külső gumik rászolgáltak a hírnevükre, nagyon jól tapadtak a kanyarokban, útjaim alatt egyszer sem pörögtek el, megcsúsztatni is csak szántszándékkal lehetett. Igaz a talaj talán a lehető legkedvezőbb minőségű volt így tavasszal. A fékerő extrém esetekben már kevés lehet – pofacserével finomíthatunk rajta, ha szükséges. Az egész bringa nagyon egyben lévőnek tűnik, valóban igaz rá, hogy egészen az amatőr XC versenyzésig megállja a helyét. Biztosan nem fog rajta semmi egyhamar szétrázódni, lefittyedni…

Ide most a szokásos mondataim következnek:
1.) Cserélni mindent lehet, de semmit sem szükséges. 2.) Megérdemli a patentpedált. A tuning témakörét ezzel ki is veséztem.

Mindenkinek ajánlható ez a bringa, aki szeret erdőben tekerni, esetleg néhány kisebb versenyen is rajthoz állna és ebben az árkategóriában gondolkodik. A kerékpáripar folyamatosan fejlődik, és szerencsére eme fejlődéssel együtt él a Neuzer is, akitől nagyon jó bringát kaphatunk, ráadásul nagyon jó áron.
[poll id=”64″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. májusi lapszámában.

Forgalmazó: Neuzer Kerékpár Kft.
Származási hely: EU
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 17”, 19”, 21”
Ajánlott fogyasztói ár: 118.900 Ft

Vázanyag: 6061 alu
Villa: SunTour XCR LO; 100 mm út
Kormány: Altrix Basic; 620 mm
Kormányszár: Altrix Basic; 2×2 csavaros; 90 mm; 10 fok
Kormánycsapágy: Cane Creek; 1 1/8”
Nyeregcső: Altrix Basic; 300 mm hossz
Nyereg: Altrix XC Comp
Hajtómű: TruVativ FiveD; 42/32/22 fog
Középrész: TruVativ
Váltókarok: Shimano Deore
Agyak: Quando
Lánckeréksor: Sram PG-970
Lánc: KMC Z-5L
Fék: Tektro V
Fékkar: Tektro V
Első váltó: Shimano Alivio
Hátsó váltó: Shimano Deore
Felni: Sun DS-2 XC; 32 furat
Küllők: rozsdamentes; 2 mm átmérő
Külsők: Michelin Country Trail 26×1,9”
Pedál: alumínium
Markolat: Altrix

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Tengelytáv: 1090 mm
Láncvillahossz: 425 mm
Nyeregvázcső-hossz: 520 mm
Felsőcsőhossz: 590 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 620 mm
Kormányszárhossz: 90 mm
Középcsapágy-magasság: 300 mm
Súly: 12,85 kg (pedál nélkül)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo