fbpx

Mongoose Otero Elite

Viszonylag ritka madár – helyesebben kis testű ragadozó – került hozzánk tesztelésre, mert sajnos nem túl gyakran tesztelhetjük a tengeren túl méltán népszerű amerikai gyártó modelljeit. Pedig talán még vannak olvasók, akik emlékeznek hazánk hajdani montis sztárjai (Holzer Tamás és Krizsai Soma) által a 90-es évek elején használt Mongoose „Toblerone” vázakra, amelyek felsőcsöve háromszög alakú volt, így az egy csőből hajlított lánc-, illetve támvilla egységgel egyetemben nagy feltűnést keltettek. Mi kishalak, meg csak ácsingóztunk a metálfényű Mag 21-es villájú gépeik után.

A márka köszöni szépen ma is jól van, hiszen az 1974-ben alapított cégnél olyan nagy nevek versenyeztek, mint John Tomac, aki egyedüliként állt a bringás történelemben BMX-ben, országúton, downhillben és XC-ben egyaránt nemzetközi, illetve világkupa versenyek dobogójának legtetején. Nem beszélve persze Brian Lopesről… Napjaink sztárjai pedig Eric Carter többszörös 4X, dual szlalom világkupa-sorozat győztes és világbajnok, Andrew Neethling, a downhillben és 4X-ban egyaránt már az első tízben jegyzett fiatal versenyző, illetve a freeride filmekből ismert Steve Romaniuk.

Természetesen nem csak az élsportra és a lejtőző szakágakra koncentrálnak, hanem a kevésbé öngyilkos hajlamú vevőket is próbálják megszólítani. Nekik készült mostani tesztünk alanya is, amely azonban nem nélkülöz ötletes és komolyabb gépeknél megszokott megoldásokat sem.

Első ránézésre ugyanis egy erős fulltelós montit látunk, komoly merevítésekkel, tekintélyes csőátmérőkkel. Aztán a furcsa alakú himbakaron feltűnik egy gyorszár, amelynek kinyitásával pár centit fel-le csúsztathatjuk a támvillát, ami a rugóút hosszát változtatja 62 és 112 mm között, ráadásul fokozatmentesen. Aki valaha is tanult fizikát, az tudja, hogy ha az erőkar hosszát megváltoztatjuk, akkor az erőt is növelnem, illetve csökkentenem kell azonos hatás eléréséhez. Ez az Otero rugóstagjánál a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyomást is utána kell állítanunk, tehát a telópumpát mindig magunknál kell tartani, ha előre tudjuk, hogy meg fogjuk változtatni a rugóutat.

A villa a kategóriának megfelelő darab: vaskos, erős lábakon álló viszonylag finoman mozgó jószág, amely zárható, illetve az előfeszítése egy tekerentyűvel állítható, igaz, a gomb elég nehézkesen forog.

Az alkatrészek között csak a Promax fékek tűntek fel, mert nem egy közismert márka. Tervezői ránézésre sokat időztek más gyártók modelljei fölött, bár sajnos inkább csak a formavilágot emelték át, ugyanis számomra elegendő fékerőt egy ujjal nem tudtam kicsalni a fekete fékekből. Kettő ujjal már nem volt probléma a brutális lassulás sem. Kicsit túl voltak töltve a tartályok, így lehet, hogy ez volt csak a hiányosság főbb oka. Mindenesetre piros pont jár a kétcsavaros bilincsért, amely megkönnyíti a szerelést.

A váltást végző Alivio rendszer is bizonyított már hosszú éveken keresztül. Érdekes lenne megszámolni azt is, hogy hány helyen bukkan fel a Mongoose felirat, illetve embléma, mert még a WTB nyeregre is került ilyen hímzés. Sajnos azonban a vadul kaparó, kobrákat is legyőző kis állatka képe már nem került fel sehova.

Ez a gép több nemzetközi fórumon is szavazatgyőztes lett, de legalábbis sok elismerő dicséretet kapott. A „legjobb MTB 1000 dollár alatt” kategóriában például 2007 augusztusában az amerikai Bicycling magazin szerkesztőségi szavazásának győztese lett, elsősorban a kiemelkedő és az árkategóriára nem jellemző minőségű rugózó egységek miatt. Kint kicsit persze eltérő felszereltsége van, de a lényeg változatlan. Magam is csak a külföldi kollégák tapasztalatait tudom megerősíteni, ugyanis a könnyűnek nem nevezhető bringa tényleg sokkal könnyebbnek érződik menet közben. Tulajdonképpen a névadó ragadozó fürgesége jellemző rá, és nem a nagy tömeg miatt elsőre feltételezett lomhaság. Kiállva tekeréskor is alig észrevehető a pogózás, ugyanakkor a jó gördülési ellenállású gumiknak és a merev rendszernek hála meglepően jól gyorsítható. A hatás bizonyára még fokozható lenne, ha nem egy négyszöges tengelynek adnánk át az energiát, de ennyi pénzért, azt hiszem, ez belefér.

Ami engem illet, inkább a hosszabb állásban használtam a gépet, mert ez a rugóút passzol jobban a villához, és így kicsit nagyobb beüléssel is tudtam finomítani a mozgáson, ami egy átlagos túrázó ember számára tökéletes komfortot biztosít. Sportosabb felhasználók persze nyugodtan használják a rövid úttal, csak ne felejtsék el a kamranyomást is átállítani. Az átállítás egyébként érezhetően nem változtat a geometrián, bár műszeresen könnyen kimérhető lenne az a pár milliméter eltérés.

Mivel viszonylag rövid és merev a gép, nagyon jól lehet vele kanyarodni, könnyű terelgetni az elejét, meg a fenekét is, bár a hosszú láncvilla és széles, emelt kormány nem teszi egy ideális mászó bajnokká, holott a gumiknak nagyon tetszett mindenféle terep, és rendesen tartottak minden helyzetben.

Összességében ezért a pénzért egy nagyon jó és sokoldalú vázat kapunk, amelyet főleg túrázóknak, nem teljesítményorientált maratonozóknak ajánlanék. Íme egy bringa azoknak, akik egy olcsó és masszív gépet keresnek, amelyik jól mozog és kellő komfortot biztosít, ugyanakkor szórakoztató, élvezetes bringázást tesz lehetővé mind felfelé, mind pedig lefelé.
[poll id=”57″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. áprilisi lapszámában.

Forgalmazó: Mali Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: S, M (tesztelt), L
Ajánlott fogyasztói ár: 169.900 Ft

Váz: Mongoose 6061 alu; 62-112 mm út
Rugóstag: SR/SunTour Epicon; 165 mm szemtávolság; levegős, állítható csillapítás
Villa: SR/SunTour XCM; 100 mm; állítható csillapítás és előfeszítés; lockolható
Hajtómű: FSA Dyna Drive; 22-32-42 fog
Középrész: FSA Power Drive
Első váltó: SR/SunTour FD-DURO504
Hátsó váltó: Shimano Alivio
Váltókar: Shimano Alivio
Lánckeréksor: Shimano CS-HG30; 11-32 fog; 8 seb.
Lánc: KMC Z-7D
Fékek: Promax Q3
Kormány: Mongoose; 31,8 mm / 690 mm
Kormányszár: Mongoose; 6 csavaros; 90 mm
Kormánycsapágy: Ritchey OE; félintegrált
Agyak: Promax, 32 furat
Küllők: 2 mm, rozsdamentes
Felnik: Alexrims TD24 disc; 32 furat
Gumik: Kenda Komodo 26 x 2,1
Nyereg. WTB Speed V Sport
Nyeregcső: Mongoose alu; 350 mm; 31,6 mm
Pedál: Mongoose, alu

Geometriai adatok
Fejcsőszög: 70 fok
Nyeregvázcső-szög: 73 fok
Felsőcsőhossz: 560 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 575 mm
Nyeregvázcső-hossz: 450 mm
Láncvillahossz: 440 mm
Középcsapágy-magasság: 337 mm
Tengelytáv: 1090 mm
Tömeg: 15,49 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo