fbpx

Merida Matts HFS XC Pro 3500-D – csúcskategóriás versenymonti

Pénteken csörög a telefon. „Árpi egy bringát kellene tesztelni, ráérsz?” Persze – válaszoltam. Szerencsére nem kérdeztem meg, milyen gép vár majd a boncasztalon. Ha tudtam volna, hogy egy jövő évi csúcs XC Meridáról van szó, akkor az egész hétvégét álmatlanul töltöm…

Aztán hétfőn leesett az állam, amikor Lcs elővarázsolta a furgonból a gépet. A sötét éjszakában vakított a hófehér bringa. Na ez a piros kis matrica ismerős a telón… Hú ez egy SID Race! A kerekeken virító hatalmas DT feliratok felismerése után már tudtam, hogy egy komoly versenygéppel lesz dolgom. Micsodaaa? Eggbeater a Meridán? Hoppácska… A lépcsőházban kettesével szökdécselve vittem a Drágaságot. Hopsz ez ilyen könnyű kis gép lenne?

merida_hfs3500d-1

fotó: KCM, Zsolti

Míg a TV-ben éppen az NCIS helyszínelt nagy erőkkel, addig én az inspekciót a nappali közepén letámasztott bringa körül folytattam tovább: Full XT szett. Vadiúj Schwalbe gummancsok. Ó, mikor lesz már reggel, hogy tekerhessek? – sóhajtoztam.

Kicsit meg vagyok keveredve, hiszen jókora csövekből építették ezt a gépet. Talán Meridáék találtak 3000 tonna felesleges alumíniumot leltár idején? Egyébként nem csúnya a váz. Sőt, szép. Úgy látszik, hozzá kell szoknunk az évről évre növekvő csőátmérőkhöz. Ez egy trend, amit a Merida is követ. Biztos nem az én 58 kilós tápos csirke testemre optimalizálták a vázat, hanem egy bajor favágó lehetett az előkép. De a nyeregvázcsőre pillantva megnyugodtam. Végre találtam egy egész normális, klasszikus kör keresztmetszetű csövet.

merida_hfs3500d-3

merida_hfs3500d-4

Nem bírtam ki, este 11-kor mentem pár kört a nappaliban. Nem palotában lakom, hanem ennyire jól fordul a gép. Egy romboló, ami jól kanyarodik. Kicsit olyan volt, mintha az Enterprise repülőgép-hordozó anyahajóval próbáltam volna beparkolni a siófoki vízibicikli-kölcsönző mólójához.

A hajtómű környékére lepillantva meglepődve láthatjuk, hogy az alsócső majdnem a középcsapágyház szélességű. Itt is elmormolhatjuk a mantránkat: vastagabb cső, nagyobb felület, nagyobb merevség, hatékonyabb meghajtás. Ez főleg OX-nél, kiállva tekerésnél és nagy sprinteknél jöhet jól. Bár halkan mondom, hogy nekem a girnyóbb régi csöveket sem sikerült soha meghajtogatnom – biztos gyenge vagyok.

A váz technikai jellemzői

„NEWHFS” vázkialakítás: Prolite 66 alu, superlight, triplán húzott csőszett; 3D hydroforming csőformázás, „Smooth” hegesztés, „Egg Shape” fejcsőtechnológia. Az előző mondatba véletlenül becsúszott néhány magyar szó is, bocs. Mit jelentenek ezek a varázsszavak? Nos, a „Smooth” hegesztéstechnika nem képez anyaggyengítő „éleket” – magyarul elsimították a hegesztéseket. „Egg Shape”: az elegáns kinézetű, kúp alakú fejcső nagyobb átmérővel készül, ami erősebb hegesztéseket tesz lehetővé a felső- és alsócső csatlakozásánál. „NEWHFS”: az új Prolite 66 csúcsötvözet a legújabb HydroForming technológiával kombinálva a legújabb, a legoptimálisabb harmadik generációs csőszettet eredményezi.

Ami egy darabig a Merida jópofa márkavédjegye volt, az viszont az új fejlesztésekkel elveszett. Itt a hátsó támvillákat összekötő csőbe formázott „M” betűre gondolok. Most ehelyett a két támvillát egy összekötő elemmel alaposan összehegesztették. Az új monostay megoldás nagyon masszív szerkezetet eredményez.

merida_hfs3500d-5

A sok erősítés ellenére egész baráti a váz súlya. Úgy tűnik, jól gazdálkodtak a rájuk bízott anyaggal a tervezők. Oda tettek többet, ahová tényleg kell. Az egyik kritikus pont a fejcsőnél található. Itt az alsó vázcsövön azért hajlítottak egy 4-5 cm-es darabon, hogy azt még nagyobb felületen hegeszthessék össze a felsőcsővel. Ügyes. Jó hír hogy a nagyobb keresztmetszet és a megnövelt kapcsolódó felület még stabilabbá teszi a gépet.

A váz megmunkálása tényleg nagyon igényes, fehér-fekete festése pedig levett a lábamról. A piros kis díszítőcsíkok és az alsócső aljára elhelyezett Merida felirat igazán jól mutatnak. Mivel tárcsafékes a váz kialakítása, így szerencsére kiálló V-fék tüskéket nem is találunk rajta. A papucsok minden sallangtól mentes, szép darabok. Szerencsére az S bendes támvillák mellett a csövek ellapításával igazán nagy sárférőhelyet alakítottak ki. Ami engem illet, a felsőcső felett vezetett bowdenezést szeretem. Ez a bringa cipelésénél praktikus megoldás. A Meridán a fékvezeték alul fut, pedig felül szerintem jobb helye lenne.

Teleszkóp

A váz fehér-piros színvilágához igazán passzol a SID RACE teleszkóp. A szépségénél azonban sokkal fontosabb a működése – mondhatom telitalálat. A 80 mm-es útjával és beépítési magasságával igazán tökéletesen passzol a vázhoz. Az új 32-es szárak feledtetik a régi SID villák kolbászoló tulajdonságát. A gép irányítása halálosan pontos, precíz. A SID beállítása roppant egyszerű. A bal száron található táblázat alapján a pozitív és a negatív kamrát kell a felhasználó súlyához fújni. A teszt során én a legkisebb, 80 PSI értéket alkalmaztam.

merida_hfs3500d-6

merida_hfs3500d-7

A villa megindulása példaértékű. Aki további beállításokra vágyik, az a jobb szár tetején az aprócska rebound gombot tekergetheti. A mozgást a kormányról a Poplock karral könnyen lezárhatjuk. Csak egy érdekesség, hogy a csúcs 5000-es HFS bringába a Merida Fox F80 telót tesz. A SID ellenben jobban megindul, így pogózósabb érzés vele tekerni. Van, akinek ez nem tetszik annyira, nekem viszont bejön. Lehet, hogy a SID újdonsága és lockolhatósága vett le a lábamról.

Meghajtás, kerekek, kiegészítők

A meghajtást, a fékezést és a váltást a Shimano XT szettjére bízták a tervezők. Shadow, Hollowtech és sorolhatnánk a szakszavakat, de a lényeg a pontos, precíz váltás, a hatékony hajtás. A megújult váltókar segítségével a lefelé váltást ugye most már mindkét irányba megtehetjük. A 180-as tárcsának köszönhetően a fékhatás és a moduláció is kiváló.

Ha profi kerékre van szükség, akkor a DT igazán jó választás. Futása, merevsége tökéletes, bár ez nem a legdrágább, legkönnyebb kerékszettje a gyártónak. Az OEM kivitelnek hála, hatalmas Merida feliratokat is találhatunk rajta. Ez igencsak jót tesz az összhatásnak. Az agyak centerlockosak, így a tárcsák gyorsan, egyszerűen cserélhetők.

A kiegészítők terén hiába is keresnénk a gyártó saját X-Mission termékeit, mert most mindenhol az FSA feliratot láthatjuk. A nyeregcső egycsavaros megoldásával is stabilan tartja az igen kényelmes, de sportosan vékony Prologo Nago nyerget. A kormány egyfelől már a vastagabb Oversize kialakítású, másrészt jó széles (600 mm-es), így bőven jut hely rajta pulzusmérőnek, lámpának, komputernek. Fontosabb azonban, hogy a négycsavaros kormányszárral betonmerev egységet alkot. Ez biztosítja a virgonc, nagyon könnyű kezelhetőséget, a könnyű kormányzást. Két terméket találunk Merida felirattal. Az egyik a clip-on rendszerű vékony gumírozású markolat, a másik pedig a kormányszarv.

Menet közben -Várpalota Sirius Maraton mini beszámoló

A versenyre tervezett 2009-es Merida HFS gép tesztjéhez az év utolsó maratonja remek alkalmat kínált. A rajtnál megbeszéltük hogy túrázva együtt megyünk a csapattársakkal. Na ez kb. 10 méterig tartott, mert LÁrpi kolléga vérszemet kapott és elsprintelt. Na én is begyorsítottam, nézzük, mit is bír a Merida. Az aszfalton brutálisan gyorsul, érezni, hogy minden energia a hajtásra összpontosul. A váz nem tekeredik, nem nyaklik, atom merev. A városból kiérve egy meredek kaptatóhoz értünk. A gép szerencsére nem emelgette az orrát, a gumik is rendesen tapadtak a poros felületen. Mászásból ötös. Nem a géppel volt gond, hanem a pilótával, így leszállás után kipróbálhattam milyen bringát tolni – hát remek.

merida_hfs3500d-2

Az erdő túl szép volt ahhoz, hogy végigrohanjam a napot, így nem nyomtam neki, szépen tartottam a tempót. A pocsolyákat kerülgetve érzékeltem, hogy milyen jól kezelhető a HFS. Tekerés közben szép sárga levelek hullottak a fákról, amelyek a vizes talajon csúszkálós felületet képeztek. De a Schwalbe új külsői remekül tapadtak. A Rocket Ron mind egyenesben, mind a kanyarokban kiválóan tapadt, a sárban sem tömődött el. Az első gurulásnál elhatároztam, hogy ma nézelődni fogok, meg a drága Meridát sem akartam lezúzni, így szépen kényelmes túratempóra lassultam. Bár a döngölt, poros, kicsit lejtős úton a gumi remek gördülési ellenállása miatt vérszemet kaptam, élveztem a lejtőzést. Később dózerúton, aszfalton, sziklás terepen egyaránt jól teljesített a Rocket Ron, kedvencem lett ez a gumi. Igaza van a gyárnak a limitált defektállósággal kapcsolatban, mert beszedtem időközben egy lassú defektet. Szerencsére csak a célban, összepakolás közben eresztett le.

A gép nagyon jól teljesített, a SID teló egy álom. Igazán technikás lejtőkről ezen a versenyen nem beszélhetünk, viszont a pálya jó pár helyen igen kövesnek bizonyult. Ebből viszont semmit sem éreztem, mert a teló mindent kimozgott, a karjaimat nem viselte meg a terep. A villa útját felütés nélkül maximálisan ki is használtam ám. A váz az S-bend ellenére is továbbította a rezgéseket az ülőgumóim felé – mondjuk négy óránál többet nem ültem rajta. Hosszabb távon vált volna még érdekesebbé a dolog, amikor kezd az ember dereka beállni a rázkódástól. Most szerencsére ilyen gondom nem volt…

Összegzés

Annak ajánlanám a Matts HFS-t, aki szeret versenyezni és hajlandó áldozni is rá. Nagyon igényesen összeszedett, precízen válogatott alkatrészekből áll, melyek összhangja tökéletes. A gép maratonozásra, OX-re tökéletes választás. Tetszetős, nagyon könnyű, fordulékony, igazi kezes bárány. Ár/érték aránya kiváló, hogy talán nem is cserélnék rajta semmilyen alkatrészt.

[poll id=”105″]

Eredetileg megjelent a Bikemag 2009. március-áprilisi lapszámában.

Forgalmazó: BikeFun Hungary Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 16”, 18” (tesztelt), 20”, 22”, 24”
Színválaszték: fekete/fehér
Ajánlott fogyasztói ár: 499.000 Ft

Váz: Matts HFS XC Pro-Disc alumínium
Villa: Rock Shox SID Race 80 Poplock
Hajtómű: Shimano; 175 mm; 44/32/22 fog
Középcsapágy: Shimano; integrált
Lánckeréksor: Shimano CS-M770; 11-34 fog; 9 seb.
Lánc: Shimano CN-HG73
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Első váltó: Shimano XT
Fék: Shimano hidr. tárcsafék; 180/160 mm
Fékváltókar: Shimano XT Rapidfire
Első agy: DT Swiss X1900 centerlock disc
Hátsó agy: DT Swiss X1900 centerlock disc
Felnik: DT Swiss X1900 disc; fekete; 36 furat
Küllők: DT Swiss; 2 mm; fekete; rozsdamentes
Külsők: Schwalbe Rocket Ron Kevlar; 26 x 2,1
Kormány: FSA XC 180OS; egyenes; 600 mm / 31,8 mm befogó
Kormányszár: FSA OS-XT
Kormánycsapágy: 1 1/8”; félintegrált
Nyeregcső: FSA SL-250 SB25; 31,6 / 400 mm
Nyereg: Prologo Nago
Markolat: Merida LOCK Ring
Pedál: Eggbeater

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 70,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok
Felsőcsőhossz: 570 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 590 mm
Nyeregvázcső-hossz: 402 mm
Tengelytáv: 1072 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Középcsapágy-magasság: 305 mm
Kormányszárhossz: 100 mm
Súly: 11,38 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo