fbpx

Land Rover Kaikias – terepjáró

Az előző lapszám alapján talán azt hihettétek, hogy kuriózum lesz az autógyártó nevével fémjelzett kerékpár bemutatása. Pedig a legendás angol földtúró igen széles palettát készített bringákból a mostanság divatos mozgékony életforma jegyében. Az alsó pár tízezer forintos szegmenstől a múltkor bemutatott karbon csúcsmodellig minden szinten van megfelelő gépük. Érdekességképpen említendő, külföldön még G-boxos csúcs DH-masinájuk is létezik. Szerényen csak 2×2-es szériának hívja a kerékpárosztályát a gyártó, utalva a patinás 4×4-es járműveire. Természetesen nem összkerékhajtásról van szó, ez mindössze egy ötletes marketingfogás.

land-rover-kaikias_1

A Kaikias a jobbak közül való: árával, felszerelésével, működésével teljesen megállja a helyét a mai maratongépek között. Nézzük hát leginkább a menettapasztalatokon keresztül, hogy mennyire hozza a kiváló terepjáró képességet, amit egy leendő tulaj elvár majd tőle. A külcsín igen harsány sárgára sikeredett, tehát feltűnő jelenség. Bármennyire is szeretnénk józan férfiembernek látszani, sokaknak megdobban a szíve a feliratot olvasva, és tudat alatt beférkőzik az agyunkba a birtoklási vágy. Ez még olyanokra is jellemző, akik nem értenek a kerékpárokhoz, sőt rájuk leginkább. Azaz igaz, hogy egy jól csengő névvel bármit el lehet adni. Ráadásul esetünkben ez a „bármi” jól sikerült, így fanatikus bringásoknak is ajánlható.

A váz szépen kivitelezett munka, különös, egyedi megoldások nélkül. Ez nem is baj, hiszen nem ebben a kategóriában kell a gyártóknak kiélni a kreativitásukat. A geometria klasszikusnak mondható, a hegesztés, a fényezés szép. Egyedül talán a nagy üresség tűnik fel a fejcső és az alsócső találkozásánál, ide bizony elfért volna egy felülhegesztés. Csak két méretben kapható, a tesztelt nagyobbikon kényelmesen el tud helyezkedni egy 190 centi körüli emberke is.

land-rover-kaikias_2

A villa a 100 mm-es útjával jól illik a gépbe és finom mozgásával emelkedik ki a mezőnyből – a Marzo mindig erről volt híres. Nem egy légies darab, de a csillapítás és a mozgás a felsőbb kategóriákat idézi. Egy mozdulattal blokkolható, sajnos ilyenkor valami göröngyön áthajtva csúnyán csattog – ez viszont az alsóbb kategóriák jellemzője -, de összességében ez a villa volt az egyik kedvencem a tesztelt gépek közül.

Az egységes alkatrészek felszerelésével egész jó összhangot sikerült elérni, tetszett a váltás gyorsasága és könnyű kezelhetősége a multi kioldású Deore karokkal. A Tioga kiegészítők mindig is kiemelkedők voltak ergonómiailag, azaz nemcsak a hossz/szélesség paraméterek stimmelnek, de jó érzés elhelyezkedni rajtuk, természetes testhelyzetben tekerhetünk. Hosszú felfelé mászásokkor sem kezd el fészkelődni az ember, meglepően könnyű volt felkaptatni egészen meredek emelkedőkön. A fékeket trükkösen, angolosan avagy motorosan fordítva kötötték be, akit ez zavar, egy olajcserével egybekötve cseréltesse meg a hidraulika vezetékeket. Ami nem tetszett, az a négyszögtengelyes hajtómű rugalmassága, szerintem hanyagolni kéne már a régi rögzítést. Valamint a Continental külsőkkel sem vagyok túl jó barátságban, mindig velük kapok defektet, terepen rendszeresen csúszkálok velük, de ezt tudjuk be az én pechemnek.

Ezeknek a bringáknak a felhasználási területe elég jól behatárolható: haladó, lelkes amatőr tulajdonosai használhatják majd maratonokon, erdei túrákon. A Land Rover név miatt népszerű lehet az amúgy autókhoz vonzódó réteg számára is, tény, hogy a legkülönbözőbb emberektől hallottam elismerő megjegyzéseket a márkanevet látva.

Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.

[poll id=”134″]

Forgalmazó: BikeTrade97 Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: élettartam
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 219.000 Ft

Tesztelt bringa mérete: 19,5 ”
Elérhető vázméretek: 17,5″, 19,5″
Vázanyag: 7005 alu
Villa: Marzocchi 22LO; 100 mm út
Kormánycsapágy: Aheadset félintegrált 1 1/8″

Hajtómű: FSA CK-306GTTT 22-32-44 fog
Középcsapágy: FSA
Lánckeréksor: Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
Lánc: Shimano HG53
Váltókarok: Shimano Deore
Első átdobó: Shimano Deore
Hátsó váltó: Shimano SLX
Fék: Shimano M486 hidr.tárcsafék; 160 / 160 mm
Fékkarok: Shimano M486
Első agy: Formula DC-20QR
Hátsó agy: Formula DC-20QR
Felni: Strongman “DDM-1” / 32 furat
Küllők: rozsdamentes fekete; 2 mm
Külsők: Continental Mountain King; 26×2.2
Kerekek tömege gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 2095 g / 2688 g
Kormány: Tioga MTB rizer; 630 mm
Kormányszár: Tioga MTB; 25,4 mm befogó
Markolat: Lock on grip
Nyeregcső: Tioga MTB; 27,2 / 350 mm
Nyereg: WTB Pure V Race
Pedál: Wellgo LU-C4S

Össztömeg: 12,91 kg (pedál nélkül)

GEOMETRIA
Fejcsőszög: 70 fok
Nyeregvázcső-szög: 71,5 fok
Felsőcsőhossz: 580 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 611 mm
Nyeregvázcső-hossz: 495 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Középcsapágy-magasság: 315 mm
Tengelytáv: 1050 mm
Kormányszárhossz: 90 mm

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo