fbpx

KTM Ultra Sport

Matisz nagyapa elhíresült mondata jutott eszembe, amikor Miklós napján megcsörrent a telefonom, hogy újabb tesztgép vár rám. Két nappal később a fehér váz, villa és a piros felnik láttán arra gondoltam, hogy szán helyett idén akár ezzel is jöhetett volna a Mikulás, úgyhogy gyorsan „Mitulát bátit hotta”-ra módosítottam. Ilyen megjelenéssel azoknál, akik még hisznek a Télapóban, a KTM már most szerzett pár pluszpontot…

fotók: Kovács Eszter

Ha már a külsőnél tartottunk, akik nem akarják, hogy december elején mikuláscsomagot követelő gyerekek rohamozzák meg, azok választhatják a fekete vázas és felnis verziót is. Az új SHM (Sportive-MTB-Hardtail-Frame) ráma alapanyagául triplán húzott, hidroforming eljárással alakított, 6061-es, alu csövek szolgálnak. A felsőcső középen lekerekített négyszög, végeinél pedig háromszög keresztmetszetű, és az üléscsőhöz feltűnően – indokolatlanul – nagy felületen csatlakozik. A fejcső felőli végénél – más márkákhoz hasonlóan – nem csak a homlok-, hanem az alsócsővel is összehegesztették, hogy kellően merev, és ezáltal jól kormányozható legyen. Az alsó vázcső a fejcsőnél háromszög keresztmetszetű és függőlegesen lapított. A középcsapágyhoz közeledve a keresztmetszet 180 fokot „fordul” és a cső vízszintesen „nyomorgatott”. A lánc- és támvillák picit „Flex-Stayesre” sikeredtek, és hátul masszív 3D kialakítású papucsokban végződnek. A hátsó tárcsafék a megszokottól eltérően a bal oldali láncvillán kapott helyet. A hegesztések nem a legszebbek, de folyamatosak, így megbízhatóságukkal vélhetően nem lesz gond.

Akár csomagtartót is felszerelhetünk

Akár csomagtartót is felszerelhetünk

Az alkatrészeken végignézve csak neves gyártók már igazoltan megbízható darabjaival találkozunk. A Rock Shox Tora egyszerű, de szépen működik, ráadásul kormányról blokkolhatjuk. A Shimano Deore agyak, váltókarok és átdobó mellé – vevőcsalogatónak – még elfért egy XT Shadow hátsó váltó is. A Ritchey kormányszár-kormány kombináció 31,8-as befogómérettel merev, a nyeregcső kétcsavaros nyeregrögzítése pedig kellően masszív. A Rigida ZAC felnik, a DT Revolution küllők és a Shimano agyak együttesére sem lehet panasz. A kerekeknél járva mindenképpen meg kell említenem a Schwalbe Racing Ralph külsőket, mert ezek általában csak jóval drágább brinyókon szoktak előfordulni. A vizsgálódás után pedált neki, nyeregcső maximumig ki, stucni lefordít, fékeket-, váltókarokat beállít, telót – a villaszáron lévő táblázat szerint – felpumpál, és már kész is! Nyomás az erdőbe!

A hátsó tárcsafék a megszokottól eltérően a bal oldali láncvillán kapott helyet

A hátsó tárcsafék a megszokottól eltérően a bal oldali láncvillán kapott helyet

A láncvilla épségéről is gondoskodtak

A láncvilla épségéről is gondoskodtak

A bringára ülve kényelmesnek érzem az általam megszokottnál felegyenesedettebb testhelyzetet. Pár perc laza gurigázás után következett a szokásos, passzírozós próba. Veszedelmesen merev a váz, semmi nyeklés-nyaklás, így a gyorsulás egyetlen akadálya a bringa súlya. Sprintelgetni jó, de vajon terepen nem ráz szanaszét? Ha valahol, akkor fűcsomós úton ez biztos kiderül. És nem! A teljesen kihúzott 27,2-es nyeregcső és a 2,1-es gumik kellő kényelemről gondoskodnak. A teló szépen működik, bekapcsolt lock outtal, kiállva tekerésnél meg sem moccan, a mezőn pedig szépen elnyeli az apró ütéseket. Az erdőbe egy gyors lejtő vezet. A Deore átdobó felsőbb kategóriás társainál picit durvábban működik, de a váltókarok felől érkező parancsnak gyorsan engedelmeskedik, és máris nagytányérra tereli a láncot. A gurulás váratlanul nagy dagonyával végződik, gyorsan kell fékeznem. Az eleinte gyengécskén muzsikáló, de mostanra bekopott fékek gyorsan lelassítanak, viszont az áttétel picit izmos. A pedálokra kifejtett nagyobb nyomás ellenére a Deore-XT Shadow kombi gyorsan teszi a dolgát. Hosszabb, laza, viszonylag sima emelkedő következik. A Torát blokkolom, de egy kicsit erősnek érzem a kar ellenállását. Egyre meredekebben haladok felfelé, majd igazi mászás következik. Ez a kaptató meredekségével, keskeny, sziklás, gyökeres, laza talajával az egyik kedvencem. Ha valahol, hát itt kiderül, mit tud a KTM. Finoman helyezgetem a súlypontom a két kerék között. Az első a földön marad, közben figyelek, hogy hátsó eléggé tapadjon, és ha lehet, ne keresztezzek nagyobb, sima sziklákat vagy gyökereket. A nedves talaj ellenére Racing Ralph-ok felsegítenek a tetőre.

Lefelé kanyargós, méretes kövekkel tarkított, gyors ösvény vezet. A kormánymozdulatokat pontosan, de picit lomhán követi, mintha kétszer is meggondolná, merre is megy. A villa szépen dolgozik, 100 milliméteres útjának meg sem kottyannak a nagyobb ütések, és a negatív légkamra hiánya sem olyan vészes, viszont a fékezésekre lógása miatt picit idegesen reagál. Az élesebb kanyarokban a gumik miatt bátran elengedhetem, hiába provokálok kicsúszást, nagyon jól tart. Nagyobb vízmosás keresztezi utamat, ugrani kell! Felkapom, és megint érzem a súlyfölösleget, de már túl is vagyok az akadályon.

A KTM Sport szériát igényes hobbibringásoknak ajánlja a gyártó, azoknak, akik szívesen belekóstolnának pár MX vagy OX versenybe. Egyetértek velük, mert ez a bringa tökéletes választás lehet kezdő és hétvégi kerekeseknek. Aki tehát most kezdene ismerkedni a tereppel, vagy a szombati, vasárnapi kiruccanásokhoz szeretne egy elfogadható árú, megbízható, jól felszerelt „társat” – akit igény szerint sárvédővel és csomagtartóval még sokoldalúbbá tehet -, annak a KTM Ultrán érdemes elgondolkodnia.

Eredetileg megjelent a Bikemag 2009. január-februári lapszámában.

[poll id=”101″]

Forgalmazó: KTM Fahrrad GmbH
Magyarországi képviselet: www.ktm-bikes.hu
Származási hely: Ausztria
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 2 év
Vázméretek: 43 (tesztelt), 48, 53 cm
Ajánlott fogyasztói ár: 244.000 Ft

Vázanyag: Alumínium 6061; triple butted
Villa: Rock Shox Tora; 100 mm; lock out
Hajtómű: Shimano Deore; Hollowtech II; 175 mm; 22/32/44 fog
Középcsapágy: Shimano Deore
Lánckeréksor: Shimano HG50; 11-34 fog
Lánc: Shimano HG73
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Első átdobó: Shimano Deore
Váltókar: Shimano Deore
Fék: Shimano M486 Disc
Fékkar: Shimano M486 Disc
Első agy: Shimano Deore Centerlock
Hátsó agy: Shimano Deore Centerlock
Felnik: Rigida ZAC 2000 Disc; szegecselt; 32 furat
Küllők: DT Revolution; 2,0/1,5
Külsők: Schwalbe Racing Ralph; Black-Skin Evolution; 2,1”
Kormány: Ritchey Logic; 31,8 mm
Kormányszár: Ritchey Logic; 31,8 mm
Kormánycsapágy: Ritchey Logic
Markolat: KTM
Nyeregcső: Ritchey Logic; 27,2 mm
Nyereg: Selle Italia Shiver Flow
Pedál: –

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Tengelytáv: 1056 mm
Láncvillahossz: 430 mm
Nyeregvázcső-hossz: 430 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 575 mm
Kormányszárhossz: 100 mm
Középcsapágy-magasság: 305 mm
Súly: 12,32 kg (pedál nélkül)

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo