A lengyel Kross gépek már kaphatók egy ideje itthon, de tesztelésre először csak most került hozzám egy elsőre belépő szintűnek tartott gép. Aztán elgondolkoztam azon, hogy mi is az a belépő szint. Nem is olyan egyszerű meghatározni, hiszen függhet a pénztárcánktól, meg a tudás- és edzettségi szintünktől is. Ráadásul a V8-ról, nem éppen a kezdőség, meg a finomkodás jut az ember eszébe. És valóban – ahogy sejthető volt -, ez a gép a cég MTB XC, MTB és Comfort kategóriái közül a középsőnek a csúcsmodellje…
Az ideális felhasználó olyan bringás lehet, aki sokrétűen használja a gépet, azaz ezzel jár mondjuk dolgozni és/vagy bevásárolni, de időnként kiteker a Rómain és a Lupán át Szentendrére, ahol felteker még a Kő-hegyre a büféhez is. Azaz megy aszfalton is, de olyan terepen is, ami egy trekkingnek már sok, komolyabb terepes ambíciói viszont nincsenek.
Mi is kell ehhez? Először is egy átlagosan sportos testtartást biztosító váz, ami ma már kötelezően alu. A lengyelek ezt ugyan nem csicsázták agyon, de a varratok ebben a kategóriában szokatlanul szépek és egyenletesek. Félintegrált a kormánycsapágy és szép egyenes, hajlítgatás mentes minden cső, ami nekem nagyon tetszik, és a váz így egy megfelelően merev alapot biztosít.

Szép, egyenletes varratok, finoman megoldott merevítés, süllyesztett csapágyak, visszafogott színvilág
A gép amúgy inkább hosszú, mint átlagos. Ez kezdőknek talán már kényelmetlenül előrenyúlós lehet, amit a nagyon erősen hátrahajló kormánnyal próbáltak kompenzálni. Ez a fajta trekkinges hajlítás elsőre nagyon szokatlan volt, de aztán egyenletes talajon kijöttek az előnyei is. A nagy hosszúsághoz viszont nem párosítottak megfelelő nyeregcsövet, a 300 mm-s hossz ugyanis kissé rövid – 180-185 cm fölött már mindenképpen.
A középrész átlagosan alacsony, de azért biztos, ami biztos egy a megszokottnál kicsit rövidebb hajtókart tettek bele, hogy a kezdőknek könnyebb legyen technikásabb talajon is boldogulniuk, azaz ne érjen le olyan könnyen a kar.
Ha már ily módon segítenek, akkor igazán gondolhattak volna arra is, hogy a 71 fokos fejcsőszög kissé ideges irányítást ad, amit egy versenyző a csiki-csukikban lehet, hogy díjazna, de egy rutintalanabb embernek lassabb tempónál már zavaróan sokat kellhet korrigálnia, ami fárasztó.
A villa szokás szerint remekül mozgott befelé. Fura, hogy egy ilyen olcsó szerkezet finomabban tud megindulni, mint némely nagy gyártó sokszor drágább modellje. Ugyanakkor ezzel minden előnyét el is mondtam, mert kifele sajnos semmi csillapítás nincsen, azaz kirúg, ráadásul fémesen nyekergett is bemozgáskor. Persze, amikor egy komolyabb villa a komplett gép árában van, akkor itt nem is várhatunk űrtechnikát.
A kerekek nehezek, de tuti, hogy mindent kibírnak, amit ezzel a géppel adni lehet nekik, mert a felnik már enduró szélességűek, és a 36 küllő sem a gyengeség jele.
Direkt a végére hagytam a legjobb dolgokat: a váltást és a fékeket, amelyek mind az Alivio családból kerültek ki. Emlékszem még, amikor sok éve piacra kerültek az első modellek. Azóta viszont annyit fejlődtek, hogy szerintem simán vernék az akkori XT is. Könnyed a nyomás a váltókarokon, és pikk-pakk fent vagy lent van a lánc. És még az első váltó is gyors, és a kategóriához mérten pontos is. A fékek viszont már túllógnak a kezdő szinten. Már többször mentem ezekkel a modellekkel, és mindig megdöbbentettek, hogy mennyire erősek és harapósak. Szóval, akinek ez lesz az első tárcsaféke, az elsőre csak óvatosan húzza, mert fejre állhat velük, ha nem figyel…
Tehát a bő százezrünkért kapunk egy elegáns, de egyszerű vonalvezetésű, mégis okosan megtervezett (felsőcső alatt vezetett kábelek, két kulacstartó szem) és a piros mintákkal szépen feldobott, merev vázat, nehéz, de strapabíró kiegészítőkkel, és nagyon jó váltással, csúcs fékekkel, amivel munkába is gyorsan beérünk, hazafelé meg átvághatunk a hegyen.
Aztán a használat során mindenki eldöntheti, hogy inkább a városi vagy a terepes irányba fejleszti. Utóbbi esetben a gumik, a stucni és a kormány cseréje javallott, nagyberuházásként meg egy csillapított villa.
InfoBox:
Forgalmazó: Biking Kft.
A kerékpár a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.
A kerékpár a forgalmazó honlapján ide kattintva érhető el.
Tervezés / design / összeszerelés: Lengyelország, vázgyártás: Tajvan
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 17”, 19” (tesztelt), 21”
Elérhető színek: matt grafit vagy fehér
Ajánlott fogyasztói ár: 122.900 Ft, de most akciósan csak: 109.900 Ft
Váz: alu 6061 – alumínium
Villa: SR Suntour SF-11-XCT-V3; előfeszítés
Első váltó: Shimano FD-TY10
Hátsó váltó: Shimano Alivio
Váltókar: Shimano Alivio
Fékek: BL/BR-M445; 160/160 mm
Hajtómű: SR Suntour CW9-XCM; 170 mm, 42/32/22 fog
Középcsapágy: Thun GO(A)L
Lánc: Shimano CN-HG40
Lánckeréksor: Shimano Alivio; 11-32 fog
Agyak: JoyTech Disc; 36 furat
Felnik: Kross R; 36 furat
Küllők: 2,0 mm; rozsdamentes; fekete
Külsők: Impac; 26 × 2,1”
Kormány: MTB-153; 600 mm
Kormányszár: TDS-C41-8; 90 mm; 2 csavaros
Kormánycsapágy: A-Head 1 1/8”
Nyeregcső: Kross alu; 27,2 mm / 300 mm
Nyereg: Selle Royal
Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Nyeregvázcső-hossz: 480 mm
Felsőcsőhossz: 580 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 594 mm
Tengelytáv: 1080 mm
Láncvillahossz: 425 mm
Kormányszárhossz: 90 mm
Középcsapágy-magasság: 310 mm
Összsúly: 14,5 kg (pedál nélkül)
Szöveg és fotó: KGÁdám
von toth
2011. augusztus 22. at 8:22
befagy a váltó? miért MÁVval közlekedsz?
nemtommi
2011. augusztus 21. at 15:38
“Azóta viszont annyit fejlődtek, hogy szerintem simán vernék az akkori XT is.” (Már az Alivio)
Azért ez így nekem kicsit erősnek tűnik, mivel a shimano nem igazán csepegteti lejjebb azokat a technológiákat, amelyeket a felsőkategóriában behoz. (kerámia, majd ipari csapágyas tömített görgők, fluor bevonatú csapszegek stb.). Ezek pedig már a 90-es években meg voltak az XT-XTR vonalon, ehhez képest az SLX-be is csak idén kerültek tömített váltógörgők.
Aske
2011. augusztus 19. at 11:07
Ez monti. Bármilyen is az alkatrészek minősége.
Ilyennel hülyeség városban közlekedni. Meg attól még ugyancsak nem lesz városi, hogy ráküldesz egy slick gumit, bár kétségtelen könnyebb lesz tekerni.
stellaz
2011. augusztus 19. at 14:44
Én is egy slci gumis montival közlekedek városban, igaz merevvillással. Nekem jobban bejön mint az országuti.
Gábor
2011. augusztus 19. at 22:46
Nekem is jobban bejön, és az, hogy aszfalton használom, nem azt jelenti, hogy csak városban :)
Én ezzel járok túrázni, fel tudom csomagtartózni, bírja a magyar utakat, nem kell azon izgulnom, mikor üti szét egy kátyú.
Vannak erős fékei (viszonyítás kérdése), ez nekem szintén fontos. Enyhe erdei túrázgatást is bírja.
Szóval akinek van 3 bicója, az használja mindig a legalkalmasabbat, de mivel nekem csak ez van, használom ezt. Mindenhova. Vehettem volna crosst/trekkinget is, de nem tetszett. :)
winyetyu
2011. augusztus 20. at 22:53
szeirntem is hülyeség ilyennel közlekedni, túl csillivilli. visszfogottabb festéssel+slick gumikkal viszont lényegesen gyorsabb és kényelmesebb mint egy országúti!fixi!stb, mert nem kell minden nagyobb kátyú előtt satuzni hogy ne menjen tönkre a felnid/érzékeny testrészed. az én tapasztalataim legalábbis ezek. mellesleg városban nagyon jól jönnek a nagy teljesítményű fékek, egy pár idióta kocsinak meg kószáló gyalogosnak csak a 203mas magurám a szerencséje, egy patkófékkel/vfékkel kontaktus lett volna eléggé.
Gábor
2011. augusztus 18. at 13:00
Sziasztok!
Én úgy egy hónapja vettem Hexagon V6-ost, csak a váltók, fékek, meg a festés más szerintem. Főleg aszfaltra használom, ennek megfelelően még a boltban kerültek rá 1.4es gumik, és a kormányt is lecserélték nekem még átvétel előtt.
Pár száz km után tettem rá 48/38/28-as hajtóművet, mert az eredeti kicsi volt.
A cikkben megemlítik, hogy érdemes lenne stucnit cserélni, de nem tudom milyen illene rá jobban, mindenesetre már nekem is megfordult a fejemben. Tudnátok tanácsot adni, milyen lenne jó? Nem vagyok túl magas, a vázam is csak 17-es. De szerintem magasabban kéne lennie a kormánynak, és közelebb az üléshez.
Köszönöm a segítséget előre is
Üdv
Gábor
szabi
2011. augusztus 18. at 15:18
Ezt így látatlanban nehéz megmondani. Szerintem menj el egy jobb bringaboltba, kérd meg az egyik eladót, hogy segítsen. Ő majd látja, hogy hogyan ülsz a bringán, milyen a tartásod, satöbbi… Meg persze mindez attól is függ, hogy neked mi a kényelmes, illetve attól is sok minden függ, hogy a mostani kormányod milyen: egyenes, emelt…
ufo
2011. augusztus 18. at 9:27
A kezdő szinthez nem passzolna jobban egy s-bend-es támvilla? Nekem inkább átgondolatlannak tűnik a váz kialakítása, és a kiegészítők összeválogatása. A kezdőnek szerintem nem számít az az 5mm a hajtókarból leérés szempontjából, egy olyan bringán amivel amúgy sem megy olyan eszeveszett technikás köves-gyökeres emelkedőn. Hajtásba szerintem többet számít mint leérésben. Egy kezdő nem pörget annyira, hogy a rövidebb hajtókarnak kijöjjön az előnye. Hoszabb vázat, meg szerintem nem hátranyúlós kormánnyal kell kompenzálgatni, hanem megfelelő vázgeometriát kell kialakítani a becélzott felhasználási területhez.
Az az igazság, hogy szerintem ennyi pénzért is lehetne átgondolt a célközönségnek megfelelő bringát készíteni, csak a szándék ugye…
Racer2
2011. augusztus 23. at 23:43
Nem mondasz hülyeséget.
humbi
2011. augusztus 17. at 20:19
Biztos nem sokaknak tűnik fel, de a váz szerintem 98%-ban megegyezik az én régi SCOTT REFLEX /L/ vázammal, a papucs kísértetiesen hasonlít, a fejcső-környék is, a támvilla csatlakozás… minden. Anyagra is stimmel, 6061-es alu.
Triburte to Scott Reflex!!! =) Szerintem teljesítménycentrikus-hobbi maratonozásra tökéletes lehet, csak minden mást kell cserélni a váz körül… =P
Bati
2011. augusztus 17. at 20:19
Jó kis teszt,meghozza a kedvet ehez a bringához.:’)
Peti
2011. augusztus 17. at 19:37
Tudom, nem ide tartozik, de légyszíves teszteljétek az A2 tárcsafékes változatát :)
Szeretnék egy olyat venni, de nemtudom jó döntés-e :/
szabi
2011. augusztus 17. at 15:48
Városba szerintem nem jó ez a bringa. Nehézkes normális, pálcás sárvédőt feltenni, túl szines, túl jónak néz ki. Városba, főleg a Pesti oldalrta pedig totál felesleges a váltó. Mondjuk Pécsett vagy Sopronban esetleg jó lehet, de Budapesten véleményem szerint nem kell váltó. Ilyen egyszerű bringát én nem vennék, de ajánlani lehet kezdőnek, vagy olyannak, aki inkább tényleg csak hébe-hóba használja. Városi forgalomba viszont én nem vinném.
winyetyu
2011. augusztus 20. at 22:49
szerintem ha tempósan akarsz Bp-n közlekedni bicajjal, akkor nagyonis kell a váltó. azért váltó nélkül megnézném hogy csinálod végig a nagykörutat 2 lámpaváltásból ahol ha zöld van, ki kell lőni utáana meg tartani a forgalom 40-45km/h-s sebességét… már ha haladni akar az ember.
szabi
2011. augusztus 21. at 16:10
Montival, illetve montinak látszó régi magellán hydrával nyomom már pá éve, váltó nélkül, 38/16 áttéttel. 27-30 km-es sebességig kényelmes, utána pogózós érzés. Egyébként olyan 22-23-as átlagot lehet vele produkálni, de inkább lassabban haladok, mert nem akarok leizzadni. Ha huzamosan mennék 25 fölött, tiszta víz lennék, mire a melóba beérek. Ez az áttétel elég különben a Citadellára, az Istenhegyi útra és a Budakeszi útra is, combosabbal már nem tudnám ezeket megmászni.Télen meg direkt jó, hogy nincs váltó, így nem fagy be, nincs vele gond! Amúgy a montimon is kevesebbet váltok, mióta egysebűvel járom a várost. A 40-45-öt meg hosszú távon montival se bírom, nekem kényelmetlen. Tehát engem ez a veszély nem fenyeget, és ami érdekes, ezzel a sebességgel is gyorsabb vagyok, mint a bkv… Tehát nekem elég az egyseb, de persze másnak más az igénye. Az viszont biztos, hogy a következő városi bringám egy egysebességes, csutkakormányos lesz, ami oúti vázra épül majd. A nagykerék miatt biztos gyorsabb is lesz. Nekem bejött az egysebű fíling, de ez csak egy vélemény a sok közül.
winyetyu
2011. augusztus 21. at 21:46
hát persze, a megbízhatóság az nagyon fontos ezeknél a városi vasaknál, én mondjuk télen nem bicajoztam tavaly úgyhogy a befagyásról nincsenek emlékeim, bár egyzserkétszer a minusz 10ben hóban elmentünk tekerni, emlékszem, én kevésbé bírtam mint a gép:) ha várodi közlekedésre vennék gépet, én tuti vmi agyváltós trekkinget vennék, így Bp-re egy évtizedes merevvillás neuzert használok, épp eléggé lopásgátlós a kinézete:)
szabi
2011. augusztus 22. at 8:37
Én végignyomtam a telet. Tavasszal rendbe kellett rakni a bringát. Fékbovdenek házzal együtt kuka, az első kerék gyorszárát le kellett flexelni, a hátsó agy anyáját szintén, a monoblock is csak satu, +wd40, +két ember ereje, és akkor nagy nehezen meglazult. Alig bírtuk kiszedni! Az öcsém bringáján még van váltó. Azzal is volt gond, a két bringa rendberakására ráment egy egész hétvége. A deore fékeim ezt a szezont még kibírják, de utána cserélni kell őket, a rugók biztos elrohadnak. Idén télen többször kell majd ápolnom a bringát, ha jövőre nem akarom ugyan ezt a procedúrát megint előről kezdeni…
Szóval nekem a váltó városban csak még egy hibaforrás, bár agyváltót még csak rövid ideig próbáltam.
stellaz
2011. augusztus 22. at 10:59
a tél meg tudja enni a bringát rendesen, de azért nem akkora para
a váltó télen meg azért jó, mert a térdedet jól tudod kímélni